Nyolcszáz év nyomában – újjáéled a Varjaskéri templomrom
Ware-Nagy Orsolya 2024.10.22.

Átadták a megújult Varjaskéri templomromot Somogyszentpálon. A helyreállítás a Market Építő Zrt. által életre hívott ROM Vándor program részeként valósult meg 30 millió forintból.

A szakemberek a feltehetőleg román stílusú, XIII. század végéről származó épített örökségen jelentős állagmegóvási, restaurálási, és környezeti munkálatokat végeztek, amelynek során többek között javították a falfelületet, pótolták az omlásokat és stabilizálták a templomfalat.

A Varjaskéri romemlék október 18-ai átadó ünnepségen részt vett Deák Krisztina Erzsébet műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár, Móring József Attila országgyűlési képviselő és kormánybiztos, Poszáné Szabó Edit polgármester, Krenn Tamás, a Market Építő Zrt. főmérnöke, a ROM Vándor program projektvezetője, valamint Belecz Péter a program igazgatója.

A Somogyszentpál mellett található templomrom a negyedik műemlék, amelynek felújítása a Market Építő Zrt. vállalati társadalmi felelősségvállalási programja, a ROM Vándor keretében valósult meg. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának „Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal” elismert, az épített örökségeink felfedezését, megóvását és népszerűsítését célzó kezdeményezésnek köszönhetően 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplom, tavaly az Aszófői Kövesdi templomrom, míg idén nyáron a Tatabánya külterületén található Csákányospusztai templommaradvány és környezete újult meg.

„Magyar építőipari cégként azon dolgozunk, hogy az épített környezetünk mind jobban szolgálja, gazdagítsa országunkat. A jelen és a jövő fejlődése ugyanakkor nincs a múlt tisztelete, megbecsülése nélkül. A ROM Vándor program életre hívása pont emiatt is fontos mérföldköve a vállalatunk történetének. Felelősségünk van abban, hogy mit adunk tovább a következő generációknak és hogyan mutatjuk meg számukra a hazaszeretetet. Mi többek között úgy, hogy nem hagyjuk elveszni a sokszáz éves műemlékeinket, amelyek romjaikban is őrizik gyökereinket, kultúránk szépségeit. Bízom benne, hogy a jövőben sok magyar családnak, túrázónak okoz majd olyan örömöt és rom-élményt a Varjaskéri templomrom meglátogatása, mint amit szívvel-lélekkel dolgozó csapatunk számára jelentett” – nyilatkozta a programmal kapcsolatban Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

A következő ezer év szolgálatában

Nyolc hónapos előkészítési és három hónapos kivitelezési munkálatokat követően újulhatott meg a mai Somogyszentpál területén található, XIII. század végi Varjaskéri templomrom. Az előkészítési vizsgálatok részeként ugyan a szakemberek jelentős szerkezeti repedéseket nem találtak a műemlék téglafalazatában, mégis a beavatkozás nagyon időszerű volt.  A restaurátori terv alapján elsőként megtisztították, majd konzerválták a meglévő falfelületet és fúgákat. Utána az eredeti téglák felhasználásával pótolták a falomlásokat, valamint újraépítették a falkoronát, mindezt a 800 éves épületmaradvány tájba illeszkedő szoborszerű sziluettjének megőrzésével. Az esztétikai és történeti értékek, valamint a poétikus rom és a táj természetes, harmonikus viszonyának megőrzése mellett kisléptékű kortárs kiegészítést kapott a műemlék: a téglafalhoz erősített Corten acél kapuelem egyszerre stabilizálja a szerkezetet és jelzi az egykori kapu helyét és léptékét, kijelölve a tér szakrális fókuszpontját, illetve betölti az információs tábla szerepét is.

A felújítási munkálatok együtt jártak a rom környezetének tereprendezésével. Ennek megfelelően megvalósult a hatékonyabb felszíni vízelvezetés, a föld magasságát a templom fala mentén a középkori szintre süllyesztették, valamint földhalmokkal jelölték a rom körül az egykori cinterem, a templom és a sekrestye alapfalait. A templommaradványt körbeölelő környezet szintén új életre kelt az orgonabokrok nyírásával, illetve a terület gyepesítésével.

Az átadáson Krenn Tamás, a Market Építő Zrt. főmérnöke és ROM Vándor program projektvezetője kiemelte, hogy reményeik szerint a vállalat által indított CSR kezdeményezés révén újjá varázsolt romok a kirándulók számára vonzó úticélokká válnak.

„Ha valaki szeretné végigjárni az eddig elkészült négy helyszínünket, annak 203 kilométert kell gyalogolnia dombokon-völgyeken keresztül. Gyakorlott túrázóként mondhatom, hogy megéri elindulni, mert útközben számtalan ilyen, mint a varjaskéri és ehhez hasonló gyönyörű tájjal, látnivalóval találja szembe magát az ember, köztük a mi felújított, felfedezésre váró rom helyszíneinkkel.” – hangzott el az október 18-ai eseményen Krenn Tamás avatóbeszédében.

