Új harangokat kapott a dél-morvaországi Nepomuki Szent János-templom
droID 2016.09.19.
Hetvennégy év után újra harangokat kapott a Nepomuki Szent János-templom a dél-morvaországi Zelená Hora népszerű búcsújáróhelyen.

A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett, eredeti megoldású, nagyon látványos, ötszögletű barokk templomot a helyi cisztercita apátság megrendelésére Jan Santini cseh építész építette 1719 és 1722 között. Ma az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

A templomban eredetileg öt harang volt, amelyeket az első világháború idején hadi célokra elkoboztak. A három új, Rudolf Manousek által készített harangot 1926-ban szentelték fel. Ezeket azonban 1942-ben szintén hadi célokra a németek kobozták el. A világhírű templom azóta harangok nélkül volt. A harangok számát azért csökkentették ötről háromra, mert a szakértők szerint a templom statikája időközben megváltozott, s az épület az öt harangot már nem bírná el.

Az első ízben vasárnap este ünnepélyesen megszólaltatott legújabb három harangot Petr Rudolf Manousek, Rudolf Manousek unokája öntötte Brnóban.

A három harang elkészítését, amelyek a Szent Cirill és Metód, Szent Zdislava, valamint a Szent Adalbert nevet kapták, nyilvános gyűjtésből finanszírozták. A legnagyobb harang, a Szent Cirill és Metód súlya 84 kg, a legkisebb Szent Adalberté 35 kg.

Petr Rudolf Manousek szerint a mostani harangok súlya, formája és hangja megfelel a nagyapja által öntött harangok súlyának, formájának és hangjának.

Az új harangokat szervezetten a turisták és az érdeklődők is megtekinthetik – közölte Lenka Houdová, a Zelená Hora búcsújáróhely gondnoka.

A Nepomuki Szent János-templom körül szintén nagyon érdekes régi temető van, az egész együttest fal veszi körül. Jelenleg a turisták által gyakran látogatott műemlék teljes felújításon megy keresztül, amelyet részben uniós forrásokból fedeznek.


Forrás: MTI

Címkék: