Szörnyvárta Norvégiában
sebesp 2011.11.24.
Magasles emelésével növelik Selma, a lóangolna-szerű mitikus lény újabb észlelésének esélyeit Seljord városában.
Loch Ness-ben fel-felbukkanó társánál kevésbé ismert norvégiai Seljord-tóban élő szörny iránt a Discovery Channel munkatársainak 1998-as nemzetközi expedíciója után növekedett meg az érdeklődés. A kutatóút nem vezetett eredményre annak ellenére, hogy a szokatlan lényt a helybeliek 1750-óta több alkalommal látni vélték, legutóbb 2001-ben. Látva a folyamatos érdeklődést, a helyi hatóságok úgy döntöttek, kilátóhelyeket, köztük egy tornyot alakítanak ki a tó körül a kriptid kényelmes megfigyelésének érdekében.

Az oslói Rintala Eggertsson Architects kapta a szörny-les, egy kis kiállítóterem és néhány kilátópont megtervezésére szóló feladatot. A fák között rejtőzködő helyszínekre fából épített szerkezetek a természet érinthető közelségből történő megtapasztalására adnak lehetőséget a látogatóknak. Rintala Eggertsoon milánói építészhallgatókkal, és a Norvég Színházi Akadémia díszlettervező diákjaival dolgozott együtt a tó körüli kisebb megfigyelőpontok megvalósításában. A közös műhelymunka eredményeként jött létre a „Bele a tájba” sorozat három környezetbe simuló eleme. A sétaút végére épült periszkóp-forma kilátótorony védőtetőkkel kiegészülve, így a szörny-lesők mellett a madármegfigyelők és a pusztán pihenésre vágyók számára is biztosít védett helyeket.

Bízva abban, hogy az ismeretlen teremtmény is vonzódik a misztériumok iránt, sötétedés után a látogatók sejtelmes árnyjátékként vetíthetik saját alakjukat a belülről megvilágított fa rácsozat felületére.

Képek: Dag Jenssen
Címkék: kilátó, Seljord, Norvégia