„Miért kellene a Venezuelához hasonló szegény országok lakosai nagy részének városszéli nyomornegyedekbe kényszerülnie, ha a városközpontokban iroda-tornyok állnak üresen?” – teszi fel a kérdést Justin McGuirk, a Velencei biennálé Torre David / Gran Horizonte kiállításának kurátora. Talán ugyanezt a kérdést tették fel maguknak azok a hajléktalanok is, akik évek során fokozatosan elfoglalták a Caracasban az 1990-es években megkezdett, 45 emeletes irodaház vasbeton vázát.

A brit McGuirk a helyi Urban-Think Tank építészeivel és Iwan Baan fotóssal alkotott csapata egy éven át tartó projekt keretében tanulmányozta a venezuelai felhőkarcolót, annak társadalmi és fizikai szervezeti felépítését. A torony 3000 lakosa saját igényeknek megfelelően építette tovább a vasbeton szerkezet által meghatározott tereket. Olyan lakrészeket alakítottak ki, amelyek tökéletesen leképezik az átlagos középosztály-béli otthonokat. Ma 750 családnak ad otthont az épület, ahol a szolgáltatások mellett közösségi terek is létrejöttek, így konditerem, sőt egy templom is.

És valóban, mi fejezheti ki jobban a 2012-es Biennále mottóját „Common Ground” (Közös Föld) jobban, mint a közösen létrehozott és működtetett, használt, élvezett közösségi HELY, ami nem a szalagátvágás kedvéért jött létre, lefedi használóik igényeit, önműködtető, önalakító és önfenntartó. Urbanisták, építészek, szociológusuk világszerte felismerték, hogy a fenntarthatóság kulcsa a 21-ik században a városokban található. A városokban, sőt a nagyvárosokban, mert ott koncentrálódik elegendő munkaerő, infrastruktúra, ott működtethető gazdaságosan a közigazgatás, tömegközlekedés, oktatás, egészségügy. E ténynek felismerése számtalan olyan projektet indított el, amely élhetőbbé, környezetbarátabbá nem utolsó sorban fenntarthatóbbá teszik a városokat. Amíg mi szociális megfontolásból új település építésén szorgoskodunk a semmi közepén, talán elfelejtjük, hogy jó néhány elnéptelenedett falu található országszerte és üresen álló épület bőséggel fellelhető a fővárosban. És nem utolsó sorban felmerül a kérdés, lehet-e a közös földünkön, élleterünkön, közösséget építeni felülről vezérelve, vagy a közösség eredendő sajátja éppen az önszerveződés? És ha így van, építhetjük-e, fejlesztetjük-e településeinket a legnehezebb helyzetben lévők bevonása nélkül?

A caracasi Torre David sokak szemében „függőleges nyomornegyed”, ezért a venezuelai építészek egy része tiltakozott amiatt, hogy országuk építészetét azonosíthatják a kiállítás látogatói a bemutatott képekkel. Az alkotók célja ezzel szemben ráirányítani a figyelmet arra, hogy a jövőbeli városi fejlesztéseket az építészek, magánbefektetők és a nehéz körülmények között élők együttműködésével kell létrehozni. Brillembourg és Klumpner, az Urban-Think tank vezetői összefogásra kérik építész kollégáikat világszerte, vessék tekintetüket az illegális telepekre annak érdekében, hogy az ott szerzett tapasztalatok révén a jövőben tervezési szolgáltatásaik igazságosabb és fenntarthatóbbak legyenek.

Torre David város a városban. Arra irányítja figyelmünket, hogy az emberek mindennemű irányítás nélkül is tudják, hogy hol akarnak élni, milyen a számukra élhető település, hogyan kell létrehozni és működtetni, akár illegálisan is.

Képek:
1-16 Iwan Baan,
17-19 designboom
20-22 Sebes