Szalag helyett tortát vágtak – a torta elfogyott, a kiállítás marad!
130 éves a Műcsarnok – jubileumi kiállítása 2027. január 17-ig látogatható
pt 2026.11.07.

A Műcsarnok 130. 1896–2026 című kiállításon hangsúllyal szerepel az építészet, a 2020 és 2026 közötti időszak csoportos kiállításai, és a korai korszak szobrászati tárlatai. Egy teremben pedig a kortárs művészek alkotásaiból adnak ízelítőt.

Ünnepi tortával köszöntötték a 130 éves Műcsarnokot november 7-én

A Schickedanz Albert tervei szerint épült, neoklasszikus és antik etruszk motívumokat hordozó palota 1896. május 4-én, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit. Az épületet I. Ferenc József avatta fel. Most a Műcsarnok 130 című kiállítás mintegy hatvan műtárgy, történeti dokumentum, tervrajz, plakát, fénykép és installáció segítségével vezet végig az intézmény történetén.

A november 6-ai sajtóbejáráson Szegő György művészeti igazgató, a kiállítás egyik kurátora hangsúlyozta, hogy a Műcsarnok egyszerre szolgálja a művészetet, a szakmát és a közönséget. Külön kiemelte az építészet szerepét: a jubileumi tárlat felidézi többek között a Kós Károly, ifj. Sándy Gyula és Makovecz Imre munkásságát bemutató korábbi kiállításokat is.

130 év – három terem

Az első teremben az 1896-os megnyitástól napjainkig vezető idővonal a kiállítások, az intézmény vezetői és a történelmi események összefüggéseit tárja fel. A falakon sorakozó dokumentumokat az egykori tárlatokat felidéző műalkotások egészítik ki. Az épület eredeti tervei és homlokzati akvarelljei az építészettörténet iránt érdeklődők számára különösen figyelemre méltók.

A második terem a közelmúlt, elsősorban a 2020 és 2026 közötti csoportos kiállítások világába vezet. A bemutatott műalkotások mellett az építészeti kiállítások dokumentációja is helyet kapott.

A harmadik teremben az elmúlt hat év egyéni kiállításai elevenednek meg. Többek között Lovas Ilona, Kő Pál, Gábor Áron, Szurcsik József és Cseke Szilárd munkásságát idézi fel a válogatás.

A jubileumhoz közel ötszáz oldalas katalógus is készült, amely részletesen dokumentálja a Műcsarnok kiállításainak történetét.

A Műcsarnok 130 című kiállítását 2026. november 7-én Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója és Zeke Gyula író, történész nyitotta meg Turi Attila, az MMA Elnöke és Szurcsik József képzőművész, a MMA Képzőművészeti Tagozata vezetőjének jelenlétében.

A kiállítás 2026. november 7. és 2027. január 17. között látogatható.

Forrás: Műcsarnok; MTI, 2026. november 6.
Fotók: Polinszky Tibor, 2026. november 7.

Címkék: műcsarnok, Szegő György, zeke gyula, szurcsik józsef, műcsarnok 130