Nemzetközi építészeti díjat nyert New York-ban a Budapest Music Center
Csépé 2014.04.07.
A világ egyik legnagyobb építészeti portálja, az Architizer 2014 évi A+ Awards versenyén a BMC az “Építészet és hang” kategóriában 1. helyezett lett a zsűri döntése alapján. A “Színházak és előadótermek” kategóriában Zaha Hadid győztes bakui koncertterme mellett a BMC különdíjat kapott.

A Budapest Music Center 1996 óta meghatározó szereplője Ferencváros és a Főváros kulturális életének, új épülete Márciusban ünnepelte fennállásának első évfordulóját.
A Mátyás és Imre utca sarkán, 150 éve, nagykereskedő házának emelt épület a tavalyi átalakítással pezsgő kulturális központtá változott. Az eredeti kőfalazatot megmutató, az egykori belső udvar átépítésével kialakított, természetes megvilágítású koncertterem köré szerveződnek a BMC intézményei: a Zenei Információs Központ, az Opus Jazz Club és Étterem, az Eötvös Péter Nemzetközi Intézet, a BMC irodái és stúdióhelyiségei, próbatermei.
A Budapest Music Center épületét az Art1st Design Studio triója tervezte: Chehadé Abdel Rahim, Gőz Dorottya és Taraczky Dániel.
Az Architizer a világ egyik legnagyobb építészeti portálja, mely minden évben a Wall Street Journal-lel közösen 60 kategóriában oszt ki díjakat. Idén több mint 100 országból érkeztek pályázatok. A több mint 300 fős nemzetközi zsűri az építészet és iparművészet illusztris képviselőiből áll. Tagja többek között Paola Antonelli, a new york-I Modern Művészetek Múzeumának (MoMA) kurátora, Charles Adler, a Kickstarter alapítója, Andrew B. Cogan, a Knoll igazgatója, Nathalie de Vries és Winy Maas a MVRDV építészirodától, Nicola Formichetti, a Diesel művészeti vezetője, Brandon Haw a Foster+Partners építészirodától, Robert Ivy, az Amerikai Építészeti Szövetség alelnöke (AIA), Natasha Jen a Pentagramtól, Hubert Klumpner, a zürichi ETH építészkarának dékánja, Aaron Koblin, a Google kreatív igazgatója, Eckart Maise, a Vitra vezető tervezője, Kathleen Massara, a Hufington művészeti szerkesztője, Evan Osten, a Cool Hunting alapítója, Evan Sharp, a Pinterest társalapítója, Shohei Shimagatsu, az OMA tervezője, Dr. Angelika a Taschen kiadótól, Karen Wong a New Museum-tól, és a zsűri egyetlen magyar tagjaként Orsós Jakab László a new-york-I PEN World Voices Festival képviseletében.

Forrás: Chehadé Abdel Rahim
architizer.com

(A Metszet 2013/3 számában olvasható az épületről elemző cikk)

Címkék: BMC