Társasházi lakásépítés: mit lát az EBI Építésaktivitási Jelentés
buildecon 2020.11.08.

A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2020 harmadik három hónapja még az előző gyenge negyedévekhez képest is romló Aktivitás-Kezdést hozott a hazai társasházi lakásépítések esetében.

2020. 3. negyedévében mindössze 21 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba beruházások a szektorban, amilyen alacsony szintre egészen 2014 óta nem volt példa. A projektek alacsony száma pedig már a 2013-as, válság alatti mélypontokat idézte. Nem meglepő, hogy az első 9 hónap számai is több éves negatív rekordnak számítottak 2015 óta, mindössze 154 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés.

A társasházi lakásprojektek befejezését illetően szintén rekord született 2020 harmadik negyedévében, soha ilyen magas összegben nem készültek el otthonok, mint július és szeptember között. Az Aktivitás-Befejezés mutató értéke 122 milliárd forintot tett ki, a negyedik negyedévben pedig várhatóan ez a csúcs is megdől majd, az előzetes várakozások szerint 193 milliárd forint lehet az Aktivitás-Befejezés összege - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Jelentős változást hozhatnak ugyanakkor a piacnak az elmúlt hetekben bejelentett lakáspiacot érintő változások. Az idei év drámai Aktivitás-Kezdés csökkenésében ugyanis jelentős szerepet játszott a januártól a korábbi 5-ről ismét 27%-osra emelkedő újlakásokat terhelő áfakulcs, ami a bejelentések szerint a jövő év januárjától ismét 5%-ra csökken vissza a 2022 év végéig megkezdett építkezések esetében. Ráadásul a családok még az 5%-os áfafizetési kötelezettség alól is mentesülhetnek. Az új rendelkezések várhatóan ismét beindíthatják a fejlesztéseket, így az Aktivitás-Kezdés mutató jelentős javulására számítanak az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői.

Az idei harmadik negyedévben Budapestnek és környékének részesedése a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdéséből némileg visszaesett az előző negyedévek magas számaihoz képest, és az előző évek átlagos szintjére süllyedt. Ugyanakkor az első 9 hónapra nézve továbbra is magasabban alakult. (2.ábra)

A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A cikket írta: Tancsics Tünde, Eltinga

Címkék: buildecon, EBI Építésaktivitási Jelentés, ELTINGA, ibuild