Skandináv minimalizmus, letisztult formavilág
Ilyen lesz a Nordic Light Trio
MagócsiAnikó 2019.04.10.

A Nordic Light Trióval a Váci úti irodafolyosó skandináv ékköve teljessé válik. A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett irodakomplexum harmadik egysége a meglévő épületegyüttes folytatásaként, annak értékeit és formakészletét átemelve valósul meg közel 25000 m2 bruttó szintterületen.

Tavaly szeptemberben indult el a Nordic Light irodakomplexum harmadik, befejező fázisának építkezése a Véső utca és a Visegrádi utca sarkán található telken. A Skanska Magyarország által fejlesztett projekt tervezése során kiemelten fontos volt, hogy az épület energiaigénye a magyarországi átlagnál alacsonyabb legyen, közelítve a nulla külső energiaforrás felhasználási szinthez.„A célunk a tervezés során az volt, hogy az új épület egységet képezzen a meglévő épületrészekkel, azok egyértelmű kontinuitásaként jöjjön létre. Külső megjelenésében ezt megegyező nyílászáró- és födémmagasságokkal, azonos színhasználattal értük el” – árulta el Dr. Paulinyi Gergely, a Paulinyi-Reith & Partners elnök-vezérigazgatója. Az új épület burkolt, szalagablakos külső homlokzata a belső oldalra átfordulva teremti meg a belső udvar egységét.

Az épületkomplexum magja az új beruházással tovább növekvő multifunkcionális belső udvar. Az egyes épületrészek ezen keresztül közelíthetők meg, ugyanakkor a nagy zöldfelületekkel ellátott kert közösségi térként is funkcionál: pihenésre és munkára egyaránt alkalmas, egymástól elkülönített egységekből áll, nyugodt belső világot teremtve. Az intenzív kertkapcsolatnak köszönhetően nemcsak az irodai dolgozók használhatják aktívan a kertet, hanem a közelben élők is. A zöldfelületek arányát tovább növelik az új épület 5-6. emeletén kialakított homlokzati kertsávok. A természet élményét a városi környezetbe integráló megoldások hozzájárulnak a munkavállalók jó közérzetéhez és kellemesebb mikroklíma kialakításához.

A Skanska beruházásaira jellemző skandináv életérzés elsősorban a hangulatos, faburkolatokkal ellátott lobby térben érzékelhető, de az épület letisztult formavilágában és funkcionalista térhasználatában is az északi minimalizmus köszön vissza. A belső terek kialakításának fő szempontja a kényelmes munkavégzéshez szükséges munkaterület biztosítása volt. A közlekedőmag az épület középső, sötétebb traktusában kapott helyet, hogy az irodaterek minél több természetes megvilágítást kapjanak. A terek a hagyományos 1,35 méteres irodaraszter szerint lettek kialakítva.

Az új épületrész továbbviszi mindazt, ami a Skanska által fejlesztett komplexum első két ütemének a sikerének kulcsa: olyan fenntartható építészeti megoldások alkalmazása, amelyek a használók jóllétét biztosítják. Ezt a kitűzött LEED és WELL minősítések is bizonyítják.

Dr. Reith András, a Paulinyi-Reith & Partners fenntarthatóságért felelős igazgatója elmondta: „annak érdekében, hogy az épület megfeleljen a kitűzött épületminősítési rendszereknek, olyan energiahatékony gépészeti megoldásokat alkalmaztunk, mint például a hővisszanyerésre is alkalmas hűtőrendszer, amely télen hozzájárul az épület fűtéséhez.” Többek között ez is segíti azt, hogy az épület energiaigénye a magyarországi átlagnál 25%-kal alacsonyabb legyen, közelítve a nulla külső energiaforrás bevonásához. „Ahogy az első két fázisnál, úgy itt is fontos szempont volt a megfelelő anyaghasználat, ami nem csak a környezet, de a felhasználók egészsége szempontjából is kiemelten fontos” – tette hozzá a szakember. Mindezek mellett olyan környezettudatos életmódra ösztönző megoldások kerülnek az épületbe, mint a nagyméretű, öltözővel és zuhanyzóval kiegészített kerékpártároló, vagy az elektromos autó töltő. A lépcsőházak kialakítása is arra ösztönzi a felhasználókat, hogy inkább azokat használják a felvonók helyett. A P-R&P építészei megvizsgálták az előző két épületrész működtetéséből és használatából származó adatokat is, és az ezek konklúzióit felhasználták az új fázis tervezésekor.

A projekt tervezése során a Paulinyi-Reith & Partners szakemberei integrált tervezési módszerüket alkalmazták. „Ez a módszer a sokszereplős együttműködésre alapul, folyamatosan egyeztetünk a megrendelőkkel, a kivitelezőkkel, a leendő bérlőkkel, integrálva az összes szereplő tudását a lehető legjobb eredmény érdekében” – emelte ki Kiss Csaba, a P-R&P projekt koordinátora. A módszernek köszönhetően a projekt teljes időtartama alatt maximalizálható a hatékonyság, a végeredmény pedig a közös tudás szinergiájaként jön létre.

A projekt azért is különleges, mert a fejlesztésre Magyarország, illetve a Skanska számára a közép-kelet európai régióban az első úgynevezett IPD (Integrated Project Delivery) szerződést kötötték meg a felek. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztő, a tervező és a kivitelező egy közös szerződésben rögzítették a célszámokat, a beruházás során pedig ezek eléréséért közösen vállalnak felelősséget és kockázatot, valamint a célszámokon felüli teljesítések esetén osztoznak a sikeren a tervezés, a gyártás és kivitelezés folyamán, így növelve a teljes projektciklus költséghatékonyságát.

A Nordic Light Trio épülete februárban elnyerte Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje 2018 díját Az Év Irodája versenyen.
(sajtóközlemény)

Címkék: közbeszerzés, kisajátítási eljárás, tervpályázati eljárás, Településképi kötelezés, tulajdonjog, nordic light trio, építészet