A kiállítás a Párbeszéd Házának (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) magasföldszintjén, a Faludi Galériában tekinthető meg. A megnyitón köszöntőt mondott Kákonyi Júlia, a Faludi Galéria vezetője, a kiállítást megnyitotta Szende Árpád Alpár-díjas építész. A kiállítás 2022. március 15-ig tekinthető meg.

Babits Mihály Reggeli templom című versét így kezdi:

Hadd építek most egy templomot.
Kívül fehér, mint a tisztaság;
pedig rajta semmi cifraság –
gyermeklelkű épület!

Az Árpád-korból származó templomaink jelentékeny része kerektemplom, rotunda volt (Kallósd, Öskü), ám ezeknek a templomoknak nagy része nem maradt meg eredeti formájában. Mozgalmas történelmünk, a háborúk, a tatár és török megszállások során sok közülük megsemmisült. Más templomokat tovább- vagy átépítették a nagyobb lélekszám befogadásának igényéhez igazodva, így eredeti rotunda kialakításuk megszűnt. Az átépített, illetve részben, vagy egészen elpusztult kerektemplomok a régészeti feltárások során kerültek elő, és a kutatások bizonyították, hogy a Kárpát-medencében a kerektemplomok száma nagyobb, mint bárhol másutt, a kutatók mintegy 80-ra teszik.

A keresztény kultuszhelyek építészete a 4. századra kezd egységesebb formát ölteni, amit a funkció és a liturgia alakított ki. A templomelrendezés archaikusabb formája egy korai kultusszal magyarázható. A keresztelést gyakran vértanúk és szentek nyughelyeinek közelében végezték. A sírhelynél való tisztelgés, illetve a keresztelés alkalmával a hívek a kultusz tárgyát, illetve az eseményt körülállják, mely a centrális elrendezésű térképzéshez vezetett. Ez a centrális elrendezésű épület az ún. basilica qua coemeterium (sírtemplom, martyrium, baptisterium). A jeruzsálemi Szent Sír-templom (4. sz.), illetve a Szűz Mária sírja felett álló centrális templom (Sancta Maria Rotunda) mintaképévé vált ezeknek az épületeknek. Az első ilyen emlékek Bizáncban épültek (konstantinápolyi nyolcszögletű Bakkhosz-templom (6. sz.)) a szíriai négyfogású szimmetriával és körszimmetrikus körüljáróval rendelkező Bosza templom (6. sz.). A bizánci befolyás kiterjedt az itáliai centrális elrendezésű templomok építésére is (négyfogású szimmetriával rendelkező római San Stefano Rotondo (5. sz.), a milánói San Lorenzo Maggiore (5. sz.), valamint a nyolcszögletű alaprajzzal rendelkező keresztelőkápolnák: a ravennai Battistero degli Ariani (5. sz.), a firenzei San Giovanni Battistero (11-13. sz.)). A kora középkori örmény építészetre szintén a centrális elrendezés a jellemző.

Európában a korai centrális templomok egy része uralkodói székhelyeken és várakban, fejedelmi vagy királyi kápolnaként épült. Ilyen épület az aacheni palotakápolna (9. sz.), és a négyfogású szimmetriával rendelkező, a közelmúltban feltárt prágai 10. századi Szent Vid-templom.

A Kárpát-medence 11. századi emlékanyagában számos körtemplom található, melyek többnyire ma már csak feltárás során, alapfalaikban érzékelhetők. Ezek a templomok nagyrészt tagolatlan hajóval és egy félköríves, vagy ritkábban egyenes záródású apszissal rendelkeznek. E körtemplomok nagyobb részt falusi plébániatemplomok, kisebb részt királyi, vagy ispánsági egyházak (pl. Esztergom, Keszthely, Sárospatak, Veszprém). Ezek az épületek nemcsak struktúrájukban, hanem jelentősen kisebb méretük miatt is különböznek a máshol lévő centrális egyházaktól. Körtemplomaink hajójának átmérője a legtöbb esetben nem kisebb, mint 5 m, és ritkán nagyobb, mint 7,5 m. A hajóhoz rendszerint egy íves apszis csatlakozik. Az apszis formája lehet körcikk (pl. Kallósd, Nagytótlak, Szakolca), vagy félkörhöz érintőben csatlakozó két egyenes által meghatározott forma (pl. Öskü, Hidegség, Kisnána). Igen ritkán, de előfordul egyenes záródású, vagy részben egyenes záródású szentély is (pl.: Ipolykiskeszi, Kispeleske, Vésztő-Mágor).

