Rejtő Jenő pincére legyőzte Füttyös Gyurit
donkanyar 2012.11.08.
Rejtő Jenő legendás pincére kerül a budapesti Mika Tivadar Ház tűzfalára, a Színes Város Csoport összefogásában szervezett internetes szavazáson a pincér Nikola Teslát és Füttyös Gyurit előzte meg.

Több mint 23 ezer voks érkezett szeptember vége óta: Rejtő csaknem 11 ezer, Tesla és Füttyös pedig 6-6 ezer szavazatot kapott .

A szavazáson három látványterv és a hozzá kapcsolódó, a VII. kerülethez valamilyen módon köthető legenda mérkőzött meg egymással. Rejtő Jenő Erzsébetvárosban született, Füttyös Gyuri errefelé is sétálgatott, és Teslának is át kellett mennie a kerületen, amikor munka után a Városligetbe ment magyar barátjával, Szigeti Antallal - mondta el Marinov Iván, az Urbanlegends.hu blog szerkesztője.

A kampány célkitűzése az volt, hogy egy pesti legendát jelenítsen meg egy pesti tűzfalon.

A festmény megvalósítása az időjárás változékonysága miatt tavasszal indul el, és Rejtő Jenő születésének március 29-ei évfordulójára tervezik az átadását - mondta Flór Péter, a Színes Város főtitkára.


Mika Tivadar vas- és rézárugyáros 1909-ben, szecessziós stílusban építtette a budapesti belvárosi épületet. Ez volt a gyár és a részvénytársaság központja is egyben. A ház az eredeti műemlékjelleget meghagyva újult meg sok év után, és nemrég megnyitotta kapuit a közönség előtt.


(MTI)

Címkék: Budapest, Mika Tivadar, Rejtő Jenő, tűzvfal