Örökségvédelem jegyében – az Arady-villa
Java 2015.08.24.
Számos régi villát, kúriát mutatnak be az idei Kulturális Örökség Napja alkalmából, melyek egyike az Arady-villa. Ennek a különlegesen szép ékszerdoboznak a megújulását kísérhetjük figyelemmel, amelynek lakóját, dr. Boda Krisztina festőművészt, a felújítás levezényléséért Podmaniczky-díjjal tüntették ki 2014-ben.

A gödöllő-máriabesnyői Arady-villa eredeti építtetője, Garán Dániel 1890-ben vásárolta meg a területet, s az építkezés több éven át tartott. A földszint építésekor néhány helyen eltértek az alul kialakított boltíves borospince eredeti alaprajzától, azaz valószínűleg a terv többször is módosult, és így nyerte el az épület a mai, eklektikus arculatát.

Rövid történet
A villa 1922. május 15-én került dr. Eperjessy József tulajdonába, de hét évvel később, 1929. október 23-án, az Arady család vásárolta meg. Ettől a naptól kezdve a villa története összefonódik az Arady családéval. Vitéz Arady István a Kassa melletti Prakfalváról származott. Apja, Arady János a korszak híres prakfalvi vasöntödéjének igazgatója. Számos kohászati találmánya, új eljárásai a Monarchia elismert szakemberévé tették. Az öntödéjében sok remek szobor is készült, többek között Arady irányításával öntötték ki a Hősök terének közepén álló oszlop tetején álló angyalt. Fia, Arady István katonai pályára lépett, s mint Horthy Miklós tábornoka kapott vitézi címet. Trianon után a család a csonka Magyarországra menekült, s Gödöllőn telepedtek le. A II. világháború alatt a villa a 28 éves ifj. Arady Istvánra szállt, s annak néhány esztendővel ezelőtt bekövetkezett haláláig a család tulajdonában maradt. A villát dr. Boda Anikó festőművész és családja az örökösöktől vásárolta meg, majd szakemberek bevonásával több éven át tartó helyreállítással varázsolta újjá.

Rekonstrukció
A villa sarokrizalitos, tornyos, s eredeti nyílászárói változatos formájúak és díszítésűek (félkörívesek, zsalugáteresek, stb) Eklektikus oromfala, a tetőterasz balluszteres mellvédje, valamint csúcsos fedésű neogótikus tetőterasza, továbbá a klinkerborítás és a burkolatdíszítések változatossága teszik architektúráját igazán izgalmassá.

Kívül és belül az eredeti elemek megtartásával, illetve pótlásával történt a példaértékű felújítás, melyért a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 2014-ben Podmaniczky-díjjal tüntette ki dr. Boda Anikót. Az Arady-villát körbefogó birtok történetét 1795-ig sikerült feltárniuk az új tulajdonosoknak. Az épületet ábrázoló régi fotók alapján kezdték meg a tervezést, majd a kivitelezést. Ez utóbbi speciális szakmunkát igényelt, amihez a műemléképületek építésében, felújításában jártas, a régi építészeti technológiákat kiválóan ismerő szakemberekre volt szükség, mint például Nagy András építészmérnök-statikusra. A 120 esztendős épület három éves munka eredményeként nyerte vissza „eredeti” állapotát, ezután pedig – régi fotók alapján – a kertrekonstrukció is megtörtént, igaz, ezt ma már nem lehet eredeti állapotába visszaállítani, mivel az egykor hatalmas terület ma nem alkot egységet.

Az eklektikus villa megtekinthető a mostani Kulturális Örökség Nap alkalmából 2015. szeptember 19-20-én.
Forrás: www.koh.hu

Címkék: Arady-villa, Kulturális Örökség Napja, rekonstrukció.