Körtemplomaink gyakori előfordulásuk, és különbözőségük okán nem előképekre vezethetők vissza, hiszen a régészeti kutatások tanúsága szerint a magyarság a honfoglalás előtt megismerkedett a kereszténységgel, Az Etelközben készült bezdédi tarsolylemezen ott látható az életfa által körülölelt kereszt, míg honfoglalóink gyermeksírjaiban nyakékként bizánci keresztet találtak, valamint egy szabadkai honfoglalás kori sírban egy övcsaton áldást osztó alak jellegzetes tau végződésű főpapi pásztorbottal a kezében látható. A két hitvilág közötti folyamatos átmenetet igazolják temetőfeltárások is (pl. a 10-11. sz-ban a pusztaszeri monostor környékén már temetkeztek, részben ősi hitvilág szerint, részben keresztény módon).

A kör alakú alaprajz, és az ebből következő térképzés pedig nem volt idegen. Megjegyzendő, hogy nem egyszer a szent helyeket megtartották, megjelölték. Dr. Meggyesi Tamás műegyetemi professzor egy előadásában hivatkozott is erre, miszerint a szent hely egy pont, melyet egy kereszttel – két egymásra merőleges egyenessel – jelöltek meg, melynek térbeli kifejeződése lett később a görögkereszt alaprajzú, majd a kereszt egyik szárának meghosszabbításával létrejött latinkereszt alaprajzú templomforma. E gondolatmenet szerint a pont térbelisége a körszimmetrikus rotundában is felfedezhető.

De körtemplomaink gyakoriságát építésének technológiájában is kereshetjük. Árpád-kori templomainknak jelentős része nem kőből, hanem más, kevésbé maradandó anyagokból épülhetett. Ilyen volt a fonott-tapasztott falú körtemplom (felgyői Geda-halmi), de paticsfalú templommaradványokat tártak fel Gerla-Kőhegyes-part lelőhelyen is. A körtemplomok formájára és építésmódjára helynevek is utalnak (Kerekegyház, Köre, Sövényháza, Sövényegyháza, Kereki, Kerekszenttamás, Kerékboldogasszonyfalva).

A felgyői ásatások kimutatták, hogy egy településen, az Árpád- korban volt kör alaprajzú jurta, téglalap alaprajzú borona- és rakott falú ház. A kör alaprajzú, körülárkolt, helyhez kötött jurta, már nem nomád szállást jelent, hanem előkelő épületet, így a településre látogató pap ilyen építményben tartott misét. A magyarság hagyományos körszimmetrikus jurta-szálláshelyei és szakrális helyei közvetlen és közvetett módon hathattak a körtemplomok kialakulására, a kereszténységgel való korai megismerkedés, és a sajátos építési kultúra eredményezheti a kerektemplomok gyakoriságát.

A kiállítás a Gerecsében található Baj község határában lévő Öreg-Kovács-hegyen feltárt kerektemplom új épületként történő rekonstrukciójáról szól.

