Újjáépítik a római Colosseum gladiátorszínpadát
sebesp 2021.05.17.

A római aréna rekonstrukciójára kiírt nyertes pályamű felnyitható padlót javasol, ezzel az eredetihez hasonló színpad jöhet létre a romos boltívek ölelésében.

2020 végén indították el a Római Colosseum felújítására kiírt tervpályázatot, melynek eredményeként az Ingegneria nevű milánói cég építheti újjá az ókori világ legnagyobb amfiteátrumát. Az új platform megőrzi a régészeti jelentőségű építészeti elemeket, beleértve a föld alatti kamrákat is, miközben a látogatók számára a kétezer évvel ezelőtt több mint 85 000 látogatót befogadó tér élményét hozza vissza.

A 18,5 millió euróba (6,7 milliárd forint) kerülő beruházás 2021 végén indulhat el, és a tervek szerint 2023-ban be is fejeződik. Csúcstechnológiát magába foglaló, könnyű szerkezetű, összecsukható színpadot húznak fel a küzdőtérben, amellyel lényegében helyreállítják az eredeti arénának azt a színpadát, ahol a gladiátorviadalokat tartották az ókori Rómában. A színpad a 19. századig létezett, akkor a régészeti feltárások miatt bontották el.

A Colosseum régészeti parkjának építészei, régészei és restaurátorai szerint az új padló könnyű, elforgatható és fenntartható lesz. Az új szerkezetet ugyanarra a magasságra helyeztik el, ahol a Flaviusok idején volt, megtartva az eredeti elrendezést. A gerendákat a már meglévő falakra mechanikusan rögzítik, így az emelvény teljesen elhúzható lesz.

Szénszálas maggal készülő fával burkolt, mozgatható panelek borítják a padlót. Ezzel a fenntartható erdőkből származó faanyag erejét és tartósságát növelik, elkerülve az értékesebb fajok kivágását. A padló egyes részeit mobil panelként fogják elhelyezni a rugalmas használat biztosítása érdekében, ezek elforgathatóak lesznek, lehetővé téve a szellőzést, illetve a természetes fény bejutását a föld alatti szintre.

Címkék: műemlékvédelem, Ingegneria, Colosseum