Turi Gergő nyerte a Himnusz Emlékhely pályázatot
Csépé 2025.06.18.

Erős mezőnyben megérdemelten nyert első díjat a híres építész gyermeke. A tervnek egyszerre van századfordulós, népi, modern íze. A díjazottak között Emődi-Kiss, Sztranyákék, Dajka, Ferencz Marcell.

Szatmárcseke két évtizedes álma, hogy Kölcsey egykori kúriája helyén emlékhely épüljön, élénkítve a turizmust. Csoma Zoltán polgármester alig győzte megköszönni a lehetőséget az államtitkároknak, a kormánynak, hogy az álom valóra válni látszik. Lánszki Regő építészeti államtitkártól, aki a polgármesterrel közösen a díjakat átadta, megtudtuk, hogy a zsűri bizony megosztott volt, többszöri szavazás után alakult csak ki a végeredmény.

Első díjat Turi Gergő nyert, talán a karakteres főbejárat a legerősebb a tervben, de jó arányú egyébként is.

Második díjat Emődi-Kiss Tamás nyert, Sztranyák Gergely és Sztranyák Veronika (SZTR stúdió), Varga Dániel kapta a harmadik díjat.

A hivatalos sajtóközlemény:

Véget ért az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett „Szatmárcseke - Himnusz Emlékhely” című komplex fejlesztési koncepció tervpályázatának szakmai bírálata. A helyezést és megvételt nyert tervezők díjait ma adták át Budapesten. Sztranyák Gergely, Sztranyák Veronika, valamint Varga Dániel terve III., Emődi-Kiss Tamás pályaműve II. helyezést ért el. Az I. helyezett Turi Gergő, a Triskell Épülettervező Kft. tervezője lett.

A kormány 2024 májusában döntött a Himnusz Emlékhely és a hozzá kapcsolódó turisztikai központ létrehozásáról. A 8,5 milliárd forintos beruházás keretében két jelentős magasépítési fejlesztés valósul meg: az egykori Kölcsey-kúria helyén épül fel a Himnusz Emlékhely, ahol új Kölcsey Ferenc-emlékkiállítás is helyet kap. Emellett sor kerül a Kölcsey Turisztikai és Vendéglátó Központ átfogó felújítására: modern konyhát és étkezőt, valamint 50 férőhelyes szálláshelyet alakítanak ki és megújul a rendezvénytér is. A fejlesztésnek fontos része a műemléki Csónakos fejfás református temető felújítása is.

A beruházás előkészítése és lebonyolítása dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője, a helyi református közösség, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Szatmárcseke Község Önkormányzata, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium együttműködésében valósul meg.

A fejlesztés a régió kulturális és turisztikai életének fellendítésére is szolgál: turisztikai és infrastruktúra fejlesztések megvalósulásával, valamint a település életében meghatározó közösségi- hitéleti, kegyeleti terek megújulásával.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett „Szatmárcseke – Himnusz Emlékhely” című, komplex fejlesztési koncepció tervpályázatának célja, hogy méltó építészeti formát kapjon a Himnusz születési helyszíne, valamint egy korszerű, látogatóközponti funkcióval bíró kulturális intézmény jöhessen létre a településen.

Az ÉKM által meghirdetett pályázatra 39 terv érkezett, ebből 36 pályázatot tárgyalt a Bírálóbizottság, amelyek közül a bizottság döntése alapján a minisztérium négy pályaművet: Juhász Kristóf Attila, Kardevál Lapis Gergely, Kókai Bernadett tervezők, valamint, a NAPUR Architect Kft., a Puhl és Dajka Építész Iroda Kft., továbbá a RJZS Architects Kft. terveit megvételben, Trabak Máté és Trabak Zoltán tervezőpáros tervét pedig kiemelt megvételben részesítette.

A tervpályázaton Sztranyák Gergely, Sztranyák Veronika, valamint Varga Dániel terve III., Emődi-Kiss Tamás pályaműve II. helyezést ért el.

Az I. helyezett Turi Gergő a Triskell Épülettervező Kft. tervezője lett. A beérkezett tervekről döntő Bírálóbizottság értékelése szerint a tervező jó arányérzékkel válaszolta meg a kistelepülésbe illesztett, nagyszabású jelentéstartalmat közvetítő épület építészeti kihívásait, a magyar építészetről szóló törvény hagyományokon és a mai tudáson alapuló helybe illesztés elvének való megfelelés ennél a pályaműnél érvényesül a legerőteljesebben. A terv a nemzeti együvé tartozást közvetítő ereje, mértéktartó, mégis ünnepélyes megjelenése és kiemelkedő kidolgozottsága miatt kapta meg az első helyezést.

A Budapesten tartott ünnepélyes díjátadón Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész köszöntő beszédében hangsúlyozta: “A „haza minden előtt” szellemisége hat az építészetre is, amikor a hazai formanyelvvel, hazai anyagokból való építkezést ösztönzünk. Hiszen így válik egy épület nem csupán funkcionális térré, hanem a nemzeti identitás megtestesítőjévé.”

Címkék: himnusz, turi gergő