Pályázati Felhívás
A Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított települési Hild János-díj 2016 elnyerésére
színkép 2016.01.24.
A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 2016-ban 35. alkalommal adományoz települési Hild János-díjat, a település céltudatos, fenntartható, integrált, stratégiai településfejlesztés terén kimagasló eredményeket elért önkormányzatoknak.

A díj elnyeréséért települési önkormányzatok pályázhatnak.

A települési Hild János-díj egy alkalommal legfeljebb három pályázónak adható. A díjazottak emlékérmet és az adományozásról szóló oklevelet kapnak.

A legfeljebb három díj elosztása során külön kerülnek elbírálásra a 2000 fő alatti, a 2000-20.000 fő közötti, és a 20.000 fő feletti lakos számú települések pályázatai.

A díjat a MUT elnöksége ítéli oda, az elnökség tagjainak, a MUT szakmai tagozati és területi csoportvezetőinek, a területi főépítészeknek és a regionális fejlesztési ügynökségeknek a véleményét is kikérve.

A pályázaton való részvétel feltételei:
Pályázatot nyújthat be minden olyan önkormányzat, amelyik hosszabb ideje – legalább nyolc éve – dokumentáltan tudatos, célszerű stratégia alapján tervezi és valósítja meg fejlesztéseit, saját fenntartható fejlődéséhez alkalmazva az urbanisztika eszköztárának széles körét.

Csak olyan önkormányzatok nevezhetnek a Hild János-díjra, ahol az előírt, és a stratégiát bemutató tervi eszközök rendelkezésre állnak, összhangban vannak a megvalósuló beruházásokkal, amelyek kiegyensúlyozottan gazdálkodnak, és a tervezett fejlesztések széleskörű politikai és társadalmi egyetértéssel bírnak.

A teljes pályázati kiírás és a jelentkezési lap elérhető a www.mut.hu oldalon.
További felvilágosítást ad a Magyar Urbanisztikai Társaság Titkársága a 06 1 215-5794 telefonszámon.

A pályázat beadása:
2016. március 7. 12 óráig a Magyar Urbanisztikai Társaságnak (1094 Budapest, IX. Liliom u. 48.)

Címkék: Hild János-díj, Magyar Urbanisztikai Társaság, MUT, önkormányzat, pályázat, település