A megújult műemlékek várják a látogatókat

A ROM Vándor program több mint 100 rom feltérképezésével és mintegy 50 bejárásával kezdődött három évvel ezelőtt. A többéves időszakot átölelő program célja, évente 1-2 Árpád-kori szakrális műemlék helyreállítása, megmentése, rehabilitációja. A feladat nem egyszerű. Mindegyik műemlék más-más adottságú, előre nem látható műszaki problémákkal rendelkezik, ezért eltérő megoldásokat, egyedi előkészítést igényelnek.

A felújítások az állagmegóvási, konzerválási és restaurálási munkákat, valamint a műemlékek környezetének rendezését foglalják magukba. Továbbá, minden romhelyszín egységes ROM Vándoros információs elemmel gazdagodik. A szakemberek valamennyi esetben arra törekszenek a felújítások elvégzése során, hogy méltó módon viszonyuljanak a történelmi hagyatékhoz, az épületek identitásához és olyan minőségi munkát hagyjanak maguk után, amihez évtizedekig nem kell hozzányúlni. A megvalósítás során a neves szakértők bevonása mellett a kapcsolódó feladatok elvégzése – az előkészítéstől egészen az átadásig – a Market Építő Zrt. önkéntes dolgozóinak közreműködésével valósul meg.

Az immár négy megújított és átadott romtemplom esetében is sikeresen teljesült az a cél, hogy a több évszázados értékek megmentése, megőrzése mellett ezek a hagyatékok közelebb kerüljenek az emberekhez, újra az élet részévé, minőségi szabadidős programok színtereivé váljanak.

A ROM Vándor programban jelenleg további öt helyszínt vizsgálnak és készítenek elő párhuzamosan.

A Varjaskéri templom története

Ma már csak a nyugati bejárati fala áll a ROM Vándor programban most konzervált és restaurált Varjaskéri templomnak, amely a krónikák szerint a XIII. században épülhetett. A honfoglalás-kori Kér településen álló egyhajós, nyugati karzatos, egyenes szentélyzáródású templom sokáig szolgálta híveit. Több periódusban bővíthették a templomot, a szentély mellé sekrestye vagy kápolna épült, illetve idővel a meglévő templomtömeghez nyugati irányból egy 7x7 méteres alaprajzú saroktámpilléres toldalék, feltehetően torony épült, nyugati bejárati kapunyílással. A török dúlás azonban a falunak és vele a templomnak is a végét jelentette. A valamikor 1536 után elnéptelenedett területre már nem tértek vissza az emberek. Tőle északabbra alapítottak új lakóhelyet, ami megpecsételte a templom sorsát. Lassan az enyészet martalékává vált, és később már csak temetkezésre használták a rom körüli területet.

A helyiek azonban nem engedték a feledés homályába veszni az emlékét. A Varjaskér és Tótszentpál egyesüléséből létrejött Somogyszentpálon élő tanító, Kovácsevics Márk vezetésével feltárásokba fogtak a romok közt 1960-ban. Ők találtak rá a templom hajójában lévő kriptában 18 emberi csontvázra, illetve 3 másikat fejjel lefelé eltemetve, égett gerendákkal együtt emeltek ki a kórusrész alól. A szentélyrész alatt pedig égett tölgyfa padlótéglákat tártak fel, valamint egy ritka bronz feszületet is találtak, amit később a Magyar Nemzeti Múzeumba vittek.

A hetvenes évek közepe óta újabb kutatások már nem zajlottak ezen a helyen egészen 2024 tavaszáig. Ekkor a Market Építő Zrt. megbízásából a teljes területről, illetve a templom szűkebb környezetéről földradaros geofizikai vizsgálatot végeztek. Ennek eredményeképpen beazonosították a templom pontos méretét, amely alapján az 18×7 méteres alapterületű, keleti tájolású volt és legalább két periódusban épülhetett. Előbb a hagyományos Árpád-kori, egyenes szentélyzáródású, (12×7 méteres) templom épült meg, melyhez később egy tornyot is hozzáépítettek. A ma álló falszakasz ennek a toronynak a nyugati bejárati fala volt.

ROM Vándor program – Varjaskéri templomrom / Market Építő Zrt.

  • Fővállalkozó: Market Építő Zrt.
  • Programigazgató: Belecz Péter
  • Projektvezető: Krenn Tamás
  • Építésvezető: Szabadosi Tamás
  • Táj-és környezetrendezés: Windisch Mária
  • Műszaki előkészítő: Jung Ágnes
  • Szponzorációs és CSR-vezető: Nagy Edit

Partnerek:

  • Tervezés: Kelemen Bálint, vezető tervező (KÖZTI)
  • Tartószerkezeti vezető tervező: Váczi Péter (KÖZTI)
  • Tudományos dokumentáció: Patak Gergely (KÖZTI)
  • Restaurálás: Bánfi Gábor
  • Szakmai tanácsadó: Arnóth Ádám (műemléki szakértő)
  • Régészeti partner: Molnár István (Rippl-Rónai Múzeum)
  • Geofizikai felmérés: Stibrányi Máté
  • 3D pontfelhő, ortofotó: Szappanyos Tibor (Kvalitron Kft.)
  • Partneri támogató: MAPEI Kft. (Mape-Antique Allettamento habarcs)

Forrás: sajtóközlemény

Címkék: