Természetes fény az építészetben az egészség és komfort szolgálatában
6. Velux Természetes Fény Szimpózium
droID 2015.09.14.
A szeptember 2-án és 3-án, 350 résztvevővel Londonban tartott 6. Velux Természetes Fény Szimpóziumon számos új ötlettel, eszközzel és módszerrel ismerkedhettek meg kutatók, építészek, mérnökök és más építőipari szakemberek. Megvitatták azokat a lehetőségeket, melyek segítségével a lakók jobban kihasználhatják a fény optimális jelenlétének előnyeit.

„Tervezőként a szellemi jóllét megteremtésére kell összpontosítanunk az épületek megalkotásakor. Ebben döntő szerepet játszik a természetes fény” – mondta a 2015. évi Természetes Fény Szimpózium nyitóbeszédében Koen Steemers, a Cambridge-i Egyetem professzora. Gondolatmenetében egy új fogalmat is bevezetett: a „serkentő építészetet”, amely szerint az épületeket úgy kell megalkotni, hogy azok aktívan ösztönözzék az embereket a kapcsolatteremtésre, a tevékeny életvitelre és a folyamatos tanulásra az egészségesebb és boldogabb életért.

Christoph Reinhart, az MIT Sustainable Design Lab (Fenntartható Tervezési Laboratórium) munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az embereket a szabadba, a természetest fényt pedig az épületekbe kell juttatni. Kifejtette, hogy a természetes fény az eddig gondoltnál is nagyobb jelentőséggel bír az épített környezetben, mivel a változás, az egészség és a boldogság egyik forrása lehet az egyre sűrűbben lakott városi környezetben.

Proaktív tervezés a természetes fény figyelembe vételével a boldog és egészség életért: ez volt a fő gondolat, amely végigvonult a világ összes tájáról érkezett 350 résztvevővel megtartott szimpózium mind a 35 előadásán.

„A természetes fény kutatása egyre komolyabb eredményeket hoz. A szimpóziumon is bebizonyosodott, hogy a felgyülemlett temérdek információ és tudás hasznosításával olyan új megoldásokat alkothatunk meg, amelyek ötvözik a hagyományos tervezési módszerek erényeit a modern technológiával annak érdekében, hogy egészségesebben és boldogabban élhessünk az épített környezetben” – nyilatkozta Michael K. Rasmussen, a Velux cégcsoport marketingigazgatója.

David Nelson, a Foster+Partners vezető tervezője cége lenyűgöző, nemzetközi projektekből álló tervezési portfólióján keresztül mutatta be, milyen sok lehetőség rejlik a természetes fénnyel való tervezésben. Emellett Kínától az Egyesült Államokon át Európáig más példák is azt igazolták, hogy már világszerte felismerték, mennyire jelentős a természetes fény a fenntartható épületek tervezésében.


A természetes fény gyógyír, amely jótékony változásokat indít el a szervezetben

Visszatérő téma volt, hogyan segíthető elő a természetes megvilágítás tervezésével az emberi szervezet napi és évszakos ritmus szerinti működése azoknál, akik idejük több mint 90%-át egy épületen belül töltik a szabad levegő helyett.

Deborah Burnett, az amerikai Benya Burnett munkatársa előadásában szót emelt a tervezők és az orvosok közötti szorosabb együttműködésért és amellett, hogy a javasolt világítási megoldások valóban kedvező hatást gyakoroljanak az emberi egészségre.

„A fény gyógyír, jótékony változásokat indít el az emberi szervezetben. Befolyásolja a pulzusszámot, a vérnyomást, az immunrendszert, az anyagcserét és a hangulatot. Tervezőként azt hihetjük, hogy munkánkkal az egészség megóvását szolgáljuk, mindazonáltal a tényekre nagyobb hangsúlyt fektetve és az orvoskutatókkal szorosan együttműködve kell dolgoznunk azon, hogy a megfelelő világítási megoldást tudjuk ajánlani” – mondta.

A szimpózium résztvevői főként azt vizsgálták, hogyan gyorsíthatja meg a természetes fény a kórházi lábadozást, és miként fokozhatja az iskolások tanulási hatékonyságát.


