Visszaszámlálás indul? - hamarosan átalakul a Ferenciek tere (látványtervek)
donkanyar 2012.11.05.
Hamarosan, azaz most novembertől a Ferenciek tere és a Március 15. tér új arculatot kap: a Ferenciek tere átépítése 2014 tavaszáig tart majd, amelynek keretében a buszsávokat középre teszik át, kiváltják az aluljárót és felszíni gyalogos kapcsolatokat alakítanak ki.

A Belváros Új Főutcája projekt első szakaszának keretében már korábban megújult a Főutca két szakasza, a Ferenciek terének és környékének felszínrendezését biztosító projekt során pedig végre össze is forr egymással. A Ferenciek terén nemcsak a tér újul meg, hanem a térség teljes rehabilitációját megvalósítják, a jelenlegi aluljárók helyett a felszínen kelhetnek majd át a gyalogosok és a kerékpárosok, és a 15-ös és 115-ös buszoknak sem kell aluljárókba hajtaniuk. A gyalogosok számára további segítséget jelent, hogy lényegesen nagyobbá válik majd a metró aluljáró területe, mert az átépítésre kerülő Y közúti aluljárót hozzákapcsolják, a jelenlegi gépjárműforgalom megszűnésével pedig új, vonzó közlekedési és vásárlási lehetőségek nyílnak a gyalogosok és a kerékpárosok számára.
A Március 15. tér déli szakaszán új fel- és lehajtót alakítanak ki az Erzsébet hídra, így nem csak Buda közvetlen megközelítése válik biztosítottá, de egyúttal a környékbeli utcák zaj- és légszennyezettsége is jelentősen lecsökken, hiszen megszűnik a gépjárműforgalom számára a Károlyi utca és az Irányi utca felőli behajtási lehetőség. A vendéglátóegységek, üzletek és lakások kiszolgálására az Irányi és a Curia utcák felől, csökkentett forgalmú rendszerben lesz lehetőség. A felszíni fizetős parkolók felújítása mellett összesen 199 parkolóhelyet alakítanak ki. A közösségi közlekedést biztosító autóbuszok menetideje és zavarérzékenysége csökken, mert a Keleti pályaudvar felé tartó autóbuszok peronja középre kerül. Így egyrészt elkerülhetik a torlódást az Erzsébet híd pesti hídfőjében, másrészt az utasok is gyorsabban érhetik el a metróaluljárót. A buszok már az Erzsébet híd budai hídfőjében a középen kialakított buszsávba hajtanak. Egyúttal megújulnak a közterek, a közúti aluljáró rámpája helyén pedig új, kényelmes gyalogos felületek létesülnek.

A Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – a Ferenciek tere és környéke rehabilitációja projekt mellett a Főváros és a BKK – a kerület közreműködésével – egyéb belvárosi fejlesztéseket is tervez. Ezek keretében valósulhat meg egy következő ütemben a 2-es villamos komplex rekonstrukciója és járműcseréje, melynek a Széchenyi István tér fejlesztése és a Balassi Bálint utca rekonstrukciója is része lehet. A projekt előkészítési fázisában van, a Kormány még nem döntött róla.


(forrás:www.magyarkozlekedes.hu/MTI/ www.belvarosujfoutcaja.hu)

Címkék: , átalakítás, beruházás, Ferenciek tere, Március 15. tér, rekonstrukció