Újabb botrányok Rióban: összeomlott egy vitorlásrámpa, és kis híján a tévéstúdió is
sebesp 2016.08.01.
Egyre több a kétely azzal kapcsolatban, hogy Brazília rendesen felkészült az olimpiára – most a vitorlások rámpája omlott össze Marina da Gloriában, ahonnan a versenyzők indulnak. A balesetben senki nem sérült meg, Brazília mégis kritikák tengerével kénytelen szembenézni.

A riói olimpia szóvivője, Philip Wilkinson szerint a dagály, valamint a szombaton viharossá váló tenger okozta a balesetet. A szerkezetet direkt az olimpia idejére építették, a vitorlázók ezen keresztül juthatnak el majd a hajóikhoz írja a Guardian.

Wilkinson elmondása szerint már értesítették a rámpát kiépítő céget, akik négy napon belül helyrehozzák a kárt. A vitorlás versenyek csak augusztus 8-án kezdődnek, míg a nyári játékok első versenyszámait már augusztus 5-én tartják. A szóvivő szerint a kár nem befolyásolja a versenyzők edzésprogramját sem, mivel addig az állandó rámpát tudják használni.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője szerint ebből "felesleges nagy ügyet csinálni, hiszen az olimpia közeledtével ilyen balesetek előfordulnak."

A World Sailing közleménye szerint figyelemmel fogják kísérni a javítási munkákat, de arról is írtak, hogy egy pontonhíd is megsérült szombaton. A balesetek nem csak az öbölre korlátozódtak: a röplabdapályák közelében lévő, a Copacabana Beachen található tévéstúdiókat a partra kicsapódó hullámok nyaldosták, kis híján levették a lábukról, és majdnem összedőltek. Hirtelenjében buldózerek segítségével homokgáttal bástyázták őket körbe, hogy megvédjék a további károktól.


Forrás: Faktor.hu

Címkék: Brazília, Olimpia, Rio