Rómaiak ideálja tizenkilenc négyzetméteren + videó
sebesp 2019.05.10.

A Takehi Hosaka által tervezett 19 négyzetméter alapterületű Love2 ház egy kompakt kis kunyhó, amely tökéletesen képes kielégíteni egy pár ókori hedonista igényeit.

A szabadonálló épület betonvázát egy kerek felülvilágító koronázza, amely egész évben elegendő természetes fényt biztosít a belső térben.

Choumei Hojyo 9,18 m2-es lakóterét és Le Corbusier Cap Martinban található 16,85 m2-es Cabanon Cabin-ját használva előképként Takehi Hosaka 29,53 m2-es telken és az adott költségkereten belül valósította meg a 19 m2-es Love2 házat.

„Ebben a kis házban szerettem volna megvalósítani azt az öt elemet, amelyeket a rómaiak számára a villaépületben folytatott élet ideáljaként megfogalmaztak. Ezek a tanulás, fürdés, színház, zene, gasztronómia” – magyarázza a japán építész, aki magának és társának építette a házat. „Mindennap egy szabadtéri fürdőbe megyek, 300 hanglemezből válogatok a minőségi zenei élvezethez, főtt rizst fogyasztok agyagedényből, és olvasok egy könyvet, amit szeretek.”

Bár a tél három hónapja alatt közvetlen napfény nem jut be a lakásba, a ház kúpos teteje egy kerek nyílásban zárul, ami elegendő fényt enged be a térbe. Nyáron a közvetlen napfény belép a mediterrán országokra emlékeztető belsőbe, ami nagyon kellemes hangulatot eredményez.

Forrás: Designboom

Címkék: Japán, betonépítészet, családi ház, Takehi Hosaka