Vörösben pompázó kreatív kohó
sebesp 2021.03.15.

Az ívelt falak és a kör alakú nyílások összetett geometriai játékot hoznak létre az egyébként egyszerű hasábnak tetsző chilei egyetemi innovációs központban, amelyet a Pezo von Ellrichshausen építészstúdió tervezett.

A Concepcion-i Bío-Bío Egyetemen épült INES célja, hogy inspirálja használóinak kreativitását és fantáziáját. Az épület egyfajta kreatív kohóként is felfogható, mely első látásra magával ragad, szívverésük felpezsdítésével stimulálja a hallgatókat.

Mauricio Pezo és Sofia von Ellrichshausen chilei építészek azt próbálták bemutatni, hogyan válhat egy egyszerű többszintes épület térben komplexszé. Az egyes födémek közepén lévő kör alakú nyílások függőleges átlátást nyújtanak az épületen keresztül, míg az ívelt falak a négy sarokban külön helyiségeket határolnak.

A hat emelet mind kissé eltér egymástól, mivel a körök aránya fokozatosan, szintről szintre változik. A hatást az egységes anyagszerűség hangsúlyozza, mivel az egész épület vörösre pigmentált betonból készült, amely kívül és belül egységesen jelenik meg. A brutalizmus alapjait idézi, de színezésével térben és időben is új kontextusba helyezi.

Ez egy látszólag egyszerű, stabil és szabályos épület, amely váratlan és eltúlzottan tágasnak ható belső teret foglal magába. Ez az innováció világa, egy folyamatos, egymásba folyó és nyitott tér, amely fogalmi és fizikai értelemben is tükrözi az akadémiai gyakorlat kreatív folyamatait.

A tervezési koncepció látszólagos merevsége ellenére az épület különféle tereket tartalmaz. Minden emeletnek megvan a maga nyitott munkaterülete, amelyet a csoportos együttműködés lehetővé tétele érdekében terveztek ilyen módon. A központi födémmegnyitásnak köszönhetően ezek a terek mind vizuálisan összekapcsolódnak.

A tölgyfákkal burkolt sarokszobák egészen más hangulatot árasztanak. Mivel méretük különbözik, változatos célokra használhatók, például találkozókhoz, kiállításokhoz, műhelyként vagy egyszerűen tárolásra. Az elrendezésnek köszönhetően az épület minden helyiségének ablakai legalább két különböző irányba néznek.

A gondosan kiszámított geometria és a nyersbeton fekületek közös jellemzői Pezo és von Ellrichshausen munkáinak. Itt a körök ellenpontot kínálnak az INES betonlemezeinek vízszintess jellegével szemben, amelyek az épület falain túlnyúlva mélységet adnak a homlokzatnak. A félkör alakú nyílások átlyukasztják ezeket a túlnyúlásokat, és felkeltik az érdeklődést a belső terek iránt.

Míg a betonfelületek önmagukban kiváló hátteret adhatnak a kreatív tevékenységek számára, kissé megkérdőjelezhető, hogy a vörös szín mennyire segíti az elmélyült gondolkodást, hiszen e szín könnyen magával ragadhatja figyelmünket, sőt szívverésünket is élénkítheti. Az energiát és szenvedélyt, a hatalmat és erőt szimbolizálja, ugyanakkor dühöt és félelmet is kiválthat az épített környezetben. Persze lehet, hogy mindez másként hat Dél-Amerikában, ahol minden sokkal harsányabban színezett.

Képek: Pezo von Ellrichshausen
Forrás: Dezeen

Címkék: betonépítészet, brutalizmus, Chile, oktatási épület, Pezo és Von Ellrichshausen