Vége a Sámándob hányattatásainak
sebesp 2017.03.20.
Eldőlt a 2015-ös milánói expo vitatott magyar pavilonjának, a Sámándobnak a sorsa, újabb másfél milliárd forintból végre hazatérhet

A korábban biztosított forrásokon túl további csaknem 1,5 milliárd forintot különített el a kormány a milánói világkiállítás magyar pavilonjának Karcagra való hazaköltöztetésére – derült ki a mai Magyar Közlönyből. A kormányhatározat értelmében a sámándob néven ismertté vált épület bontását és szállítását a Kárpátok–Alpok Zrt. felügyeli. A pavilonnal kapcsolatos egyéb feladatokkal – infrastruktúra kiépítése, engedélyek beszerzése, őrzés, tárolás, újra felépítés, üzemeltetés – a kormány Karcag önkormányzatát bízta meg. A korábbiakkal ellentétben így a hazaszállítás után mindenről a városnak kell gondoskodnia.

Mint ismert, a hányatott sorsú épület másfél évvel a milánói expó zárása után hagyja el Olaszországot (a tervek szerint május 1-jéig kell elbontani), és újraépítését követően Karcagon a magyarság sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be. A sámándob eddig a legszerényebb becslések szerint is több mint nyolcmilliárd forintot emésztett fel. Ehhez jön még az idei évre elkülönített 328,9 millió forint (amit külön pályázat nélkül, egy összegben azonnal megkapnak a szerződések aláírása után), illetve a 2018-as költségvetésben szereplő több mint 1,1 milliárdos tétel. A Szőcs Géza vezette magyar világkiállítási jelenlét így mindennel együtt csaknem tízmilliárd forintba került eddig.

Forrás: mno.hu

Címkék: