Kivetített rajzok a falon – vékony, határozott vonalak. A Vonal a legnagyobb csoda, így tartotta. A kivetítőn egymás után jelentek meg, ezek nem építészeti rajzok, ezek egy építész rajzai. Nem tudjuk, melyikből lett ház, nem tudjuk, lett-e belőlük ház egyáltalán. De azt tudjuk, hogy ezekben a vonalakban már ott van a tér, a hegy, a város, a kereszt, az ember. És talán nem is az a kérdés, mit inspiráltak, hanem az, hogy mit árulnak el arról, aki rajzolta őket. Néztem őket, és közben fényképeztem. Nem dokumentálni akartam, hanem érteni.  A rajzokban ott volt az a különös feszültség, amit „Gyurma” alkotásaiban is mindig éreztem: egyszerre archaikus és modern, egyszerre szakrális és nagyon emberi. A keresztmotívumok – hol nyíltan, hol rejtetten – nem díszítőelemek voltak, hanem tengelyek. Tájolások. Erkölcsi irányok. A keresztekről készült képeim – domboldalon, ég felé fordulva – akaratlanul is visszautaltak rá. Arra a belső tartásra, amit az épületeiben is érezni. Nem hivalkodó, nem harsány – következetes. Szilárd.

Fotóztam a kivetített rajzokat, mert a fényben másként élnek. A papír intimitása eltűnik, és helyette monumentális jelenlét lesz. Az egyik toronyszerű forma különösen megragad: mintha egyszerre lenne vár, templom és lakóház. Véd és hív. Határ és átjáró. Az egyik fotón egy ölelés látható. Számomra ez a kép lett a könyvbemutató igazi középpontja. Mert az építészet nála nemcsak forma volt, hanem kapcsolat. Emberek és terek között. Múlt és jelen között. Szakralitás és hétköznap között.

Mi, valameddig kortársak, ülünk, nézzük a képeket, és nosztalgiával emlékezünk. Mögöttünk a Dugattyúsban a fiatalok a mából figyelik, poharakkal a kezükben. Mások könyvet lapozgatnak. [01] Igen könyvbemutatón vagyunk nem s akármilyenen, ahogy Lévai-Kanyó Judit [02] köszöntéjében mondta, hiszen a Rajzok és történetek – Vadász György az unoka Vadász Balázs szerkesztésében „emlékkönyv”, mint ilyen nem tartozik a kiadó profiljába. Az unoka ötletéről a bevetőben írja:

„Azt hiszem, hogy aki csak kicsit is ismerte, őriz róla egy életre szóló élményt egy közös borozásról, nevetésről, szkanderezésről, udvarlásról, csibészségről és halálmegvető bátorságról, egy húsbavágó mondatról vagy egy suttogó, komoly pillanatról. Ebben az emlékkönyvben ilyen történetek lejegyzésére kértem fel családtagokat, barátokat, pályatársakat, tanítványokat. Az írások mellé pedig egy-egy Vadász György-grafikát párosítottam, kiegészítve ezzel a leírtakat. Remélem, ez a könyv betekintést ad szuggesztív személyiségébe, ami fenntartja ezt a különös naprendszert, melynek részeiként akaratlanul is körülötte keringünk a vonzás törvényei szerint.” [03]

Ahogy az archív fotókon megjelent: markáns, gondolkodó, kicsit távolságtartó, mégis derűs. Ő Vadász György. [04] Hogy láttuk? Álljon itt az eseményről számot adó képeimhez irt olvasói komment. Németh Miklós írta róla a Facebookon:

"Egy sztorim van, ami nagyon jó.2002-ben OTP-nél kezdtem jogászként. Jogtanácsos főnököm dr Vas Miklós kiváló jogász volt. Azt mondta, hogy csináld meg a Gyuri szentendrei lakás adásvételijét és utána vidd el aláíratni hozzá az épitészirodába. Igen, mondtam és a kész szerződéssel péntek délben beállítottam valahova a Benczúr utca környékén lévő építészirodába. Vadász Gyuri bácsi, mint maga a megtestesült Dionüszosz fogadott, valóban külsőleg hasonlított a görög mámor és művészet istenségre. Gyere mondta nekem, leültett és a szerződés aláírását humorral és egy üveg, jó minőségű pezsgő közös elfogyasztásával tetézte. Fiatal voltam és nagyon tetszett, hogy egy igazi szó szerint NAGY MESTER – hiszen az volt, ilyen emberi és humánus tud lenni egy kezdővel. Később többször találkoztunk és mindig emberi volt a kapcsolatunk."

