Ybl reloaded: most lett komplett a dunaparti együttes
Budai Kreatív Ház néven született újjá a Várkert (Ybl-) Kioszk
Csépé 2018.05.18.
Nyitott funkcióval, kiállítóegyüttesként született újjá az Ybl-féle Várkert Kioszk Oláh M. Zoltán tervei szerint, bővített területen, új megoldásokkal. Mi változott?

Ybl valószínűleg igencsak csodálkozna, egykori szivattyúháza milyen sokra vitte: az egykori ipari épületből már korábban kaszinó, most pedig galéria lett. Igaz, a mester is azért építette az ipari épület elé a kioszkot, hogy eltakarja azt, s mint tudjuk, a mögött lévő Várkert Bazárt is eredetileg csak a királyi kerteket lezáró „támfal” volt – funkciója szerint.
Az 1882-re elkészülő mű alig pár évtizedként szolgált eredeti funkciójában, mint a várnegyedet vízzel ellátó vízgyűjtő, tisztító (szűrő) telep, már 1905-ben csak a kioszk funkció maradt meg. Zenepavilon is volt, a II. Világháború után fokozatosan romló állapotban. A hetvenes években zárták be, majd 1992-ben kaszinóként nyílt újra, amikor már föld alatti bővítéseket kapott. 2008-tól rendezvényhelyszínként próbálták hasznosítani, de igazán pezsgő élet nem alakult körülötte. 2016-ban került állami – illetve az MNB Pallas Athéné Alapítványok kezébe 10,5 millió euróért (mai árfolyamon 3,3 milliárd forint). A mintegy 900 milliós felújításra nem elsősorban az elmúl 26 év romlása miatt volt szükség, hanem – mint Oláh M. Zoltán, az akkori és mostani felújítás építésze elmondta az épület sajtóbemutatóján: a mértékadó talajvízszint emelkedett, és a kert felől a tűzvédelmi előírások miatt új bejáratra is szükség volt a pince számára. Itt félkör alaprajzú süllyesztett bejárat készült, ami fényt is ad a pincei kiállítótereknek. Az épület gépészete és villamos hálózata is megújult egy füst alatt, és a homlokzatokat is letisztították. A kioszk teraszát pedig beüvegezték, üveg merevítésű, transzparens szerkezettel.
Az épület sajtóbemutatóján Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerület polgármestere mutatta be a beruházást, hangsúlyozva a kerület szerepét a Várkert Bazár és Kioszk megmentésében. Az épületben „Ybl Budai Kreatív Ház” néven lesz kiállítóhely. Az építész és a restaurátor is szót kapott az eseményen, sőt, az Ybl Egyesület nevében Szmodits Julianna és méltathatta Ybl mestert ebből az alkalomból. Az esemény után az első kiállító, Szőke Gábor Miklós szobrászművész tartott tárlatvezetést.


Építész: Oláh M. Zoltán (Konstruma Mérnöki Iroda Kft.)
Belsőépítészet: Somlay Tibor
Restaurátor tervek, külső restaurátor munkák: Kelecsényi Gergely (ALAKart Ipar- és Képzőművészeti Kft.)

Fotó: Tervlap.hu

Címkék: Kelecsényi Gergely, Oláh M. Zoltán, Várkert, Várkert Kioszk, YBL, Ybl Miklós