Szolnokra került az Év Főépítésze díj
*_deleted_*_Bakos Kristóf 2013.08.30.
Arató András István ny. Észak-alföldi állami főépítész és Páli Zsuzsanna Dunaújváros és Székesfehérvár Megyei Jogú Városok, valamint Fejér megye korábbi főépítésze; az Év Főépítésze díjat Pataki Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város főépítésze kapta.

Tizennegyedik alkalommal került átadásra a Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium által 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés. AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg A FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.

Eddig összesen huszonhét főépítész részesült a kitüntetésben. 2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István [† 2005. 12. 05.] és Zábránszkyné Pap Klára, 2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [† 2004. 10. 15.], 2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit, 2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, 2004-ben Sümegen Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj, † 2006. 08. 28.] és Sáros László DLA, 2005-ben Pilisszentkereszten Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István, 2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István, 2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj] és Salamin Ferenc, 2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter [Főépítészi Életmű Díj] és Berényi András, 2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2011. 09. 27.], Boruzs Bernát [Főépítészi Életmű Díj] és Csík Edina, 2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Horváth András, 2011-ben Balatonfüreden Turi Attila és Sári István [Főépítészi Életmű Díj], 2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor [Főépítészi Életmű Díj, † 2012. 11. 17.] vehették át a díjat.


2013-ban „FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ”- at vehetett át

ARATÓ ANDRÁS ISTVÁN okleveles építészmérnök, ny. Észak-alföldi állami főépítész
több évtizedes színvonalas állami (területi) és megyei főépítészi munkásságáért, amelyet a szakma számára a felkészültség, a korrektség és a kitartás jellemzett; az Észak-Alföld lelkiismeretes településrendezési, építészeti gondozásáért, becsületes, példamutató emberi magatartásáért; szemléletformáló, tudatosságnövelő szakmai munkája a magyar urbanisztikában is példamutató.

PÁLI ZSUZSANNA okleveles építészmérnök, Dunaújváros és Székesfehérvár Megyei Jogú Városok, valamint Fejér megye korábbi főépítésze
a közigazgatásban, az önkormányzatok érdekében kifejtett kimagasló, példaértékű, magas színvonalú megyei és városi főépítészi munkájáért, melyet lelkiismeretesen, a köz szolgálatáért felelősséggel látott el; teljes főépítészi/építészi munkásságával példát adott a harmonikus, értékelvű településfejlesztés-rendezés humánus, szakmailag elkötelezett útjáról.

2013-ban „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”- at kapott

PATAKI FERENC okleveles építészmérnök, Szolnok Megyei Jogú Város főépítésze
a szakmai társadalom és az önkormányzat megelégedésére végzett két évtizedes főépítészi munkásságáért, mely a településrendezés terén megkerülhetetlen igazodási pont a régió főépítészei számára; a városkép, a városközpont, a Tiszapart pozitív változásaiért, amely főépítészi munkáját dicséri.


A Díjakat Nagykőrösön, 2013. augusztus 29.-én a XVIII. Országos Főépítészi Konferencián ünnepélyes keretek között adta át dr. Czira Szabolcs Nagykőrös Város polgármestere és Philipp Frigyes az Országos Főépítészi Kollégium elnöke.

Címkék: