A 2007-es meghívásos pályázatot - melyen többek között Kas Oosterhuis (CET) és Jürgen Mayer H. (JOH3) is részt vett – Erick van Egeraat irodája meglepő ötlettel nyerte meg. Nem akart a város szövetébe nyúlni, ezért azt javasolta, hogy a múzeumegyüttes egyik épületét, az egykori kocsiszínt tegyék meg bejáratnak, az új kiállítótereket pedig terepbe süllyesztve építsék meg. Ehhez azonban a színt ideiglenesen át kellett helyezni, majd a földalatti épületrészek elkészülte után eredeti helyére, de egy méterrel megemelve visszaállítani. Ezzel a régi épület egy üvegdoboz tetejére került, mely nappal természetes fényt enged az alsó szintre, este bizarr lebegésbe hozza a tipikus holland téglaházat. A szín homlokzatának gondos restaurálásával a terv a városkép sziluettjét és történeti karakterét is meg tudta őrizni.

A Drents múzeum új szárnyának organikusan lépcsőző tetőzete a város meglévő parkjait, kertjeit köti össze, egy publikus zöldterülettel gazdagítva a központot. Ezzel a földbe süllyesztett épületrész eltérő szintjei nemcsak a múzeum egyes épületeit kötik össze, hanem a városi tájat is.

A tört tetősíkok közötti bevilágító nyílások fényt engednek a lenti kiállítóterekbe, melyek méretükkel jelentősen növelik a múzeum kiállítási lehetőségeit, mivel korábban csak kisebb helyiségek álltak rendelkezésre a régi épületekben. Míg a megnyitó után az érdeklődők hada és a kiállítási tárgyak is a terek meghatározó elemeivé válnak, most még a tetők hullámzása dominál az üres termekben. Egeraat a felületek túlnyomó többségét, így a falakat, mennyezeteket, padlókat, sőt a bútorozás elemeit is fehérre választotta, így elérte, hogy földalatti világában a fények, formák, árnyékok játékát a természetes megvilágítás adja.