W Budapest néven nyílik luxushotel a Balettintézetben
sebesp 2017.01.18.
Három év múlva, 2020-ban nyílhat meg a hosszú évekkel ezelőtt beharangozott luxushotel a Balettintézetben. Az egykori Dreschler-palotában W Budapest néven nyitja meg szállodáját a Marriott csoporthoz tartozó W Hotels Wordwide.

A szállodalánc közleménye szerint teljes felújítás kezdődik, három éven belül 162 szobát és egy elnöki lakosztályt alakítanak ki az épületben. De étterem, bár, spa és fitnesszrészleg is helyet kap majd a hányattatott sorsú épületben. Az ikonikus W betű 2020-ra már mintegy 75 hotel homlokzatán lesz látható, amelyet több butikhotelben a helyiségek megnevezésére és egyben a vendégek szórakoztatásra is használnak: így kapott Wet, vagyis vizes, nedves helyiségnevet az uszodarészleg, Wash címkét a szennyestartó és a mosoda, míg a consierge pultja fölé a bármikor, bármit tudó Whatever Whenever kifejezést írták fel.

A szállodává alakításról már 2014-ben kikerült egy tábla az épületre, a QPR Properties Kft. akkor került katari befektetőkhöz. Korábban portugál befektetőké is volt az Operával szemben álló épület. A kft. annak a Constellation Hotels Holdingnak a része, amely tulajdonrészt vett a Lágymányosi öbölbe tervezett, Garancsi Istvánhoz köthető iroda- és lakásfejlesztési projektben is.

Forrás: www.travelo.hu

Címkék: Budapest, luxushotel