Régi ötletből új otthon
d.adel 2020.05.11.

Szőlők közt, az Alpok zöld hegyeire tekintő apró, régi borospince áll Steinberg városkájának szélén. Ruth Grünberger régi vágya teljesült, amikor házat örökölt itt, mert bár a közeli Grazban él családjával, mindig visszavágyott oda, ahol gyerekkorát töltötte: e régi mezővárosba, a burgenlandi Répcekőhalomba.

 „Egy gyermekkori barátom a közelmúltban emlékeztetett arra, hogy az óvodában mindenkinek azt mondtam: egész életemben hegyeket szeretnék látni az ablakomból” – mesélte Ruth, aki nemrég egy kis borospincét örökölt szüleitől. A házaspár igényeit ugyanakkor a ház nem tudta kielégíteni, ezért Ruth egy osztálytársa, Clemens Luser segítségével láttak hozzá álmaik megvalósításához. Ruth háza természetvédelmi övezetben áll, így a bővítés szabadságát nem csak a meredeken lejtő telek, de a helyi szabályozás is erősen korlátozta. Nem bonthatták el és nem is bővíthették a régi házat. Olyan helyi előképet kellett találniuk, amely jobban illeszkedik a mai elvárásokhoz. A környék parasztházai között fellelhető a „Paarhof” háztípus, amely egy lakóházból és egy, az állatok elhelyezésére szolgáló épületből áll. Ikerházak, de nem a szó mai értelmében: két független épület alkotja. Az ötlet illeszkedett a telekadottságokhoz, az építési hatóságok előtt pedig megállta a helyét.

A bővítés legfontosabb eleme a panoráma érvényre juttatása volt, ezért a nappali az új épület teljes szélességébe feszül, déli oldala pedig egészen megnyílik a táj felé, ahonnan egy nagyméretű teraszra is kijuthatunk. Trapéz alaprajza amellett, hogy leköveti a telekhatárt, a lehető legnagyobb beépítési lehetőséget nyújtotta. Az utca felőli, szélesebb északi házrész egy nagy hálószobát, tágas fürdőszobát rejt. Az aszimmetrikus tető optikai csalásával elérték, hogy az új ház ne konkuráljon a régivel, amelyhez a fa falburkolat is hozzájárul. Az új épület a borospincéhez egy üvegezett nyaktaggal kapcsolódik, amelyet transzparenciája szolidan elrejt, a természetet pedig hatni engedi a lakás belső terében is. A táj fölött lebegő nappali és a hozzá kapcsolódó terasz a tájjal való közvetlen érintkezés élményét nyújtja, a hálószobák elhelyezésére így a tetőtérben jutott hely, amelyek megvilágítása tetőablakokra támaszkodik; a keleti és nyugati oldalon egyaránt elhelyezett VELUX tetőablakok egész nap bevilágítják a házat, életre keltik a színeket és folyamatosan változó hangulatot adnak a szobáknak. A kő- és fapadló, az egyszerű fehér falak szabadságot hagynak a mindennapi élethez anélkül, hogy a belső elveszítené tisztaságát. A déli homlokzaton, közvetlenül az átjáró mellett pedig helyet kaphatott Ruth álma, a kis teraszra nyíló szauna. „Szeretünk itt élni – lelkendezett Ruth. Minden hétköznap ünnep; érintetlen természet vesz körül minket, mégis húsz perc alatt Graz központjában lehetünk.”

„A napfény számos arcát szerettük volna megmutatni a helyiségekben – mesélte Clemens Luser. A tetőablakokon beáradó közvetlen napfény miatt az árnyékok folyamatosan változó játékát élvezhetjük a helyiségekben. A VELUX tetőablakok pedig a hatékony és természetes szellőzéshez is hozzájárulnak, hiszen beépített szellőzőnyílásaik folyamatos légcserét biztosítanak.” A VELUX Standard Plus GLU háromrétegű üvegezéssel, műanyag borítással és ThermoTechnology™ rendszerrel készült tetőtéri ablak nem igényel karbantartást, ugyanakkor nagymértékben javítja a ház energiahatékonyságát (hőátbocsátási tényezője csupán 1,1 W/m2K).

Az épület szépen illeszkedik a környezetéhez, ami a hagyománytisztelő anyagválasztásnak is köszönhető. A terasz vasbeton konzolja fölött az épület favázas szerkezetű, feketére festett lécborítással, valamint vörös tetőcseréppel, részletmegoldásai mégis kortárssá emelik. A történeti vagy tájvédelmi területeken helyi anyagok és formák újraértelmezése vezethet csak maradandó értékek teremtéséhez, amelynek szép példáját adja Ruth háza is.

(X)

Címkék: