Az Újgeometria tárlat mintegy 30 képének mindegyike absztrakt festmény, és mind geometrikus szerkesztésű kompozíció. A képek több csoportba sorolhatók, ám azok mindegyikén – bár különböző művészi eszközökkel megvalósított – újdonságokat fedezhetünk fel. A kiállított festmények válogatása más-más időben keletkezett műveket tartalmaz, de a művészi intuíció, gondolkodás, és útkeresés nyomon követhető. Mégis a művész a geometriai elemeket nagy érzelmi és intuíciós töltettel komponálja képpé, ahogy azt Hamvas Béla óta tudjuk, „az anyag tüze a szín, ezzel a tűzzel együtt ég vele az élet tüze, és a szépségé, és a hallhatatlanságé”. Ezért – az eredményeket összegezve – illeti „Újgeometria” címmel a művész bemutatott képeinek sorát.

Koppány Attila a festészettel, a rajzolással, egyszóval a képzőművészettel 1961-1970 között kezdett ismerkedni, középiskolásként, a székesfehérvári Derkovits Képzőművészeti Körben, ahol mestere Ballagó Imre festőművész volt, illetve a székesfehérvári Vasas Képzőművészeti Körben, ahol mestere Áron Nagy Lajos festőművész volt.

Egyetemi tanulmányai alatt 1966-1971 között rendszeres művészeti képzésben vett részt a Műegyetem Építészmérnöki Kar Rajz és Formaismeretek Tanszékének műtermeiben. Mesterei Boross Géza és Máriási (Masznyik) Iván festőművészek voltak.

Az első önálló tárlata Budapesten, 1968-ban volt, amit Dr. Pogány Frigyes, az Iparművészeti Főiskola főigazgatója nyitott meg. Ezt azután mintegy hatvan kiállítás követte.

De a művészeti közéletben igen aktívan vesz részt, hiszen 14 művészeti szervezetnek tagja, és nem egy az Ő szervezésében jött létre.

2002-től a Széchenyi István Egyetemen professzoraként megszervezte, és hosszú ideig irányította az egyetemen az építész szak vizuális művészeti képzését, és a műtermi rajz és formaismeretek oktatását –  hat féléves vizuális művészeti tantárgycsoport keretében.

Munkásságát tíz díjjal ismerték el, és a képzőművészeti szakirodalomban is igen szép számmal szerepelt. Művei 16 közgyűjteményben és számos magángyűjteményben foglalnak helyet.

A kiállított képek csoportosítása persze önkényes, mégis mutatja a művészi tendenciákat, és a Koppány Attila gondolkodására oly jellemző sorozatok készítését.

Szinte minden munkáján látszik a konstruáláson alapuló szerkesztés, kompozíció, és a (tér)geometria magabiztos, bravúros használata. Ez az absztrakt művészetnek alapvető sajátja. „A formák és színek építőelemmé, az alkotás folyamata építkezéssé válik, a mű szellemi és anyagi architektúraként értelmeződik”, írja Üveges Gábor A kép architektúrája, és az architektúra képe című tanulmányában. Ez különösen nyomon követhető a Fragmentumok, Átlós kompozíció, K11 című kompozíciókon.

Némely műnek már a címében is megjelenik az építéshez, a városhoz való kötődés (Dekonstrukció, Hasadó felület, Belváros, Átrium, Piramis).

Egy másik csoportot képeznek a jelként megalkotott művek. Ez már egy igen letisztult, tömör, fontos, képi üzenet, mely némely kompozíció címében is perfektuálódik (K1 Jel, Fehér keresztek, Zászló, Mintázat).

Vannak művek, amelyek jelenségre hívják fel a szemlélő figyelmét, már címükben is (Változás, Interakció, Emlék 1, Naplemente).

Érdekes látni, hogy mennyire foglalkoztatja a művészt a társadalmi mozgások, jelenségek kimenetele, a viszonylatok és viszonosságok problematikája, melyekről vizuális véleményt is alkot, például a Kelet és nyugat, a Nagyítás, és a Fekete négyzet kálváriája, valamint a Játék kompozícióiban.

Az alkotásokat áthatja a folyamatos művészi gondolkodás, de mindenekelőtt az a magas érzelmi töltés, ami a kontrasztos színhasználatban, a kompozíciók sodró lendületében nyilvánul meg leginkább. Ezt Saint-Exupéry szépen fejezi ki: „Az ember csak a szívével lát jól”.

Ritkán különös, érzelmes kis felületek is megjelennek a kompozícióban, melyek azonban külön jelentéstartalommal tovább feszítik az egyébként is igen feszes komponálást (Hasadó felület). Külön szólnunk kell a biztos, tiszta, és leginkább telített színhasználatról, mely a hangsúlyokat, a mozgást, a ritmust adja meg (MADI, Inga). Monokróm kép szinte alig található, talán csak a K16 című. A Blue Line című munka eleve a színről szól.

Minden képet jellemez azonban a jó értelemben vett profizmus, a festőiség, a szép kompozíciók, és a határozott kolorit. Koppány Attila egyedi hangvételű munkái mindig a feladathoz, a helyhez és helyzethez viszonyulnak. Rugalmassága, virtuóz vizuális megoldásai, a környezetre reagáló kompozíciói a teremtő alázatról, egy szellemiségre nyitott, biztos polgári műveltségből, és tehetséggel áthatott tisztes helytállásból fakadnak.

Egy építésznek külön öröm egy ilyen szép kiállítást megnézni, ezért ajánlom mindenkinek, hogy gyönyörködjék e gondolatok végiggondolásával is, e szép tárlat képeiben, hiszen Heraikleitosz szerint „A szemek a füleknél gondosabb tanúk”.

Szende Árpád