A rekonstrukció (visszaépítés) korábban meglévő, de mára elpusztult épület, épületrészek újjáépítését jelenti, és nem keverendő össze a konzerválással, a restaurálással és a továbbépítéssel. A rekonstrukció abban az esetben valósítható meg, ha rendelkezünk elegendő információval az elpusztult épületről, épületrészről (Veöreös András). Istvánfi Gyula, a műegyetem építészettörténet professzora Az építészet mellékvágányain című könyvében így ír erről:
„A rekonstrukció, magyarul az eredeti formába történő visszaállítás, visszaszerkesztés meglehetős kétértelműséget vívott ki a művészettörténetben, műemlékvédelemben, muzeológiában, régészetben. Egyik esetben nélkülözhetetlen a bemutatásban, a fenntartásban, a közmegértésben, ennek megfelelően, akik elkészítik, képzett szakemberek, s munkájuk sajátos és megbecsült tudomány és művészet. Másik esetben a rekonstrukció üldözendő, mert nem vagy csak ritkán állja ki a tudományos hitelesség próbáját: a nagyközönség megtévesztésének módszere is lehet: esetleg az eredeti tárgy, emlék, maradvány tönkretételével együtt járó beavatkozás. Az első nélkülözhetetlen eljárás az örökségvédelemben. A kiindulás az elméleti rekonstrukció elkészítése. Az elméleti rekonstrukció cél és eszköz. Cél, mert ezzel áll össze egységes egésszé a kutató számára a múltból itt hagyott vagy feltárt tárgyról, maradványról gyűjtött ismerete. Ha az adatok elégtelenek, akkor az elvi rekonstrukció, mely arra adna választ, hogy mi volt, milyen volt, nem készíthető el. Eszköz is, mert minden további lépés csak ennek ismeretében tehető meg: további kutatási célok, restaurálás, vagy bármilyen egyéb rekonstrukció. Elkészítésének sikere vagy hitele a rendelkezésre álló adatok mennyiségétől, és a rekonstruktőr szakmai hozzáértésétől, a tárgykörben szerzett ismereteitől függ. Az elméleti rekonstrukció, minden egyéb rekonstrukcióval együtt, soha nem lehet százszázalékos. Még akkor sem, ha a tárgy vagy épület úgy esett szét, hogy minden darabját csak helyre kell tenni. De még ilyen esetekben is mindig hiányzik valami, valami mindig bizonytalan. A különféle megoldásokat el kell fogadni alkotó teljesítményként. A rekonstrukció alapja a pontos, jó felmérés, és az építész szaktudása, mely kiterjed az anyagtani, épületszerkezeti, és technológiai jellemzőkre. Az elméleti rekonstrukciónak három szintje van: a legegyszerűbb a megközelítő rekonstrukció, az épületek elkülönítését megoldó rekonstrukció, és az épület minden épületszerkezeti részletére kiterjedő és a környezeti kapcsolatokat is megoldó rekonstrukció.”

A rekonstrukció két nagy részre osztható, mely a tervezés és a kivitelezés. De, mint a középkorban, nem lévén külön tervező, csak építőmester, a kettő nem válik élesen szét, hanem a tervezői tevékenység a kivitelezést is átszövi.

Az új épületként történő rekonstrukció módszere a kísérleti archeológia és építészettörténet volt, mely csak kevés példával szolgált ez ideig a világban, és azok is inkább nem maradandó anyagokból épült épületek voltak. A középkorból kevés olyan dokumentum maradt ránk, amely a tervezési módszerekkel foglalkozik. A fennmaradt dokumentumok nagyobb része az épület kivitelezésével foglalkozik. A kódexek ábrázolásain az építés technikai részletei, a kivitelezés lépései követhetők nyomon, de azok is nagyobb építkezések figyelembevételével, ezért az itt szereplő adatok csak szűrve, és csak kis mértékben alkalmazhatók a kis falusi rotundákra.

A tervezés során az elméleti rekonstrukció megalkotása volt a cél:

• A rekonstrukció megvalósításához ismerni kellett a korabeli tervezési metódust, az épségben megmaradt építészeti példákat, és a kevés vonatkozó szakirodalmat (Vitruvius: Tíz könyv az építészetről; Leon Battista Alberti XV. századi írása, miután ő matematikusként kezdete pályáját, és a XVI. századi ún. Blondel-szabály).
• A középkori építmények boltozása és annak statikája befolyásolja az épület főbb méreteit (fesztáv, magasság stb.).
• A feltárási munka eredményeinek felhasználása, mely dr. Petényi Sándor régész mintegy tízévi munkája, melynek során kirajzolódott egy középkori épületegyüttes – templom, temető, nemesi udvarház, egyéb épületek, műhelyek, és előkerült igen sok Árpád-kori tárgy. Az előkerült körtemplomot az egykori Kovácsi falu plébániatemplomával lehet azonosítani. A török hódoltság utáni iratok a helyszínt megerősítik, de már csak Kovácsi-pusztaként említik.

