A Várkert Bazárról Wesselényi-Garay Andor írt alapos elemző cikket, a történeti, városszerkezeti, kulturális kapcsolatok felfejtésével, kritikájával, nemkülönben a szokottnál alaposabb bibliográfiát közreadva (építész: Potzner Ferenc). A Külhon rovatban egy alicantei pályaudvarból lett rendezvényterem szerepel, melyet az építész "nem bebalzsamoz", hanem a beltérben többdimenziós kompozíciót hoz létre (építész: Manuel Ocana). Szintén rendhagyó a Pannonhalmáról ismert John Pawsontól az augsburgi Szent Mór-templomának új tere, mely például a szentély kiüresítésével, új mellékterek létrehozásával kortárs átértékelését adja a plébániatemplom terének.
A magyar példák sora az Eiffel Palace-szal kezdődik, mely a Zöld Oldalak rovatban is visszatér (építész: Gelesz András). A faszádista helyreállítás a belső, Eiffel-alkotta függőfolyosó-szerkezetet is tiszteli, modern tetőfelépítményét is indokolja a történeti kupola elpusztulása. Hagyománytisztelőbb a további példák, a Hatvani kastély és a Ludovika helyreállítása, ahol csak az enteriőrök mai megfogalmazásúak, míg egy speciális példát látunk Kaposvárról: egy modern kazánház rekonstrukcióját szociális intézményként. Kár, hogy az eredeti gondolat kissé megsárgult - részletek a cikkben.
Régi épület modern bővítésére láthatunk példát Töős Györgytől, melyet Radványi György elemez egyetemi tanárhoz méltó alapossággal. Végül egy újraépítési példa is befért: a sárospataki ágyúöntő műhelyt a falak felett modern szerkezetekkel építették újjá, bemutatva a 17. századi öntőműhelyt.
A szokott rovatok (Zöld Oldalak, Tervpályázatok - ezúttal Láris-interjúval, Aktuális - ezúttal Velencei Biennálé beszámolóval, Mai Szemmel - ezúttal Szőnyi zebegényi műteremházával, Ciki stb.) mellett Wesselényi-Garay Andor A_pro' néven indított új rovatot a "pöttöm, háztáji" építészetnek, mely a "nagy" építészet mellett szociális, kísérletező, különc alternatívát jelent.

A lap kapható a Fuga és a Terc könyvesvboltjában, előfizethető itt.

A bevezető szöveg:

Osskó Judittal, Pásztor, Erika Katalinával, Csontos Jánossal és Szegő Györggyel „pódiumbeszélgettünk” a minap az építészet és média kapcsolatáról. Több érdekes jelenség mellett szóba került, hogy az elmúlt tíz évben hogyan változott meg az építészet jelenléte a közbeszédben. Vita alakult ki: teret nyert vagy veszített szakmánk?

Azt hiszem, átalakult a jelenlét: míg általában az építészetről, mint művészetről, mint köztereink és középületeink meghatározójáról kevesebb szó esik. Többen említették, és valóban hiányzik „a két unokáink”, Osskó és Ráday Mihály műsorai. Pályakezdők gyakran nem is tudják, kik ezek a kollégák, mi az, hogy „unokáink sem fogják látni”: tulajdonképpen ők azok az unokák, akik ma tényleg nem látják… A nagy csatornákról ez tehát kikopott, a tematikus televíziókban pedig nem a hazai építészet kérdései kerülnek elő.

Érzékelhető ugyanakkor ezzel ellentétes tendencia is, hiszen a hatalom ügyesen használja az építészetet: számtalan épületátadás és alapkőletétel kerül be a fősodratú médiába akár ellenzéki, akár kormánypárti médiumról beszélünk. Potznertől Timáig, Zobokitól Finta Sándorig sok kollégát faggat a média egy-egy épület kapcsán, talpraesett szereplésük sokat segít(het) az építészet társadalmi megítélésén.

A legnagyobb szabású kortárs építészeti tárlatnak mondott Építészeti Nemzeti Szalon is elsősorban csak arra tudta ráirányítani a figyelmet, hogy az építészet létezik, „van ilyen is”, de a megértését, az irányzatok felvázolását, az aktuális dilemmák és diskurzusok bemutatását nem akarta vállalni, nem volt ez céljai között. Közben a kormányzati figyelem odáig is eljutott, hogy a struktúrákat újraszője, a szakma irányítását, vezetését három évtizede nem látott mélységig alakították át. Az államtitkári szinten felügyelt örökségvédelem pedig e napokban fogalmazza meg konferenciasorozat keretében elképzeléseit a jövőről.

Ehhez kapcsolódik mellékelt képrejtvényünk.

Aki azt hiszi, a megoldás műemlékvédelem, téved. A helyes megoldás: örökséggazdálkodás ;-)

Csanády Pál