Stagnáló építőipari aktivitás
EBI Építésaktivitási Jelentés – 2019 Q3
buildecon 2019.11.08.

Közel ugyanannyi értékben indultak el új kivitelezések az építőiparban 2019 3. negyedévében, mint a megelőző 3 hónapban. Az Aktivitás-Kezdés értéke 626 milliárd forintot tett ki, mely csak egy hajszálnyival jelent magasabb összeget a 2. negyedéves számnál – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Így, bár 2018 utolsó két negyedévénél szintén magasabb volt a megkezdődött építkezések értéke Magyarországon, az első 9 hónap számai messze elmaradtak az egy évvel korábbi azonos időszakban mérttől. Míg 2019 januárja és szeptembere között 1673 milliárd forintot tett ki az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatója, addig 2018 ugyanezen időszakát 2200 milliárd forint feletti összeg jellemezte. (1.ábra)

A magasépítési szektor továbbra is a korábbi évek szintje alatti számokat produkál, 2019 harmadik negyedévében az Aktivitás-Kezdés értéke az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 330 milliárd forint volt, ami alacsonyabb összeget jelentett az előző negyedévnél is. Január és szeptember között végül 974 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési projektek a szektorban az ibuild.info projektinformációs adatbázis alapján, amely összegnél 2017-ben és 2018-ban is magasabb értékű volt a magasépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés.

Bár a gyengébb aktivitás egyaránt jellemző a társasházi lakásépítésekre, illetve a nem lakáscélú magasépítésekre, ez utóbbit nézve jóval kisebb lemaradás volt tapasztalható a korábbi évekhez képest, sőt, a harmadik negyedév kicsit magasabb számokat is hozott, mint a második. Összességében az idei év első 9 hónapjában elindított nem lakáscélú magasépítések értéke elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, 974 milliárd forintjával pedig a 2017-es első 9 hónapban megkezdett kivitelezések értékét sem érte el, bár több nagyobb beruházás munkálatai is elindultak. A legnagyobb nem lakáscélú magasépítések között találjuk Veszprémben a Városi és Sportuszoda építését, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum beruházást, vagy a Zánkai Erzsébet-tábor és Fonyódligeti Erzsébet-tábor projektet illetve a szintén építési fázisba lépő, Budapest 9. kerületébe tervezett kézilabda sportcsarnokot is. Ez utóbbi megvalósítása ugyan az önkormányzati választások után bizonytalanabbá vált, de a legutóbbi hírek szerint a kormány és a főváros is támogatja a befejezését.  Az előbbieken kívül még a nagyobb beruházások közé tartozik Szolnokon a Liget Termálstrand és Élményfürdő projekt kivitelezésének elindulása, illetve több irodaház valamint raktár beruházás építésének megkezdése.

Tovább folytatódott a javulás a mélyépítési szektorban, ahol a második negyedév jobb számait is sikerült felülmúlnia a harmadik negyedévben elindított kivitelezések értékének. Az Aktivitás-Kezdés ráta 296 milliárd forintot tett ki 2019 július és szeptember között, míg az első 9 hónapban közelítette a 700 milliárd forintot a munkafázisba lépő mélyépítési kivitelezési projektek összértéke, ami ugyanakkor a 2018-as első negyedéves kiugró értéknek köszönhetően így is elmaradt a 2018 január és szeptember között mérttől.

Az út- és vasútépítésekkel az előző, 2019. második negyedéves jelentésünkben részletesen foglalkoztunk. Mint írtuk, az idei második negyedév javulást hozott a szektorban az előző időszakokhoz képest, hiszen több nagyobb útprojekt is kivitelezési fázisba lépett. 2019. harmadik negyedévét azonban ismét szerényebb Aktivitás-Kezdés jellemezte, 150 milliárd forintot tett ki a megkezdett építési munkák értéke, így az év első 9 hónapjában 396 milliárd forint értékben indultak el ilyen projektek, ami alacsonyabb összeget jelentett a 2017-es és 2018-as év azonos időszakinál. A legnagyobb megkezdett kivitelezések közé tartozott a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti vasútvonal villamosítása, az M4-es gyorsforgalmi út esetében az Abony és Törökszentmiklós közötti szakasz I. és II. ütemének építése, az M85-ös gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának építése, illetve az M1-es autópálya útburkolat-felújítása.

Az út- és vasútépítésekkel szemben a harmadik negyedévben a nem út- és vasútépítési szektor lényegesen jobb számokat produkált, ami az utóbbi évek legmagasabb negyedéves Aktivitás-Kezdését jelentette. Elindult például a Balaton levezető rendszerének (Siófoki vízlépcső és Sió-csatorna) korszerűsítése, illetve a Szeged 4 városrészét geotermikus energiával ellátó hőhasznosító rendszer építése.

Az idei első félévben kiemelt összegben indultak el kivitelezési beruházások Kelet-Magyarországon, köztük több jelentős összegű mélyépítési projekt, a harmadik negyedévben azonban az építési fázisba lépő projektek helyszíne inkább az ország más részeit érintette, olyannyira, hogy ha az első 9 hónapot vizsgáljuk Kelet-Magyarország részesedése 38 százalékosra mérséklődött az első féléves 49 százalékról, ami azonban még így is magasabb arányt jelentett, mint a 2014-2018 között megfigyelt. Az első félévhez képest lényegesen több projekt indult Közép-Magyarországon, de Nyugat-Magyarország is növelni tudta a részesedését, bár mind a kettő esetében alacsonyabb arányban indultak el építési projektek, mint a korábbi években, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. (2.ábra)

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá. A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

Címkék: buildecon, EBI Építésaktivitási Jelentés, ELTINGA, ebuild