Szőcs Géza a Népszabadságnak nyilatkozva elismeri: egyszemélyi döntése volt a nyertes Malom-terv mellőzése, és hozzáteszi: „Igen, a megbízásom feljogosított erre. Egészen pontosan: kötelességemmé tette, hogy azt a látványtervet támogassam, annak az elképzelésnek a megvalósítására törekedjem, amelyet lelkiismeretem és legjobb belátásom szerint legmegfelelőbbnek látok.”

A mellőzés okairól ezt mondja: „A kormánybiztos pedig nem a neki legjobban tetsző tervet emeli ki, hanem nekilát felmérni a megvalósíthatósággal kapcsolatos szempontokat, számokat és valószínűségeket. Az derül ki számára, hogy a legmagasabbra rangsorolt két látványterv közül az egyik problémásabb, a másik kevésbé az. A határidők fojtogatóan szorosak. Dönteni kell. Nos: tessék nyugodtan rám haragudni, rám lövöldözni.”

A megvalósíthatóságot illetően kifejti: „Nem csak a magas költség az oka a "mellőzésnek". Számos egyéb ok is közrejátszott, amelyeknek együttes mérlegelése alapján jutottam el a konklúziókig és döntöttem. Például, hogy kiderült, az olaszok nem engednek a felszín alá építeni semmit, így a Malom-pavilon működéséhez szükséges víztartályokat nem nagyon lehet hová helyezni. Elegendő víz nélkül pedig a malomkerék forgatása nem valósulhatna meg zöldenergiával, másfajta energia felhasználása viszont ellenkezne a pavilon filozófiájával.”

Egy újabb kérdésre Szőcs Géza így válaszol: „E mostani szervezett tiltakozás egyébként egyáltalán nem előzmény nélküli. Emlékezzünk a Nemzeti Színház hasonló ügyére. A szakmából sokakat az is nagyon frusztrált, hogy a sevillai kiállításra az akkori döntéshozó nem a tervpályázat győztes munkáját választotta, hanem Makovecz tervét. Most olybá tűnik nekem, mintha a Sevilla s a Nemzeti Színház kérdésében alulmaradt szakmai guruk törleszteni akarnának” – mondja, majd később megjegyzi, szerinte „mindenki számára nyilvánvaló: ekkora erőket nem szokás mozgósítani egy díszlettervező s egy pavilon miatt”.

A kormánybiztos így látja a vita hátterét: „Itt a magyar építészeti szakma helyzetéből fakadó gondok projekciójáról van szó, mely gondok az egyes kormányzati ciklusokon át és a válság körülményei közt egyre csak súlyosbodtak. Építészirodáink tarthatatlan helyzetével régóta tisztában vagyok s régóta szeretnék részt vállalni a megoldásukból. Ez nem blabla. Mint e véleményemet nemegyszer nyilvánosan is megfogalmaztam: egy építész sokkal többet tesz hozzá identitásunkhoz, nemzeti önképünkhöz s a világ rólunk való képéhez, mint akárhány költő, filozófus, festő vagy drámaíró. (…) Ez az egész szervezkedés, körlevelezés, a szakmabeliek és szakmán kívüliek pszichoterror alá helyezése azért megmagyarázhatatlan, mert ugyanez a szakma nemhogy nem kívánta például a 2010-es shanghaji magyar pavilon miatti szakmai blamázs felelőseit elszámoltatni vagy legalább megnevezni, hanem épp e mostani szervezkedés egyik kulcsfigurájának köszönhető a magyar építészetnek ez a négy évvel ezelőtti szégyene.”

Forrás: nol.hu