Szeretve tisztelt egykori Mesterem, amikor 1986-ban a Moravánszky Ákos által főszerkesztett Magyar Építőművészet szerkesztőségébe kerültem, ezt a megjegyzést tette: “Építészetet fényképezni jó, sokkal jobb mint fotóriporternek lenni, abba nem köthet bele senki.”
A felújított Várkert bazár láttán ez éppen nem jutott eszembe.
De lehet, hogy a felújítás tervezőinek sem ez lenne az első gondolata.
Végre nem omladozó falakat kell nézni és ahhoz, hogy valami szép emlék vetüljön a romokra egészen az Ifjúsági Park létezéséig vissza kell mennünk az időben. Öltöny, nyakkendő, szigorú őrök, rengeteg jó koncert. A ruházatot és az őröket lehetett szívből utálni, visszatekintve viszont úgy tűnik: a helynek és alkotójának járt ez a megtiszteltetés.

Tiszteljük mi egyáltalán azt az alkotó embert, aki ezt és még sok más épületet hagyott ránk?
Fontos nekünk ennek az embernek a tehetsége, szellemisége?
Tisztelünk egyáltalán valamit, ami valamilyen szellemiséget hordoz?
A Nemzet Tudósát, Színészét, Sportolóját, Művészét vagy mindezek csak címek és pénz?
Ha tényleg évtizedeken át pirultunk az épület elhanyagoltsága miatt, akkor a mostani erőltetett tempójú felújítás csak emiatti szégyenérzetünk palástolása?
Vagy időt igen, de pénzt, fáradságot nem kímélve hamisítottunk egy másik múltat?

Ybl – bár nem akarta –, mégis divatos lett.
Mediterrán.

Milyen a viszonyunk a Kultúrához?


Kép és szöveg : Szentiváni János