Richard Meier feledhetetlen temploma
Dio Padre Misericordioso Jubileumi Templom, Tor Tre Teste, Róma
Katona Vilmos 2015.02.23.
Tizenkét éve épült, de még most is erős. Kilenc éve Scott Johnson AIA mutatta be a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán. Az idei kongresszuson március 7-én is számíthatunk hasonló emblematikus, vagy annak ígérkező építészeti remekművekre a Várkertben!

A Róma központjától 8 kilométerre fekvő Tor Tre Teste organikus helyszínrajzi mintájú lakótelepe az 1960-as években épült. Egyike volt azon kísérleti területeknek, amelyek evangelizálására II. János Pál pápa személyes áldását adta az ezredfordulón. A millenneumi program keretében Róma ötven új külvárosi egyházi létesítmény felépítésére adott megbízást, hogy az egyházi élet a város szórványkörzeteiben élőkhöz is közel kerüljön. Richard Meier temploma a sorban utolsóként készült el, mert a plébánia egy sikertelennek ítélt helyi pályázatot követően döntött csak arról, hogy a világhírű építészek mezőnyéből kíván választani. A versenyzők között volt Tadao Ando, Günter Behnisch, Santiago Calatrava, Peter Eisenman és Frank Gehry.

Beépítésre szánt telek csak a városrész  fejlesztésre váró külterületén, sportpályák szomszédságában kínálkozott a templom számára, habár a szántóföldekkel határolt, körkörös rajzolatú Tre Teste inkább a középpontjában kívánt volna egy hasonló léptékű és jelentőségű közösségi létesítményt. Meier fehér „jachtja” a  lakótelep nyugati révében bontott vitorlát. A jövevényt – az Ara Pacis múzeum (2006) szintén Meier által tervezett belvárosi együttesével ellentétben – a római plebs kitörő lelkesedése fogadta.

Az épület önmagáról beszélő költemény, távolról jött hajó, amelyben felfedezhető Le Corbusier Ronchamp-i temploma (1950-55), La Tourette-i monostora (1957-60), Alvar Aalto bolognai Riola Sta. Maria Assunta-temploma (1975-78), de még Frank Lloyd Wright Beth Sholom zsinagógája (1954-59) is. A rombuszformájú telek nem különösebben artikulált bejárata mögötti térburkolat folytatódik a hajóban, amely frontálisan egy fő és három mellékkapun át közelíthető meg. Az erős megérkezés-élmény a szerkesztett nézőpont ellenére is viszonylagos, hiszen a háromszoros gömbhéj által közrefogott függönyfalak már a belépés előtt felvillantják az enteriőrt. Az épület liturgikus terét – amely látványosan tagolódik templomhajóra és keresztelőkápolnára – egy homorú pengefal és a gömbszegmensek definiálják. Az önhordó konzolfalként tervezett héjak a déli nap ellen védenek. A hőszigetelt acélrácsokat kívül titánoxiddal kevert fehér, előregyártott betonlapok burkolják. A különleges burkolat olasz szabadalom, amelynek sajátossága, hogy ibolyántúli fényt reflektál, így a rákerülő légszennyeződést bontva öntisztuló felületet képez. Meier nem is dolgozhatott volna számára megfelelőbb anyaggal. E kívül-belül homogén szerkezet a belső térben melegebb színárnyalatú travertinnel és faburkolattal találkozik, de hatása meghatározó maga marad.



A hosszában szeletelt struktúrának némi diszkréciót kölcsönöz a bejárat mögötti orgonakórus és a sekrestyét rejtő toronyszerű nyugati felépítmény, amelyek individuális tömegükkel a szabad átlátás útjába állnak. A geometrikus térbelsőben e két elem egy-egy aszimmetrikusan komponált szigetként jelenik meg, amelyeket – a nyugati tájolású csarnokhoz kapcsolódó plébánia egyéb részeihez hasonlóan – keskeny, zárt híd köt össze egymással. Hasonló, üveg elé húzott paraván szolgál a keresztelőkápolna hátteréül is, elgondolkoztatva az apszis, a kórus és hagyományos ikonfal lehetséges párhuzamain. Bár e kompozíciók Le Corbusier plasztikus formajátékait felelevenítő domborművek, mégis afféle jelzők inkább, amelyek a liturgikus és előkészületi terek között képeznek rendeltetésszerű határt.

Hagyományos szellemben történt értelmezésről tanúskodik a keresztelőkápolna, amely a főhajóra kevés rálátást hagyó áttört betonhéjak védelmében, a gyóntatófülkékkel közös mellékhajóban kapott helyet. E tiszta funkcionalitásban őrzött hagyomány átsejlik a plébániai szárny szervezésében is, amelyet az íves határfelületű templom mellett ortogonális tércsoportokból építkező, monostorszerű tömegben fogalmaztak meg. A két épületrészt egymástól keskeny, felülvilágított és kiszellőztetett patio választja el, amelynek északi felén plébániai irodák, katekumenátusi termek, tanuló- és vendégszobák csoportja helyezkedik el három szinten. Különösen érdekes, hogy e szobák mindegyike egy-egy terasszal nyílik a belső, süllyesztett udvarra. A kerített térkvadrát önálló, zártkörű ünnepségek szervezésére is alkalmas, de a maximálisan védett termek óvodaként is szolgálhatnak. A kiskertnyi belső világ a templom magasabb padlószintjén elhelyezett fedett-nyitott fedélzetről is megközelíthető. A teljes építmény vertikális gerincét egy finoman kiemelt lépcsőtorony adja, amely közvetlenül a bejárati kapuzat mellett fogadja a látogatókat. A két részből házasított együttest az északi irányban eltolt épülettengely geometriailag kiegyensúlyozza, ezért a hajót az oltár nem középen, hanem egyharmadában osztja. Ellensúly gyanánt az ambót a baloldali harmadban állították fel. E megosztottság decentralizálja a szentélyt, amelynek eredeti, egységfelmutató rendeltetését a kereszt hangsúlyos Krisztus-korpusza igyekszik helyreállítani.

Fotók: Scott Frances, Jock Pottle, www.richardmeier.com

Az idei Építészkongresszusra itt jelentkezhet.

Címkék: Építészkongresszus, Jubileumi Templom, Richard Meier, Róma