Robotok járnak a sikátorban
Könyvtárkedd: James B. Hunt Jr. Library
sebesp 2013.02.19.
A napokban adták át Észak-Karolinában a Snøhetta tervei alapján elkészült vadonatúj egyetemi könyvtárat. Hogy a könyvek minél kevesebb helyet foglaljanak el, a hasznos terekben robotokra bízták a könyvek kezelését.

A norvég Snøhetta-t napjainkban a világ legjelentősebb építészirodái között tartják számon. Az Oslói Operaház után most ismét egy jelentős kulturális épülettel jelentkeztek az Észak Karolina Állami Egyetemének Raleigh kampuszán. Az 1970 óta folyamatosan bővülő oktatási bázis egy 21.000 négyzetméteres könyvtárral gazdagodott, mely egyszerre 1700 diák számára biztosít helyet tanulásra. Hagyományos olvasótermek mellett otthonosan kialakított informális terek, oktatóhelyiségek, technológiai laborok is helyet kaptak az új épületben, ahogyan ez elvárható egy huszonegyedik századi könyvtártól. A közel száz különböző tanulóhelyen a hagyományos kellékeken túl 3D-s nyomtatót és szkennert is elhelyeztek.

Az igazi újítás a 2.000.000 példányos nyomtatott anyag mozgatása. A könyveknek csak kisebb része, 30.000 példány látható az olvasótermi polcokon, a nagyobbik hányadot egy 15 méter magas, 50 méter hosszú és 15 méter széles helyiségben helyezték el, melyben négy bookBot névre hallgató robot mozgatja a kollekciót. A látogatók érintőképernyős felületen választhatják ki az igényelt olvasnivalót, melyet a robotok egy üvegfal mögött a szemük láttára gyűjtenek be a „robot-sikátor” polcairól, majd szállítják az átvevőhelyre mindössze néhány perc alatt. Így nemcsak a könyvkiadás ideje rövidült le lényegesen, de az egy helyre tömörített gyűjtemény lehetővé tette az épület tereinek kötetlenebb berendezését, kötetlenebb használatát.

A James B. Hunt Jr. Library a Raleigh tó melletti területre épült. Szögletes hasáb alakú tömegének üvegfelületeit alumínium lamellák borítják, melyek között számos helyről élvezhető a tó látványa és a város sziluettje. A 115 millió dollárból felépített intézmény környezettudatos megoldásai révén LEED Silver minősítést ért el.

Forrás: http://www.lib.ncsu.edu/huntlibrary, http://archrecord.construction.com

Címkék: Egyesült Államok, könyvtár, robot, Snøhetta