Egy 1811-ben készített térkép Kovátsi puszta templomként, 1890-ből származó régészeti jelentés a baji erdőben lévő pusztatemplom romjairól értesít, míg az 1899-bõl származó régészeti ismertető egy kb. 6 m átmérőjű rommaradványt említ. A falut és templomát teljesen benőtte az erdő. A népi emlékezet még tudott a templomról, de már a pontos helyét meghatározni nem tudta. A véletlenen múlt, hogy rábukkantak. A feltárás során nemcsak a vértesszőlősi, süttői mészkő terméskőből meszes habarcsba rakott alapfalak, hanem faragott kövek is kerültek elő, az oltárlap (mensa) tardosi vörös kőből csiszolva, a posztamense, a pasztofórium több darabja, valamint a hajótól délre a résablakok faragott kövei, továbbá a valószínűleg ülőfülke az apszissal szemben tardosi vörös tömött mészkőből. A szentélyben az oltár mögötti vakolat aljánál felfedezték a habarcsos terazzó járószintet, míg a hajó járószinje lejjebb van, mint a küszöbszint. A templomhoz délről később hozzáépítettek egy osszáriumot (csontkamrát), de vékonyabb, és más kötőanyagú fallal, mely nem volt bekötve sem az apszissal, sem a hajó falával. A szentély falán eredeti falfestés, illetve freskótöredékek kerültek elő. Legtöbb esetben függönymotívumot lehet látni, de előkerült fehér vakolat, illetve emberi szemet ábrázoló freskótöredék, valamint csillagokat, illetve piros színű falfestést tartalmazó, továbbá más jellegű, pl. feliratot tartalmazó freskótöredékek is. A falfestések két periódusra oszlanak.

• A régészeti feltárás eredményeit és helyszíni felmérést követően az előzőek szerinti elméleti rekonstrukciót volt szükséges készíteni, meghatározva az épület pontos méreteit, épületszerkezeteit.
• El kellett készíteni az előzőek felhasználásával a rekonstrukciós terveket, az engedélyezési és kiviteli tervdokumentációkat.

A kivitelezés során tényleges kísérleti megvalósítás történt:

• Az ásatás helyszínétől nem messze az ún. Ágoston-ligetben folyt a rekonstruált új templom építése, amit 2003-ban kezdtek el 1-2 hetes nyári Ökotáborok keretében. A Nemcsics Ákos professzor által bevezetett Ökologikus műszaki konstrukciók című tantárgy kezdetektől nagy népszerűségnek örvend az Óbudai Egyetem hallgatóinak körében. A fiatalok felvetették: „ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is valamit!” Az építők a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, a Budapesti Műszaki Főiskola, az Óbudai Egyetem, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara (ma már az Óbudai egyetem része), a Műegyetem, a Soproni Egyetem hallgatói, valamint az Erasmus program keretében jött német és holland hallgatók voltak.
• A kísérleti kivitelezés során sok új információhoz is hozzá lehetett jutni. Meg lehetett tudni, hogy mennyi idő és munkaerő szükséges egy ilyen templom felépítéséhez, milyen az építés technológiája, és ezzel a középkori építészettörténeti tudásunk gazdagodik.
• A középkori építéstechnológia során csak olyan anyagokat, eszközöket használtak az építők, amilyet a korabeli építők használhattak. Ennek során kiderült, hogy:

Helyi építőanyagokat használtak, már csak a szállítások hosszának lerövidítése miatt is.

A falazat szabálytalan terméskőből készült, és válogatás után a fal két oldalára épültek be a legkevesebb faragással, közé pedig kisebb kövek kerültek, jelen esetben cementhabarcsba.

