Tervpályázati figyelő: Mester és tanítvány versengése
Megújul a Miami eseményközpont
Gerzson21 2013.05.27.
A 210.000 m2 méretű Miami eseményközpont tervezéséért már csak 2 csapa van versenyben: A Rem Koolhaas vezette OMA és a Bjakre Ingels vezette BIG. A verseny pikantériája, hogy Ingels gyakorlati éveit az akkor már sztárépítészként tevékenykedő Koolhaas mellett töltötte. A dolgok azóta sokat változtak: Bjarke Ingels és csapata világméretű, meghatározó

Miami város vezetése által kigondolt fejlesztés keretében a régi eseményközpont megújul, új 800 szobás hotel épül és nagy méretű közparkot fognak létrehozni. A központ meglehetősen híres eseményeknek ad otthont, itt rendezik meg évente a Art Basel Miami Beach rendezvényt, de például 1964-ban itt szenvedte el első vereségét is a legendás bokszoló, Cassius Clay is. A pályáztatás utolsó szakaszába a dán BIG és a holland OMA építésziroda került, akik tervei nagy hasonlóságot mutatnak.

Bjarke Ingels alapelve volt, hogy az eddig általa fekete lyuknak minősített, régi eseményközpontot és környékét a vibráló és színes óceánparti város szövetébe illessze be. Az építészcsapat a szokásos didaktikus, könnyen érthető elvek szerint formálta tervét. A környéken lévő fontos közintézményeket gyalogos útvonalakkal kötötték össze, az épület bejárata előtt teresedést alakítottak ki. Az épület formálásánál keretes beépítésből indultak ki, melyet az intenzív, értékes oldalon megemeltek, a fő- és mellék bejáratok mentén a térszínen felnyitották az épülettömeget, a fő homlokzat kiemelték és a funkciók szerint alakították ki a belső részeken a felülvilágítókat és a térlefedést. Az építésziroda célja volt olyan emberléptékű telepítést alkotni, melyet több gyalogos útvonallal, kertekkel és árnyékos területekkel vettek körbe. A főbejárati részt további közintézményekkel vették körül, Jackie Gleason Színház és Latin American Kulturális Múzeum került a központ szomszédságába.

Az OMA szintén meghagyta a meglévő eseményközpont keretes beépítését és a déli oldalra helyezte el a 800 szobás hotelt, kijelölve ezzel a színházzal szemben a főbejáratot, amely így a BIG javaslatával azonos pozícióba került. Rem Koolhaas csapata szintén fontosnak tartotta a nagy zöldfelületeket és az épületekkel történő árnyékolást. A régi eseményközponthoz képest 90 fokkal elforgatták az újat így biztosítva a szomszédos területek intenzív bekapcsolódását, illetve törekedtek a tömb központi részének sűrű beépítésére így vonzva minél több látogatót a terület belseje felé. Az OMA a dán építészirodához hasonlóan nemcsak az épületet korszerűsítette, de törekedtek a környező intézmények megújítására is.

A végleges döntés június elején várható, amikor is eldől, hogy ki tervezheti az egész városrészt átalakító, hatalmas beruházást.

Burián Gergő


Forrás: http://www.dezeen.com
http://www.archdaily.com

Címkék: BIG, Bjarke Ingels, Miami, OMA, Rem Koolhaas, tervpályázat