Ormánsági fejlesztés
Biogáz üzem épül Vajszlón
iStvan 2015.01.31.
Összesen egymilliárd forintból, több mint 600 millió forintos EU-s támogatás felhasználásával épít biogáz üzemet Vajszlón az Ormánsági Zöldenergia Kft.– közölte az MTI-vel a társaság ügyvezetője.

Két éve történt már, hogy Biogázerőművet adtak át Szegeden, most a hátrányos helyzetűnek bélyegzett déli országrésznek, azon belül Vajszlónak is megadatott egy "saját erőmű" létesítésének lehetősége.

Szabados Tibor, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházás várhatóan 2015 második negyedévében készül el, segítségével évi 4,5 gigawattóra (GWh) zöldáramot állítanak elő és négy új munkahelyet hoznak létre az ormánsági településen. Az üzemben a környező állattartó telepeken képződő sertés almos trágyát, növényi és élelmiszeripari melléktermékeket, hulladékot hasznosítanak majd energetikai célra. Az alapanyagokból várhatóan évente 2,2 millió köbméter biogázt állítanak elő, teljesen zárt rendszerben. Szabados Tibor elmondta, a villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben a MAVIR Zrt. számára értékesítik, míg a keletkező hőenergia mezőgazdasági célt szolgál majd, fóliasátrak fűtésére használják fel. A működés során évente keletkező 9.700 köbméternyi szilárd, és 9.000 köbméternyi folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, s így műtrágyát helyettesít. Szabados Tibor utalt arra, hogy a 625 millió forintos EU-s támogatást élvező, összesen 950 millió forintba kerülő beruházás révén évente 718 000 köbméternyi földgáz-felhasználás váltható ki.

Forrás: MTI

Címkék: