Nemzeti Táncszínház: végigtáncoltuk az átadás előtt álló épületet
Kreatív fotósorozatot készített a TSPC Csoport
TSPC Csoport 2019.02.15.
A korábban a The New York Times-ban is publikáló Juhász Norbert fotóst kérte fel a TSPC Csoport annak a kreatív képsorozatnak az elkészítésére, amelyen a február közepén átadásra kerülő Nemzeti Táncszínház terei láthatók, különleges hangulatban. A táncosok a balett, a néptánc és a latin tánc lépéseivel járják körbe a majdnem-kész épületet.

A TSPC olyan, különleges képsorozatot szeretett volna készíteni, amely szimbolizálja azt a projektmenedzseri munkát, amit a mérnökiroda végez. A részletek és a munkafolyamatok koordinációja ugyanolyan örömteli kihívás egy építkezés során, mint egy táncelőadás előkészítésében.

„A ritmus, a lépések és az egyéni teljesítmények összehangolása egy ilyen projektben pontosan azt a célt szolgálják, mint egy művészeti produkció esetében – mondja Kádár Mihály, a TSPC alapító-ügyvezetője. A TSPC feladata annak biztosítása, hogy a projektben minden a helyére kerüljön és a nyitógálán a részletek helyett már csak a kiemelkedő összeteljesítmény kápráztassa el a nézőket.”

Juhász Norbert, aki korábban a The New York Times oldalán is publikálta építészeti fotóit, arra kérte a képeken szereplő táncosokat, hogy a Táncszínház színpadára illő mozdulataikat az építkezés „díszleteiben” mutassák meg. Így került a balerina lába a létrára, a latintáncos drámai mozdulata a raktárhelyiségbe vagy a néptáncos pár sziluettje a munkáskezek által megrajzolt piros képkeretbe.

A Nemzeti Táncszínház 2019 februárjában költözik a Millenárisra, azzal a nem titkolt céllal, hogy a táncművészet előadásait a korábbinál jóval hangsúlyosabban bekapcsolja a város vérkeringésébe. Az egykori Ganz-gyár épületében helyet kapó Millenáris Teátrumot Zoboki Gábor és a ZDA építésziroda tervei szerint alakították át, a Millenáris megrendelésében. Az ipari műemléképület kiegészítéseként létrejött legyezőtetős előcsarnok különleges játszóteret hoz létre, hiszen az itt megtartott előadások a város mindennapi életével egy szintben láthatók majd. A nívós előadótermek kialakítása mellett fontos az is, hogy a Táncszínházat igazgató Ertl Péter és társulata a szakmai teljesítményükhöz méltó, modern próbatermekben, öltözőkben és technikai háttérrel készülhet majd az előadásra.

A megrendelő Millenáris Nonprofit Kft., a tervező ZDA-Zoboki Építésziroda Kft., a műszaki ellenőrzést végző Főber Zrt., a kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. és a TSPC Mérnökiroda közös produkciója február 15-én egy nagyszabású gála keretében debütál a Millenárison.

A fotósorozat megrendelője: Kádár Mihály, TSPC
Projektmenedzser: Tóth Gabriella, TSPC
Fotó: Juhász Norbert
Kreatív koncepció: Babics Anna, HelloLama Creative
Táncosok: Koleszár-Tóth Viktória, Sass Júlia, Sárai Rachel, Tomcsik Márton
Virág: flowerMe
Styling: Garaba Lívia makeup artist
Megrendelő: Millenáris Nonprofit Zrt.

***

A képek és a szöveg a www.tspc.hu hivatkozás megjelölésével megoszthatók.

(Zoboki Gábor ezt az épületet is bemutatja a március 8-i Nemzetközi Építészkongresszuson. Program és jelentkezés itt – a szerk.)

Címkék: Főber, Millenáris, Millenáris Nonprofit Kft, Nemzeti Táncszínház, TSPC Kft, ZÁÉV, ZDA, Zoboki