Újra Hello Wood falu a Művészetek Völgyében
droID 2016.07.26.
Állnak már a Hello Wood építészeti workshop installációi a Csórompusztához tartozó Virágpetenden. A Művészetek Völgye 2016 kulturális fesztivál hivatalosan 2016. július 22-én (pénteken) nyílt, amit a nyári egyetemi fesztivál hallgatóinak több mint egy hetes alkotómunkája előzött meg.

Július 22-től  tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak. A programigazgató szavai szerint a vigántpetendi Csóromföldén láthatóak a Hello Wood alkotóközösség idei művei is. Az építészek, designerek, képzőművészek idén a letelepedés és az otthonteremtés kérdéseire igyekeztek választ keresni.

A Hello Wood nemzetközi nyári egyetem és fesztivál a Kapolcs melletti Csórompusztán már július 14-én (csütörtökön) elkezdődött, ahova idén is több mint 30 országból érkeztek hallgatók és oktatók. A résztvevők ebben az évben a nemzetközi építészeti diskurzus egyik fontos témájára, a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseire igyekeztek reflektálni építményeikkel, a tavaly indult Falu Projekt (Project Village) keretében.

Tavaly a cél egy olyan alternatív, kísérleti faluközösség létrehozása volt, amelyben az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire adnak lehetséges válaszokat. Így született meg a guruló kocsma (Rolling Pub), a falumozi (Village Cinema) vagy éppen a migrációs ház (Migrant House) is.

Az egyhetes program alatt a résztvevők napközben az építkezés, délután az előadások és vitasorozatok, este pedig a bulik folyamán alakították ki az építészek által ideálisnak tartott falu szerkezetét. A terv egy olyan Hello Wood falu megépítése volt, amely évről évre helyet ad a nyári egyetemnek, ezzel biztosítva a campus folyamatos megújulását.

Idén olyan elismert építészek és művészek vezették a projektet, mint a német installációs művész, Markus Heinsdorff vagy az interdiszciplináris kutatásokkal és kortárs urbanisztikával foglalkozó Urban Think-Tank. Vendég még az építészet szociális vonatkozásait elméletben és gyakorlatban kutató lisszaboni FORA, a Moszkva-Bázel-New York háromszögben mozgó Kosmos Architects csapata, a berlini művészeti egyetem, az UDK kutatói, valamint számos független építész a világ 12 országából.

A Hello Wood egy független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti nyári egyetemét, mindemellett a program jó lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet is. A tábor 2015-ben elnyerte a rangos Architizer A+ Awards Learning kategóriájának díját, valamint a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.

 

Forrás: MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt

Címkék: Csórompuszta, egyetem, falu, Hello Wood, oktatas, tábor, Vigántpetend