Szubjektív tudósítás

Rendkívül tömény és informatív volt az egy menetben, 3,5 óra alatt megtartott konferencia, amelyre a K210 teremben került sor 2018. december 7-én reggel 9 órától. Hogy a BME építészoktatása reformra szorul, nem újdonság, és át is esett néhány kiigazításon az 1997-ben bevezetett mintatanterv. Így 2006-ban a többi karhoz képest egy év csúszással és csak részlegesen, az osztatlan képzést is megtartva felmenő rendszerben bevezették a "bolognai" BSc-MSc rendszert, amely értelemszerűen a meglévő tantárgyak kisebb mértékű átcsoportosítását, illetve helyenként összevonását hozta magával. Néhány új alapozótárgy is bekerült (Bevezetés az épületszerkezettanba, Bevezetés a tartószerkezet-tervezésbe, Bevezetés az építészetbe, Térkompozíció), amelyek talán alkalmasak arra, hogy nem (az első félévben) riasztják el a kitűnő érettségivel és hatalmas egóval ambícióval érkező tizennyolc éves jó kiállású és értelmes fiú és leány hallgatókat attól, hogy műegyetemi építész diplomát szerezzenek.

Hiszen itt van az építészoktatás bölcsője, a BME intézménye (ahogy arra Dr. Józsa János, a BME rektora rámutatott) az építészoktatás zászlóshajója. Tudunk a többi építészképző intézményről, híradásokból halljuk, milyen remek műhelymunka, műtermi élet folyik akár Győrben, akár Sopronban, a MOMÉ-n, Debrecenben, a Budapesti Metropolitan Egyetemen, Pécsett és a Szent István Egyetemen (amely már nem csak az Ybl-nek, de a  Tájépítészeti és Településtervezési Karnak is otthont ad). Mindemellett és mindennek ellenére: sokak szemében rangot jelent BME-s építésznek lenni. Most hallgatók és oktatók együtt dolgoznak azon, hogy ezt a rangot méltó tartalommal töltsék meg, az oktatási rendszer gyökeres megújítása révén.

Sajátos íve volt a ma délelőttnek: Rektor Úr személyes hangvételű megnyitóját Füleky Zsolt építészetért és építésügyért felelős helyettes államtitkár optimista és hallatlanul szakmai előadása követte, amely a felsőoktatás racionalizálásának folyamatába, illetve az elmúlt évek építéshatósági átalakulásaiba adott betekintést, mint az ÉTDR, az e-építési napló, az egyszerű bejelentés bevezetése. Felhívta a figyelmet a Nemzeti Építészetpolitika címet viselő kiadványra, amely az epiteszetpolitika.hu oldalon elérhető. Hangsúlyozta, hogy mindezek a gyakorló építészek munkáját hivatottak segíteni, akárcsak a hamarosan remélehtőleg elfogadásra kerülő új településkép-védelmi törvény is.

Alföldi György, a BME Építészmérnöki Kar dékánja ezután felvázolta a kar oktatási rendszerének megújítására irányuló szándékot és az első, már megtett lépéseket: számos kerekasztal-beszélgetést követően körvonalazódnak a szándékok, amelyek kidolgozása után következhet a tanterv átdolgozása, majd 2020 szeptemberében az új tanterv – szándékuk szerint egylépcsős, nem felmenő rendszerű – bevezetése. A konferencia hallgatósága kiadvány formájában haza is vihette a stratégia összefoglalóját, amely itt pdf-ben is olvasható.

Sok sebet ejtett a BME-s építészoktatáson a (megszerzendő, valaki szerint nélkülözhetetlen) tudásanyag bővülése, teljesen új diszciplínák bevonódása az építészetbe. Saját emlékem a 2000-es évek közepéről a számítógépes tervfeldolgozás nem megfelelő mélységű oktatása, illetve (a szabadkézi rajzkészségek fejlesztése érdekében) a számítógép használatának eleinte a tiltása, majd a komplex és diplomafélévben (kimondatlanul) kizárólagos megkövetelése. De ugyanilyen gondot okoztak azok a kétkredites tárgyak, amelyek egy-egy önálló tudományágról, önálló szakterületről igyekezték a legfontosabbakat átadni az építészhallgatóknak – természetes, hogy más a "legfontosabb" annak, aki egész pályáját az adott szakterületen tölti, illetve egy építészhallgatónak. Így tanultunk két kreditért, vagyis egy-egy félévben hetente mindössze egy előadás erejéig talajmechanikát, kert- és tájépítészetet, geodéziát, geológiát, építési jogot, településszociológiát – és valószínűleg még több olyan tárgyat is, amelynek már a neve is homályba merült, és amelynek egyébként kiváló ismerői vannak, akik öt vagy több évig ezt tanulják az arra hivatott egyetemen, szakon.