Ez a történet tökéletesen illeszkedik ahhoz a képhez, amit a fekete-fehér fotón közreadok. A pohár a kézben – nem egy hanem kettő! A nagy kereszt a mellkason. A képet Zsitva Tibor építész-fotográfus készítette én meg az Ő kiállításán a Fugában 2023-ban. Ez a portré képi összegzése mindannak, amit a visszaemlékezések elmondanak. Mesteriskolán mesterként ismertem meg, jókat beszélgettünk a mesteriskolás hétvégeken pohárral a kezünkben mindig borosüveg közelében. A könyv kapcsán rá emlékező családi-, baráti-, munkatársi esemény világítása, a borospohár vöröse, a sál a nyakban, az a bizonyos nagy kereszt – ezek mind ugyanahhoz az alakhoz tartoztak. Nem puszta attribútumok voltak, hanem egy karakter részei.

És közben jönnek az emlékek: az emlékmű, a lakóház, a hegyoldali víztározó, a kapu. A Budavári Koldus Kapu hullámzó vasában ott áll egy kis figura. Nem kiáltja világgá, kire hasonlít. Nem portré a szó hagyományos értelmében. De, aki ismerte, felismeri a tartást. A mellkas enyhe előre ívet. A kissé előre lépő mozdulatot. A jelenlétet. A kapu közös mű: apa és fiú, építész és szobrász együtt gondolkodásának eredménye. És mégis – ebben az apró alakban mintha egy személyes gesztus sűrűsödne össze. Kő Pál így „dedikálta” a közös művet. Nem névvel. Alakkal. Ő megtehette.

Amikor az unoka beszélt, érezhető volt, hogy ez a könyv párbeszéd. A rajzok, a visszaemlékezések, az írások – mind egy családi és szakmai örökség rétegei. A személyes emlékezet és az építészeti gondolkodás egymásra vetülése. Ez a könyv nemcsak emlékkönyv. Tanúságtétel arról, hogy az építészet személyes ügy. Hogy egy ház nemcsak fal és tető, hanem gondolat és hit. És hogy vannak alkotók, akiknek a jelenléte akkor is érzékelhető, amikor már csak a rajzaik, az épületeik és az emlékeink beszélnek. A bemutatón készült képeim számomra nem eseményfotók. Inkább találkozások. Vadász Györggyel – az építésszel, az emberrel, a nagy kereszttel a mellkasán, a borospohárral a kezében, a sállal a nyakában.

És végül egy idézet a Jankovich Valéria szerkesztette könyvből [05]:

„Az alábbi instrukciók gondos betartása mellett
bárki elkészítheti saját Vadász Györgyét.
Végy egy embert, aki mindenki másnál többet
épít
rajzol
ír
szkanderezik
iszik
szerepel botrányokban és legendákban
lelkesedik
szeret
tapasztal
él
Kész van.”

Jegyzetek:

• [01] A könyvbemutató helye: 1024 Budapest, Margit krt. 15-17 a „Dugattyús”-ban volt 2026. február 25-én.
• [02] Lévai-Kanyó Judit a TERC Kiadó szakkönyvkiadó üzletág vezetője.
• [03] Rajzok és történetek – Vadász György. Szerk. Vadász Balázs. TERC Kiadó, Budapest, 2026.  104 o. 41 visszaemlékezéssel és a szerző grafikáival
• [04] Vadász György (1933–2024) Kossuth-, Ybl-, Príma Primissima-, Pro Urbe- és Steindl-díjas építész, DLA egyetemi tanár, a Nemzet Művésze. 1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen.1958 és 1961 között végezte a MÉSZ (Magyar Építőművész Szövetség) Mesteriskoláját, ahol szakmailag és emberileg meghatározó mestere Szendrői Jenő volt. A BUVÁTI-ban, majd az IPARTERV-ben, aztán megint a BUVÁTI-ban dolgozott. A 80-as években Baja és Pásztó főépítésze is volt. 1990-ben megalapította a Vadász Építész Stúdiót, amit 2000-ig vezetett.
• [05] Jankovich Valéria (szerk.): Vadász György. Kijárat Kiadó, Budapest, 2003. 50. o. (Szerzők: Kúnos László; Antall István; Asszonyi Tamás; Balogh Balázs; Benedek György; Lázár Ervin; Szerkesztő: Jankovich Valéria