Újabb botrány a Milánói Pavilon körül
Csépé 2015.04.09.
Szerzői jogot sértve eltértek a Magyar Pavilon terveitől - tiltakoznak a pavilon építész és szakági tervezői. Közben a mai napon megkezdődött a magyar pavilon külső térelhatároló falszerkezeteinek építése.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozat:

Nyilatkozat

Alulírottak, mint a 2015-ös milánói Expo magyar pavilonjának vezető tervezői, a pavilon közelgő befejezését megelőzően kénytelenek vagyunk tényszerűen rögzíteni a következőket:
- A pavilon tenderterveit 2014, július 28-án átadtuk a Megbízónak, a teljesítést igazolták,
- Azóta a terv továbbtervezéséből és mindenfajta, a tervezőket érintő információ-áramlásból ki vagyunk iktatva – a megvalósításért felelős Carpathia Kft. és a pavilon kreatív tervezője, Sárkány Sándor részéről egyaránt.
- A Milánóban építési engedélyt kapott tervet nem láttuk.
- A kiviteli tervek készítésében – bár szóbeli ígéretet kaptunk rá – még tervezői felügyelet, konzultáció, egyeztetés címén sem volt módunk közreműködni.
- Tudomásunk van arról, hogy az egyik nyertes kivitelező, aki a kiviteli tervek készítése során az eredeti tervező közreműködésére tartott volna igényt, megbízói oldalról kérést kapott arra, hogy ezt ne tegye.
- Tudomásunk van róla, hogy a tervek módosítására sor került, azonban — annak ellenére, hogy bármely változtatás érinti szerzői jogainkat – ennek mélységéről, tartalmáról semmi információnk nincs. A tendertervben szereplő épület – úgy szerkezetileg, mint gépészetileg és akusztikailag – az átlagosnál bonyolultabb, ezért minden változtatás hatása végigvonul az épület teljes felépítésén és működésén. A kert koncepciója, szellemi üzenete és terve teljes egészében a kertépítészet tervezőinek önálló alkotása, Sárkány Sándor ennek nem volt kreatív tervezője. Erről sem kaptunk tájékoztatás, hogy a kerten milyen változtatások lesznek, és ki tervezi (át) és mivé a kertet. Miután a beavatkozások tartalmáról nincs információnk, nem vállalhatunk felelősséget a változtatások következményeiért.
- A médiában megjelent, a pavilon megnyitását beharangozó előzetes összeállításban szereplő látványterveken bemutatott épület több részletben eltér az általunk készített tervekről. A látványterveket nem az eredeti tervezői team tagja készítette, annak színvonala sem köthető hozzánk.
- A változtatások tartalmában lényegileg érintik a megvalósuló művet, azt a koncepciót, amit a tervpályázatban kidolgoztunk. A pavilon és kert üzenete és annak megjelenési formája attól, amit jó szívvel képviselni tudunk, aminek megvalósulásáért küzdöttünk, és támadások tömegét elszenvedtük, immár tarthatatlan mértékben eltávolodott.
- Mivel a fentiek ellenére a médiában – itthon és külföldön – a pavilon szerzői közt továbbra is szerepel a nevünk, olasz újságok és kollégák keresnek meg bennünket, hogy publikáljun, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a pavilon megvalósuló, végső változatától elhatárolódunk, annak építészeti-műszaki színvonaláért, működőképességéért, a terem hangzásáért felelősséget nem vállalunk.
- Kénytelenek vagyunk felhívni az érintetlek figyelmét, hogy nevünket ne szerepeltessék sem a sajtóanyagokban, sem a hivatalos honlapon, mert ez ránk nézve kompromittáló.

Budapesten, 2015. április 8-án

Ertsey Attila DLA építész tervező
dr. Herczeg Ágnes táj- és kertépítész tervező s.k.
Stocker György DLA konstruktőr s.k.
Podoski György látványtervező s.k.
Borsiné Arató Éva akusztikus tervező s.k.

Címkék: