Több mint 30 évnyi szakmai pályafutása során munkássága figyelemre méltó következetesség jellemzi alkotásait, léptéktől és költségvetéstől függetlenül. Műveit a hely iránti mély érzékenység, az anyag, a kézművesség, a fény és a forma iránti fogékonyság, valamint a tér minősége iránti tartós elkötelezettség hatja át. Az oktatás iránti elhivatottsága ugyanezt a kitartó elköteleződést tükrözi a szakma jövője iránt.

A RIBA Gold Medal friss kitüntetettje abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a siker közös eredmény, munkáját tudatos szerénység jellemzi. Irodája kiemelkedő projektek sokaságát hozta létre, a bexhill-i, felhőszerű pavilontól (Bandstand, 2001), a dublini Alzheimer Respite Centre nyugodt, ortogonális pavilonjain át (2011), az oxfordi Bishop Edward King-kápolna rácsos faszerkezetű ovális formájáig (2013), egészen a Magdalene College új könyvtárának egyszerű téglatömbjeiig (2021).

A Peabody számára tervezett Darbisher Place (2014) – London egyik legrégebbi lakótelepének megújítása – egy élő lakásépítési hagyomány lenyűgöző újjáélesztését jelenti. A projekt felkerült a RIBA Stirling-díj 2015-ös rövidlistájára; a tömb kialakítása a Henry Darbishire által tervezett, jellegzetes Peabody-lakóházak formavilágából merít. Kritikusok megjegyezték: ha minden új szociális lakás ilyen átgondolt lenne, a zöld lakásépítési program jelentősen előrébb tartana.

Níall McLaughlin építészeti vízióját mélyen áthatja az idő, a társadalmi kontextus és a környezeti hatások árnyalt megértése. Six pockets of time című előadásában így fogalmazott: „Az idő, és az, ahogyan az épületek megtestesítik ezt a megfoghatatlan közeget – az építészet látszólagos, statikus tartóssága elrejti azt a tényt, hogy minden szinten a fejlődés, a változás és az időbeli mélység képviselője.” A kortárs szakmagyakorlást időben szerveződő, közösségi előadások sorozataként értelmezi.

Építészi kvalitásai „az építészet mint művészet és szakmai gyakorlat iránti elkötelezettségéből fakadnak” – mondta Charles Jencks, amikor 2016-ban átadta neki a RIBA Charles Jencks-díjat az elmélet és gyakorlat egyidejű hozzájárulásáért. 2020-ban tiszteletbeli MBE kitüntetésben részesült az építészetért végzett szolgálataiért.

Az anyaghasználathoz való sajátos viszonyával építészete az egyéni térérzékelés gondolatából táplálkozik. Níall hangsúlyozza a környezet és a fény fontosságát, amely tervezési elveinek kulturális és technikai vonatkozásait egyaránt megszólítja. Projektjei gyakran megkérdőjelezik az építészet és a városmegújítás hagyományos fogalmait, egy olyan jövőbe mutató megközelítést képviselve, amely a környezeti és kulturális szempontokat helyezi előtérbe.

Níall McLaughlin olyan építész, aki elemi geometriákkal és egyszerű anyagpalettákkal dolgozik, és nem fél meríteni, illetve formáiban visszhangozni a klasszicizmus vagy a történelmi előképek modelljeit. Nem az önazonosításra összpontosít. Szerinte „az eredetiség az építésben ritkán abban rejlik, ahogyan azt csomagolják és eladják. Egy projekt rendkívül eredeti és szépen megépített lehet pusztán attól, ahogyan a téglát kötésbe rakják. Néha a projektben rejlő csendes rész az, ami igazán eredeti.”

1962-ben született Genfben, Dublinban tanult, és 1979–1984 között a University College Dublin építészhallgatója volt. Négy évig dolgozott a Scott Tallon Walker irodánál, majd 1990-ben Londonban alapította meg saját praxisát. Oktatási, kulturális, egészségügyi, vallási és lakóépületeket tervezett.

A tanítás kezdettől fogva szerves része munkájának; első oxford brookes-i szerepét úgy írta le, mint bevezetést az Egyesült Királyság bármely koherens építészeti színterébe. A Bartlett professzora az építészeti gyakorlat területén, és a tanulást, a tervezést és az oktatást az egymást átfogó tanulási folyamat létfontosságú kontinuumának tekinti. 2012–2013 között vendégprofesszor volt a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, 2014–2015-ben pedig a Yale Egyetemen Lord Norman Foster vendégprofesszori címet viselte.

A University College Dublinban szerzett saját oktatási tapasztalata állandó hivatkozási pont, amikor a tervezéshez való hozzáállásáról beszél – és ez támasztja alá projektjeiben az anyagok intenzív, koncepcionális kidolgozását.

Az építész irodája 2013-ban, 2015-ben és 2018-ban is felkerült a RIBA Stirling-díj rövidlistájára. 2022-ben elnyerte a Stirling-díjat a cambridge-i Magdalena College új könyvtáráért.

2019-ben az ír Aosdána tagjává választották a művészetekhez való kiemelkedő hozzájárulásáért, valamint a Royal Academy of Arts (Királyi Akadémia) tagjává az építészet kategóriájában. 2016-ban és 2018-ban szerepelt a Velencei Biennálén, 2022-ben pedig Rana Begummal közösen kurátora volt a Royal Academy Summer Exhibition (Nyári Tárlat) Építészeti Termeinek.

Níall McLaughlin 2023-ban az Épiteszkongresszus egyik előadója volt. A Metszetben több épületet megjelent.

Képek: riba.org