A megújítás tehát idő- és szükségszerű, és a Dékán Urat követő előadók meg is adták a lehetséges irányokat. Ugyanis hamar kiderült, hogy a kisebb létszámmal működő, építészeti oktatást folytató műhelyekben az átalakulás, megújulás többnyire már megvalósult, vagy éppen a kis létszámból adódóan rugalmasan tudták követni a változó környezetet és igényeket, ezért nem volt szükség átfogó változásra. Pécsett 2016-tól oktatnak új tanterv szerint, radikálisan csökkentett tantárgyszám mellett, ami a tantárgyak ésszerű csoportosításával, társításával jött létre. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara szintén úgy dolgozta át az oktatási rendszert, hogy a tantárgyak közötti kapcsolatok erősödjenek: az ábrázoló geometria, a tartószerkezet-tervezés vagy az épületszerkezettan oktatása egy pillanatra sem felejti szem előtt, hogy végső soron építészmérnökök képzése folyik, így a tórusz ábrázolása ön- és vetett árnyékaival kisebb hangsúlyt kap, mint korábban. Markó Balázs elmondása szerint nagyon jók a tapasztalataik az új rendszerről, gyakorlatilag nincs lemorzsolódás, és a szakcsoportok létrehozása a tanszékek helyett is jó döntésnek bizonyult. Tantervreformon van túl a tíz éve új épületben működő győri építészkar is, és szintén jók a tapasztalataik: a külföldi, kisebb létszámú építészképzések tanulmányozását követően úgy dolgozták át a tantárgystruktúrát, hogy minden félévnek van egy nagy kreditszámú tervezési tárgya, amelyet egyéb tantárgyak egészítenek ki. A "műtermi" létet már a 0-24, mágneskártyával nyitható műteremház is támogatja. Nyitnak a gyermekek felé is: általános iskolásoknak szerveznek építészeti tematikájú nyári táborokat.

A kis hallgatói létszám a Metropolitan Egyetemen és a MOMÉ-n is az egyéni fejlődés záloga, és a tervezői és műszaki ismeretek átadása mellett nagy hangsúlyt kapnak a művészeti és elméleti ismeretek. Kovács Csaba azt is megjegyezte, hogy a MOMÉ-n az elmélet oktatása nem szorítkozik a szakelméletre, hanem stabil értelmiségi alapok és a társadalmi felelősségvállalás megalapozása is részét képezi az oktatásnak. Öröm volt hallani, hogy náluk ez milyen jól működik – ahogy örömteli volt Szentirmai Tamás debreceni tudósítása is: ők szorosan együttműködnek Debrecen városával (pl. cívisházak felmérése, közös programok a helybéli középiskolákkal), de a regionális kapcsolatokat is erősítik azáltal, hogy egy-egy évben minden építészhallgató (évfolyamonként más feladat keretében) ugyanazzal a várossal foglalkozik, majd évvégén az adott városban kiállítást rendeznek az elkészült munkákból. De a határokon átívelő kapcsolatokat is fenntartanak, pl. Nagyváraddal, Temesvárral, Újvidékkel.

Sopronban éppoly fontos a faépítési hagyomány ápolása és a faipari szakemberekkel való kapcsolattartás, illetve az ács- és asztalosképzési helyek támogatása (pl. oktatási anyagok digitális közzétételével), mint a művészeti oktatás, a kreatív attitűd, a személyes hang megtalálása. A Szent István Egyetem tájépítészeinek és településtervezőinek oktatásában a gyakorlatorientáltság, a terepen való munka igen hangsúlyos, a frontális oktatáshoz szokott egykori BME-diák fülének ez is zene volt, a legjavából. Egyébként a nyári építések, amelyek egy-egy tantárgy utóéleteként, vagy akár a HelloWood keretein belül történnek, többször említésre kerültek, és közösségformáló, közösségmegtartó erejük elvitathatatlan, valamint az anyag- és szerkezetismeretek közvetlen elsajátításának (az épületfelmérés, illetve az építkezéslátogatások mellett) egyik fontos alappillére. Fekete Albert dékántól azt is megtudtuk: a tájépítészek és településtervezők úgy hallgathatnak át Erasmus keretében egy félévet más egyetemre, hogy nem "veszítenek félévet": a külföldi tantárgyak 100%-át elfogadja az egyetem – ehhez persze szükség volt az Erasmus-partner egyetemek megszűrésére, számuk csökkentésére.

Összefoglalva: remek példákat láttunk az építészoktatás megújítására, érdemes tanulni belőlük – és akkor végre a "zászlóshajó" is rátérhet arra az útra, amelyen a kisebb, épp ezért rugalmasabb képzési intézmények már elindultak. A nívós oktatói és elhivatott hallgatói közösség szavatolja, hogy sikerülni fog.

(Nem hagytam ki senkit?...)