Retróból majdnem moderné alakul a Nyugati tér
donkanyar 2013.11.20.
Októberben beszámoltunk róla, hogy a főváros által támogatott 29 projekt között van a Nyugati téri volt Skála Metró előtti terület megújítása. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Nyugati tér jövő év szeptemberére el is készül: bár a mostani Skála Metró épülete kívülről nem sokat változna, de az előtte lévő tér többfunkcióssá alakul át.

Annak ellenére alakul retróból moderné a Nyugati tér, hogy az 1984-ben átadott Skála Metró épületén a megújításkor kívülről nem nagyon akarnak változtatni. Az viszont jó hír, hogy az előtte lévő tér átalakul: a megújulás során egy multifunkciós teret képzelnek el, ami azt jelenti, hogy ott nem csak karácsonyi vásárt, de koncerteket is lehetott majd tartani – írja az Index.

A terveket eredetileg a Skála Metró felkérésére a Város-Teampannon Kft. készítette, majd a VI. kerületi önkormányzat ezeknek egy némileg módosított változatát adta be a fővárosi városrehabilitációs TÉR_KÖZ pályázatra, amelyen az igényeltnél alacsonyabb összegű, 295 millió forintos támogatást nyert el. A tervek szerint a tér 2014 szeptemberére készülhet el, a korábbi hírekkel ellentétben az alacsonyabb keret miatt lényeges változtatásokra nem lesz szükség, legfeljebb „olcsóbb lesz a járólap” – tudta meg az Index a projekt előkészítésében részt vevő egyik építésztől.

Az átalakítás során az üzletház épülete kívülről valószínűleg nem sokat fog változni, leszámítva a gyalogoshidat és teraszrészt, mert ezeket lebontanák. Az épület arculata azért marad olyan, mint most, mert az építész szerint foncsorozott napszemüveget idéző barna füstüveg lapok cseréje legalább másfél-kétmilliárd forintba kerülne.

A nagy változás belül fog megvalósulni: egy olyan többfunkciós épületet akarnak létrehozni, ahol művelődni, enni, a fitneszcenterben pedig sportolni is lehet – Ezt Balogh Ákos, többek közt a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Skála Metró tulajdonosának asszisztense közölte a portállal. A földszinten egy Libri könyvesboltot is nyitnának, kávézókkal, üzletekkel, pop-up office-okkal.

Az első emeletre képzelték a fitnesztermet, míg a második emeleten megmaradna a gyerek szabadidő központ. A felsőbb emeleteken is minden változatlan maradna, azaz ott továbbra is irodák működnének. Persze a mostani elképzelések még változhatnak, hiszen a felújítás egyelőre a tervezési fázisban van, de ami biztos az az, hogy valami történni fog a Nyugati téren.

forrás: index.hu

tervek/látványtervek/fotók: Város-Teampannon Kft.

Címkék: , látványterv, Nyugati tér, Skála-metró, VI. kerület