II. Ramszesz fáraónak nem csupán uralkodásának időtartama tartozik az egyiptomi rekordok könyvébe – a maga 64 évével biztosan ott van az első háromban –, hanem nagyvonalúsága is példaértékű. Hiszen kedves feleségét, Nofertárit nem csak egyszerűen szoborként örökítette meg más fáraókhoz hasonlatosan, hanem egyenesen egy Hathor istennő tiszteletének szentelt templomot építtetett számára.

A Nofertári-templom jóval kisebb, befogadhatóbb és emberközelibb, mondhatni femininebb, mint a robusztus ülőszobrokkal kialakított „férfi” párja.

De a templom elkészítésének technológiája pont olyan elképesztő és embert próbáló feladat volt, hiszen a Ramszesz-templom mintájára a Nofertári-templomot is a vízfelszín felett magasodó csaknem függőleges sziklafalba vésték.

Az épület homlokzata, a belső kialakítása, díszítettsége, a falképek minősége egy fikarcnyit sem tér el a Ramszesz-templomban megismertektől.

Mindkét templom felfedezője a svájci kutató, geográfus, Johann Ludwig Burckhardt volt, aki ekkorra már felfedezte a nabateusok által megalkotott, szintén sziklába vájt petrai templomokat a mai Jordánia területén, és egy évvel később, 1813-ban eljutott a történeti Núbia területére.

A területre jellemző klíma és a topográfia kis mértékben bizonyára változott az elmúlt közel 3500 évben, de az építményekről készített 19. századi metszetekről szinte a ma megismert épületek tekintenek vissza ránk. A legfőbb különbség az 1813-as és az 1963-as állapotok között, hogy 200 évvel ezelőtt a homok kezdte kissé visszavenni a területet, a templomok alsó részét kitakarva, ám akkoriban mintegy 6 méterrel az akkori vízfelszín fölé magasodva kerültek első ízben a kutatók szeme elé.

Burckhardt rengeteget tett ezen ókori építmények tudományos megismertetéséért, emiatt is szomorú, hogy a nagyobb hírnév beköszönte előtt fájdalmasan korán távozott az élők sorából. Akkoriban tipikus utazói betegség, a vérhas végzett vele 33 évesen. Így könyve is már csak halála után, 1819-ben jelenhetett meg, mely egy csapásra ismertté tette az ő és az általa felfedezett épületek nevét a tudományos körökben szerte a világon.

A templomok látogatása során rá is emlékezünk a nagy fáraóházaspáron kívül.

Mindemellett az Unesco Világörökség kezdőpontjára is, hiszen az egész emberiség számára meghatározó kultúrkincsek listázása máig hatóan megváltoztatta sokak világnézetét. Ezt a törekvést karolta fel az Unesco, amikor 1972-ben létrehozta a Világörökségi Egyezményt, amelyhez ma a világ szinte minden országa csatlakozott és megkezdődött a legfontosabb kulturális és természeti kincsek listázása, ami mind a mai napig tart, nagyjából 1250 természeti, kulturális és vegyes csoportba tartozó helyszínnel számolhatunk a világ 170 országában. 

Az abu szimbeli templomok az áthelyezés ellenére 1979-ben a világörökségi lista részeivé váltak, méltán, mert mégiscsak sokkal kevésbé körülményes a felszínen szemrevételezni ezeket a kincset érő épületeket, mint búvárkodva megközelíteni őket.

Forrás: Queen Nefertari's Temple at Abu Simbel [letöltés: 2026. március 16.]
/folyt.köv./