A 19-20. század fordulójának fontosabb tartószerkezeteiről hallhattak részletes ismertetést a jelenlévők Barattától, az akkor újnak számító építőanyagokról – így a vas, a beton, a vasbeton - megjelenése, tervezési előírásainak alakulása, valamint a tervezési előírások között említett tervezési „ökölszabályok” jelentőségéről is esett szó. Ezeknek a szerkezeteknek a helyreállításánál az értékvédelem szempontjából igen nagy jelentőséggel bíró szabályozás, hogy ma már nem az a követelmény, hogy a mai előírásokat (szabványokat, normákat) teljesítsék a régi szerkezetek, hanem azon korabeli tervezési előírásoknak legyenek megfelelőek, amelyek alapján tervezték és valósították meg őket. Azt is megtudhattuk, hogy sajnos a kapcsolódó további előírások, például a tűzvédelem figyelme már nem terjed ki erre a követelményre.
Az előadás anyaga itt megtekinthető >>
Dr. Király Béla a faszerkezetek állapotvizsgálatával foglalkozott előadásában. A kő és a tégla mellett a fa az egyik legősibb építőanyagunk. A történeti faszerkezetek erőjátékának, szerkesztési elvének felismerése külön felkészültséget kíván. A helyreállítás során a régi faszerkezetek megőrzése alapvető követelmény, ezért a történeti szerkezet-ismerettel rendelkező, felkészült faanyagvédelmi szakértő nélkül nem lehet megalapozott terveket készíteni. A rekonstrukció/csere – javítás – felújítás közül választott megoldás a fa esetében különösen a helyreállítás egyik legfontosabb kérdése. Ugyanakkor az előadás kitért arra a káros szemléletváltásra, miszerint a régi vonatkozó törvény még az anyag és a technológia védelmére helyezte a hangsúlyt, ma ez a kérdés nem meghatározó az előírások szerint. Ez pedig a helyreállítás, vagyis a megőrzött műemléki érték hitelességének előfeltétele.
Az előadás itt meghallgatható >>
Dr. Kegyes Csaba a földrengések következtében fellépő károsodásokról tartott előadást. A törésképek, a repedések vonalrendszere fontos információt hordoz. Nem csak a földrengések természetére vonatkozó következtetések vonható le ezekből, hanem a károsodás jellege is megismerhető, ami pedig a szakszerű szerkezet-helyreállítás módját is meghatározza.
Az előadás kivonata itt elolvasható >>
Sándor Istvánné, Harangozó Judit szakreferens azokat az új szerkezet-helyreállítási, megerősítési módszereket mutatta be, amelyek a legutóbbi időkben jelentek meg a történeti épületeinknél. Előadásában kitért arra, hogy a különféle anyagú épületek helyreállításakor az eredeti építőanyagtól függően milyen eltérő magatartás szükséges a falazatok kiegészítésekor, az alapozás értékelésekor. Az előadás a nem megfelelő szemléletű tartószerkezet-megerősítések következményeiről is tartalmazott rövid összefoglalót.
Az előadás anyaga itt megtekinthető >>
A meglepően nagy érdeklődés mutatta, hogy a történeti tartószerkezetekkel kapcsolatos alapvető helyreállítási kérdések máig tisztázatlanok. A program igazolta, hogy a téma lényegesen több idő-ráfordításra is érdemes. A hozzászólások során elhangzott, hogy a műemlékek helyreállításakor az a tartószerkezet tervező kerül kapcsolatba az épülettel, aki a választott építész munkatársa, vagy pedig helyben a legtöbbet foglalkoztatott új tartószerkezetekkel foglalkozó – amúgy lehet, hogy kiváló - tervező. Az új épületek legkiválóbb statikusai sem rendelkezhetnek azzal az ismerettel, ami a vályogszerkezetetektől, a fán át a történeti vasbeton szerkezetekig terjed. Mostanáig oktatási rendszerünk is csak az új, a mai szabvány szerinti követelményeknek megfelelően képzi a szakembereket, ezért a történeti szerkezeteinkkel kapcsolatban a legritkább esetben rendelkezik a szerkezet-tervező a kívánt átfogó szemlélettel. (most indul speciális poszt-graduális szakképzés) Sem anyagismeretben, sem történeti szerkezetismeretben nincs lehetőségük megfelelő jártasság megszerzésére. Nagyon lassan megy át a köztudatba a felismerés, hogy – különösen napjaink feladatait tekintve – a legtöbb tervező találkozik történeti szerkezetekkel, mivel épületfelújítások, korszerűsítések adják a feladatok legtöbbjét. Hasonló a hiány-helyzet a szakmunkásképzésben is. A helyreállításkor így nem egykönnyen találnak szakképzett partnereket a helyreállításban közreműködők. A szakemberképzés hiánya a tapasztalatok szerint leginkább az ács szakterületen jelent nehézséget.
A képzést és a fenntartást is segíthetné egy olyan adattár létrehozása, amely a történeti épületeken fellépő károsodások látható képét, a tönkremenetelhez köthető jelenségeket gyűjti egységbe. Nyilván nem lehet a műemlék, vagyis a régi épületek károsodásait általánosítani, azokat pontos rendszerbe foglalni, mert jellemzően egyedi esetek fordulnak elő, de a tapasztalatok, a tanulságok felhívják az alapvető jelenségekre a figyelmet.
Az is említést nyert a hozzászólásokban, hogy a huszadik század kihívásaihoz tartozik a műemlék helyreállítások helyreállításának a kérdése is. Az elmúlt évtizedek szerkezeti beavatkozásainak értékelése, a helyreállítás, mint műemléki érték vajon megjelenhet-e szempontként? A helyreállítás korszakainak szemlélete, azok fennmaradt emlékei ugyanúgy a műemlék történetének a részét képezik-e, mint ahogy a különböző korok történeti beavatkozásaira tekintünk? Nincs állásfoglalás a huszadik századi emlékek korrodálódott speciális anyagainak (pl. karbonátosodott vasbeton szerkezet) elvi helyreállítási kérdéseivel kapcsolatban.
Az fenti kérdéseket érintő eszmecserét követően a múzeum igazgatója, Kaján Imre úr nyitotta meg az NKA által támogatott műemlék-helyreállításokból összeállított vándorkiállítást Örökség a jövőnek, jövő az örökségnek címmel. A megnyitó után a kiállítás szervezője és készítője, Winkler Barnabás köszönte meg a Múzeumnak a segítő közreműködést.
Nagy Gergely