Az adott követ (200-300 kg) kell a beépítés helyére feljuttatni, ezért a beépítés közelében szükséges nagy mennyiségű kő tárolása, s ennek igen nagy a súlya, ezért csigát alkalmaztak, és kiderült, hogy a bejárat feletti ablak, vagy ritkábban kerek nyílás a csigához vezető kötél kivezetésére szolgált.

Az építés során kiderült, hogy állványzatot csak a falakon belülre érdemes és célszerű építeni, egyszerűen szerkeszthető hatszöges alaprajzzal, a széles falakról pedig kiválóan lehet tovább építeni a falat. A szabályos hatszög bejáratnál lévő cikkelyébe pedig három gerendából ácsolt szerkezet az építőanyagok feljuttatását biztosítja. Az első állványzat a belső falra támaszkodó és azon körbefutó szerkezet. Az állványozás következő fázisa a 3 m magasságban a teljes felületet befedő állás készítése, ahová a háromlábú csörlővel lehet felhúzni az építési anyagot. Majd erre az állványzatra kerül a 1,5 m magas falnak támaszkodó körbefutó állványzat. Ez után következik 2-3 m magasságban a második teljesen bedeszkázott állványzat. A hengeres formájú boltozat az apszis hajóhoz közelebbi részén készült. A másik a forgásszimmetrikus, félgömbszerű kupola a hajó felett, és az apszis negyedgömbszerű lezárása is. A falazattal ellentétben a boltozat építéséhez párhuzamos falú kövekre van szükség. Erre kiválóan alkalmas az ugyancsak helyi, vörös tardosi mészkő, mely lemezesen hasad. A dongaboltozat készítéséhez szükséges zsaluzat (romonád). Az apszis boltozatának készítéséhez sablonra van szükségünk. A környék borospincéi– amelyeknek a fesztávja ugyancsak 5,00 m – ugyanígy épültek, így a sablonokat egy helyi idős kőművestől kölcsönözni lehetett. A sablonokat úgy kellett felhasználni, hogy ne kelljen azokat elvágni. A sablonok tetejét nem kellett bedeszkázni, hiszen a sablonokat 25-30 cm távolságra helyezték el egymástól, így a kövek a sablonokra felfeküdhettek.

A térdfalra és hátkitöltésre szükség van, melyet el is végeztek. A térdfal funkciója a perem befogása és a megnyílás elleni védelem, a támaszerők falba vezetése, a fedélszék számára felfekvés, építőanyag tárolása, és erről biztonsággal falazható a boltozat felső szakasza.

Egy hét alatt 1-1,5 méter fal épült. Egy építési szezon alatt fel lehet építeni egy ilyen falusi templomot, ahol egy építőmester van, és a falu adja a segédmunkát.

E kiállítás tablói mintegy 10 éves összefogást és munkát, valamint ezek eredményeit mutatja be. Templomot építeni mai világunkban, ahol inkább lerombolnak, felgyújtanak és átalakítanak nem egyszer műemlék keresztény templomokat, igazán bátor tett. Hazánkban számos új és felújított templom épül, hála Istennek. Az új, rekonstruált templom hitet tesz a kereszténység gyakorlásának szükségessége mellett. Tanít mindannyiunkat arra, hogy e hazában őseink immár ezer éve fontosnak tartották, hogy legyen templomuk, hogy gyakorolhassák keresztény hitüket, és hogy milyen gazdag és szép volt e tevékenységük. Gondoljunk csak arra, hogy e kis rotundákban képzőművészeti alkotások, freskók, képek, szobrok voltak, és megszólalt a szent zene, a gregorián, legalább nagy ünnepeiken.

A templomalkotást áthatja a folyamatos építészi-művészi gondolkodás, de mindenekelőtt az a magas érzelmi töltés, ami a munka sodró lendületében nyilvánul meg leginkább. Ezt Saint-Exupéry írásában szépen fejezi ki: „Jól csak a szívével lát az ember”.

Babits versét így zárja:

Ez a templom példázhatja még
az életet; mély értelme bús;
de ha nézed tarka, szép színét,
örömökkel koszorúz.
S azt hiszem, hogy másról ne legyen
a Háromság neve után szó:
itt ha zárom jámbor énekem, jó.

Szende Árpád