Új szabályozásra van szükség

Az egyes épülettulajdonosok és tervezők nyitottsága ugyan fontos az egészségesebb épületek kialakításához, az új módszerek elterjedésének tényleges felgyorsításában azonban a jogi szabályozás és a jogalkotók játszanak döntő szerepet. Ezért a természetes fényre vonatkozó mérőszámok és a szabályozás volt a szimpózium központi témája a második napon.

„Új módszereket kell kidolgoznunk a természetes világítási teljesítmény felmérésére, ehhez pedig az épület elhelyezkedését, tájolását és az évszakok jellemzőit együttesen kell figyelembe vennünk, és az információkat úgy kell tálalunk, hogy a politikai döntéshozók könnyen tudják értelmezni és használni őket” – közölte Bernard Paule, a svájci Estia munkatársa.

Marc Fontoynont bemutatta a természetes fényre vonatkozó új európai szabvány tervezetét, amelyet hamarosan nyilvános konzultációra bocsátanak. Marc Fontoynont hívta össze a CEN/TC 169 munkacsoportot. A szabványban ajánlásokat fogalmaztak meg a természetes fény minimális szintje és a kellő kilátás biztosítására, a napfényellátottságra és a vakító fénnyel szembeni védelemre vonatkozóan.

További érdekességek a http://thedaylightsite.com honlapon találhatók.


A Velux cégcsoportról

A Velux cégcsoport már több mint 70 éve dolgozik azon, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen az embereknek a világ minden táján azáltal, hogy természetes fényt és friss levegőt visz otthonukba a tetőn keresztül. Termékkínálatunk tetőtéri ablakokból és moduláris felülvilágítókból, valamint különféle díszítő és árnyékoló termékekből, redőnyökből, beépítő termékekből és intelligens otthonvezérlő megoldásokból áll. Termékeinkkel egészséges és fenntartható beltéri klíma alakítható ki munkához és tanuláshoz, játékhoz és szórakozáshoz egyaránt. A világ minden táján jelen vagyunk: több mint 40 országban mintegy 10 000 alkalmazottunk vesz részt termékeink gyártásában és értékesítésében. A Velux cégcsoport tulajdonosa, a VKR Holding A/S egy teljes mértékben alapítványi és családi tulajdonban lévő részvénytársaság. További információkért keresse fel honlapunkat: www.Velux.com


A 2015. évi Természetes Fény Szimpóziumról

A 6. Velux Természetes Fény Szimpózium a londoni Tobacco Dockban került megrendezésre 2015. szeptember 2-án és 3-án.

A hatodik szimpózium témája „a természetes fény mint a változást előmozdító tényező” volt. A résztvevők főként a nap 24 órájában nyüzsgő mai társadalom előtt álló kihívásokkal foglalkoztak.

35 kutató számolt be a legújabb ismeretekről a szimpóziumon. A felszólalók teljes jegyzéke a daylightsite.com honlapon olvasható.

A rendezvényen kutatók, szakemberek, oktatók, jogszabályalkotók, a média képviselői, valamint a természetes fénnyel kapcsolatos kutatások és tervezés területén tevékenykedő más érintettek vesznek részt.

A 6. Velux Természetes Fény Szimpózium részét képezi a fény nemzetközi évéhez kapcsolódó programsorozatnak. A fény nemzetközi évét az ENSZ közgyűlése hirdette meg, célja pedig az emberek figyelmének felhívása arra, hogyan segíti elő a fény a fenntartható fejlődést és az olyan megoldások kidolgozását, amelyek választ adnak az energiával, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos globális kihívásokra. A Velux cégcsoport a fény nemzetközi évének egyik szponzora.

A korábbi, 2005-ös budapesti, 2007-es bilbaói, 2009-es rotterdami, 2011-es lausanne-i és 2013-as koppenhágai Természetes Fény Szimpóziumok szilárd alapot teremtettek. Különböző tudományterületek képviselőit hozták össze, akiknek egyébként ritkán van alkalmuk konferencián találkozni.

A szimpózium mára a természetes fénnyel foglalkozó kutatók, gyakorlati szakemberek és a politikai döntéshozók nemzetközileg elismert találkozóhelyévé lépett elő.

(x)

Címkék: szimpózium, természetes fény, Velux