Szászvár ismét megnyitotta kapuit
droID 2016.06.15.
Gyarapszik az ország használható történelmi műemlékállománya. Átadták a több mint 600 milliós beruházással felújított szászvári kastélyt is.

L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, aki "a nemzeti közösség újabb csodálatos értékének" nevezte a várkastélyt, az átadón hangsúlyozta: a kormány műemlékvédelmi célja, hogy a meglévő értékeket a felújítás után vonzó turisztikai tartalommal töltse meg.

Az államtitkár szerint azt is át kell gondolni, hogy a jövőben miként lehet hatékonyan, eredményesen és sikeresen fenntartani a megújult épületegyüttest.

L. Simon László a kastélyprogramra térve reményének adott hangot, hogy folytatódik a Miniszterelnökség, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség közös munkája, hogy "ilyen értékeknek tudjunk együtt örülni".

Hargitai János (KDNP) országgyűlési képviselő a kivitelezők munkáját dicsérve úgy fogalmazott, hogy a felújításra fordított összegek jól hasznosultak, Szászvár egy nagyszerű ingatlannal gazdagodott.

Dunai Péter, a 2500 lelkes Szászvár független polgármestere hangsúlyozta, hogy a beruházásnak köszönhetően "a nagyközség gazdasága második születését ünnepli".

A szászvári várkastély Magyarországon egyedülálló középkori műemlékegyüttes. Használaton kívül, folyamatosan romló állapotban volt, de az MNV közreműködésével a teljes ingatlan megújult. Helyreállították a főépületet, megtörtént a korábbi palotaszárny és a kaputorony részleges rekonstrukciója és lefedése, valamint a középkori falmaradványok konzerválása.

A helyreállítás célja a 14. században épült középkori püspöki rezidencia turizmusba való bekapcsolása, történelmi, építészeti értékeinek megőrzése, valamint a térség gazdaságának fellendítése.

Csókay Ákos, az MNV kabinetvezetője azt mondta, hogy a több mint 600 milliós beruházásból mintegy 450 millió forint volt az európai uniós támogatás.

Összesen több mint ezer négyzetméteren újult meg a várkastély, több kiállításnak ad otthont az épület. A látogatók az épület története mellett megismerkedhetnek a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, a korabeli pécsi püspökség történeti és művészeti világával – ismertette a részleteket Csókay Ákos hozzátéve, hogy a várkastélyba évente 18 ezer látogatót várnak.

Forrás: MTI (Fotó: Varga György)

Tervező: Albert János, Dr. Szabó Éva, Mersits Ildikó
Kutató régész: Buzás Gergely

Címkék: átadás, felújítás, L. Simon László, Miniszterelnökség, műemlék, Szászvár