Vulkánpark Látogatóközpont
Celldömölk - 2013
foldes 2014.03.19.
Az épületünk a Kemenes Vulkánpark bejárata, látogatóközpontja. A tanúhegy előtti síkon helyezkedik el, már messziről felhívva magára a figyelmet. Nem akar rejtőzködni, épp ellenkezőleg feltűnő tereptárgyként hívogatja a látogatókat.
Az épület segít a látogatónak ráhangolódni a vulkánokra, a természet – emberi elme által szinte felfoghatatlan – erőinek megértésére; a föld őselem megidézője az anyagaival, amelyek folyamatos kölcsönhatásban vannak, lesznek a környezetükkel. Az anyagaival, amelyek kendőzetlenül magukon hordozzák az építés tervezhetetlen lenyomatait, az azóta eltelt időben történt hatásokat és reményeink szerint a minél hosszabb életük alatt lassan elválaszthatatlanul egybegyúródnak a tájjal.

Ugyanezek az anyagok és térformák egyben emlékeztetnek az ipari múltra, az emberi tevékenységre, amely a legutóbbi korokban formálta e tájat.

A vulkánpark épülete maga a vulkán. Nem formájában akar hasonlítani a tűzhányóra, nincs kúp alakja, a logikáját képezi le az épület belső térrendszerében. Az épületben haladva a látogató a láva útját járja végig. A magma a föld mélyén gyűlik össze és egy kellő pillanatban elindul felfelé. Egy keskeny rés vezet a földfelszín felé, néhol leágazik, keresi a felfelé vezető utat. A föld belsejében sejtelmes a világ. A felérkezés pillanata a katarzis. A tornyot végigjárva ehhez fogható élményben lesz része a látogatónak. A föld mélyébe történő lejutás után folyamatosan változó terekben, térbővületekben, barlangszerű zárt dobozokon át vezet a múzeumi út, hogy a legfelső szintre felérkezve, a kilátóhelyről hirtelen feltáruljon a Ság-hegy.


Stáblista:

Felelős építész vezető tervező
Földes László

Felelős építész tervező
Balogh Csaba

Építész tervező
Tatár-Gönczi Orsolya

Építész munkatársak
Deigner Ágnes
Sirokai Levente
Sónicz Péter

Tartószerkezet tervező
V. Nagy Zoltán, J.Reilly Mérnöki Bt.

Épületgépész tervező
Léderer György, Flottbau Bt.

Villamos tervező
Balázs Judit, ArtVill Mérnöki Ir. Kft.

Úttervező
Karácsonyné Nedeczky Katalin, Karácsony és Társa Mérnökiroda Kft.

Tájépítészet
Lukács Katalin

Nettó alapterület: 965 m2

Pályázat: 2009.02.
Tervezés: 2009.03-2011.05.
Kivitelezés: 2011.08-2012.05.
Installációk tervezése és megvalósítása: 2012.03-2013.03.
Átadás: 2013.04.
Címkék: