Szálloda lehet Breuer Marcell brutalista ikonjából
sebesp 2018.04.28.
Szállodává alakítaná az IKEA a connecticuti New Havenben álló ikonikus Breuer-épületet. A város fejlesztési irodája úgy tudja, az IKEA elhatározta a brutalista épület átalakításának koncepcióját, amelyet a helyi New Haven Independent című lap a szervezet közelmúltbeli ülésére hivatkozva adott közre.

Breuer Marcell 1970-ben befejezte az amerikai Armstrong Rubber Co cégrészére épített Pirelli Tyre Building-et. A gumigyártó azonban az 1990-es években elhagyta a várost és az irodaház azóta üresen áll. A megőrzést szorgalmazók, akik New Haven e jelentős modernista építészettörténeti emlékének elvesztésétől tartanak, eddig sikeresen megakadályozták az épület bontását. Az épületet 2000-ben felvetették a műemléki jegyzékbe. Ez jogilag ugyan nem akadályozza meg, hogy megsemmisítsék, de irányt mutat a megőrzés felé. Az épületet 2003-ban csonkították, de egyébként állva maradt.

Az irodaház beton tömege két elemét, a kétszintes fogadózónát és négyszintes irodablokkot több méter magas betonlábak választják el egymástól.

Az 1960-as és 1970-es években népszerűségnek örvendett, nyers betonfelületeket alkalmazó építészeti irányzat alkotásait az utóbbi időkbenegyre nagyobb érdeklődés övezi. Ez annak is köszönhető, hogy a világon több jelentős brutalista alkotást is leromboltak az elmúlt egy-két évtizedben.

Breuer számos épületet tervetett brutalista stílusban, többek között a New York-i Whitney Múzeumot, amelyet a Metropolitan Museum of Art vásárolt meg, majd 2016-ban az építészről elnevezve Met Breuer néven nyitották meg újra, amelyről a Tervlap.hu is hírt adott (Autentikus patina: Felújították Breuer Marcel New York-i múzeumát).

Forrás: Dezeen

Címkék: Breuer Marcel, Egyesült Államok, hotel, irodaház