Tavaszi pezsgés az építészetben
UIA-konferencia és MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus
Csépé 2012.02.07.
Március 2-án a Parlamentben megtartandó UIA-konferenciával és a március 3-i MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszussal indul az idei Tavaszi Építészeti Fesztivál. Míg a parlamentbe a MÉSZ tagjait várják, az Építészkongresszus, az év legjelentősebb nemzetközi építészeti eseménye nyitott az érdeklő építészek előtt.

A parlamenti konferencia „Európai Parlamentek épületei a történelmi városszövetben” című szekciójában előzetes tervek szerint a londoni, párizsi, edinburh-i, isztambuli, pozsonyi, prágai, varsói és természetesen a budapesti parlament kerül terítékre a „Steindl Év” jegyében. Szó lesz az értékalapú programelemzésről, a Szent Koronáról és sor kerül az UIA Spirituális Helyek munkabizottságának ülésére is a tervek szerint.
A MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszuson az évek óta megszokott módon ismert nemzetközi építészek adnak elő, a téma idén az egyszerű építészet, illetve egyszerűen az építészet. Az egyszerűségnek a válságidőszak jó apropót ad: ez az az időszak, amikor érdemes átgondolni, mi igazán fontos, mik az építészet legfontosabb célkitűzései.
Az egyszerűség szépségének forrásait segítenek megtalálni: Anu Puustinen, a fiatalon is letisztult, egyszerű vonalú építészetet alkotó finn építésznő; a már nevében is provokatív bécsi AllesWirdGut iroda alapítója, Herwig Spiegl; a texasi „hulladéképítész”, Dan Phillips; és a német építészet egyik állócsillaga, Stefan Behnisch.
A hazai egyszerű építészet képviseletében Vincze László ad elő, míg John Pawson pannonhalmi minimalista munkáját a magyar tervező, Gunther Zsolt mutatja be. Az egész nap elvi alapvetését Simon Mariann, a BME docensének előadása adja.
A március 2-ai konferenciára hamarosan a MÉSZ honlapján, míg az Építészkongresszusra itt lehet jelentkezni.

A március 2-ai program:

Időpont:              2012. március 2.

Helyszín:             Országház, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.

   Felsőházi ülésterem

08:30 – 09:30     Érkezés, filmvetítés három képernyőn az Aximmetry interaktív vizuális nyelvén

     Idegenvezetés az Országház épületében   

09:30 – 10:00     Levezető elnök délelőtt: Kálmán Ernő DLA, a MÉSZ elnöke

                               Köszöntők

  Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke

L. Simon László az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke

Prof. Deniz Incedayi az UIA II. Régió elnökhelyettese

Kálmán Ernő DLA a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke

’ Európai Parlamentek épületei a történelmi városszövetben’

10:00 – 10:20  Az Országház épülete a századforduló idején 

 Dr. Kalmár Miklós

10:20 – 10:40 Az Országház innovatív építészete

Lukács József, az Országház főépítésze 

10:40 – 10:55  kávészünet

10:55 – 11:15 A berlini Reichstag épülete

Dr. Brenner János

 

11:15 – 11:35 A skót Parlament új épületei

Benedetta Tagliabue, Barcelona

11:35 – 11:55 A bejrúti Parlament épülete

Michel Barmaki, UIA főtitkár

11:55 –12:05 filmvetítés három képernyőn az Aximmetry interaktív vizuális nyelvén 

12:05 – 12:25 A pozsonyi Parlament épülete

Jan Bahna, Szlovákia 

12:25 – 12:45    A prágai Parlament épülete

   Radomira Sedlakova, Csehország

12:45 – 13:05  A varsói Parlament épülete

   Jerzy Grochulsky, Lengyelország

13:05 – 14:20 Fogadás és ebéd az Országház Vadásztermében,

  Pohárköszöntőt mond Szőcs Géza Kultúráért felelős államtitkár

  (kiegészítő program: sajtótájékoztató)

   Levezető elnök délután: Jirzy Grochulsky

14:20 – 14:40 Budapest jövője

 Dr. Fürjes Balázs, kormánybiztos

14:40 – 15:00  Az Értékalapú Programelemzés módszertana

 Kálmán Ernő DLA, a MÉSZ elnöke

15:00 – 15:25 Az UIA Örökség Munkabizottság céljai,

  Örökségvédelem és fenntarthatóság az Európai Unióban

  Nina Nedelykov és Sara Van Rompaey közös előadása

15:25 – 15:40   kávészünet

15:40 – 16:00   Az Országház és a Szent Korona

  Dr. Vass Csaba

16:00 – 16:20  II. János Pál pápa hatása a lengyel kultúrára és építészetre

16: 30 – 17:30   UIA Szakrális helyek Munkabizottsági ülés

    a Tokyoi UIA Világkongresszus a Visegrádi Négyek

   zakrális épületei kiállításának értékelése

 

REGISZTRÁCIÓ

A március 2-i konferencián MÉSZ tagok és meghívott vendégek számára a részvétel ingyenes, ám az Országházba való beléptetéshez regisztráció szükséges.

A további érdeklődők számára a részvételi díj a konferencián 5000 Ft, a befizetésről az igazolást kérjük, küldjék meg a Magyar Építőművészek Szövetsége e-mail címére: meszorg@t-online.hu

A befizetést a Magyar Építőművészek Szövetsége alábbi számlaszámára várjuk:

10200892 – 31411190

Mivel a Felsőházi ülésterem befogadóképessége korlátozott, a jelentkezéseket a regisztráció sorrendjében, limitált számban tudjuk fogadni. A regisztrációt a fenti technikai okokból kifolyólag 2012. február 28-án 17 órakor lezárjuk.

Regisztráció: http://meszorg.hu/index.php?id=1176

BELÉPÉS

Az Országházba való belépéskor biztonsági átvizsgálást végeznek, így célszerű a lehető legkisebb táskával és legkevesebb fém tárggyal érkezni a konferenciára, s a várható sorbanállás miatt a konferencia kezdése előtt egy órával, azaz 8:30-tól megjelenni. Mivel a parkolás az Országház környékén körülményes, a helyszínt tömegközlekedési eszközökkel érdemes megközelíteni. Az Országházba történő belépés a VII-es és a XII-es kapun keresztül lehetséges.

FONTOS MEGJEGYZÉSEK

A megjelenésre az alkalomhoz és a helyhez illő ünnepi öltözékben számítunk.

A március 2-i konferencia MÉK/MMK Továbbképzési Szakbizottság által megállapított pontértéke elbírálás alatt áll.

A március 3-i Nemzetközi Építészkongresszusra külön regisztráció szükséges, melyet a következő linken lehet elérni:

http://www.tervlap.hu/epiteszkongresszus_2012

A március 3-i Nemzetközi Építészkongresszus akkreditációs pont értéke: MÉK 3,5 pont (2012/21)

Címkék: Építészkongresszus