Így néz majd ki a Dél-Pesti Centrumkórház
donkanyar 2019. január 3.
A főváros negyedét is kiszolgáló Nagyvárad téri kórházegyüttes közvetlenül a metrókapcsolattal bíró aluljáróból is elérhető lesz.

Miután nemrég kihirdették az Egészséges Budapest Programban (EBP) felépülő három budapesti centrumkórház tervpályázatának győzteseit, december végén megjelent a Közbeszerzési Értesítőben is két győztes szerződés. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) óriásprojektjeiben zöldmezős beruházásban a XI. kerületi Dobogón felépülő Dél-Budai Centrumkórházat az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András tervezi meg benyújtott pályázata alapján; a többek között korábbi Egyesített Szent István-Szent László Kórházból jelentős bővítéssel átalakuló Nagyvárad téri Dél-Pesti Centrumkórház pedig a ZDA-Zoboki Építésziroda Kft. elképzelései alapján készülhet el. A Budapest délkeleti negyedét is kiszolgáló, sürgősségi ellátóközponti feladatokra korábbi nyilatkozatok szerint hangsúlyt helyező Dél-Pesti Centrumkórházról a tervezők hosszú koncepciót hoztak nyilvánosságra.

Eszerint jelentős mértékű új építkezéssel és teljes körű modernizációval, egykapus és ezáltal gyorsabb és közvetlenebb ellátásra alkalmas létesítményként születik meg a régi komplexumból az épületegyüttes. Az EBP keretein belül korábban 188 milliárd forintot különítettek el a fejlesztés előkészítésére és kivitelezésére, illetve 190 ezer négyzetméternyi új egészségügyi tér kialakítását jelentették be. A közvetlenül az M3-as metró vonaláról, a Nagyvárad téri aluljáróból elérhető főépületben rögtön a megfelelő helyszínre irányítják majd a betegeket, a korábban is említett egykapus módszerrel.

Amellett, hogy a betegek lehető leggyorsabb ellátás helyezik előtérbe, a kórház környezetének építészeti jellegét is figyelembe veszik. Mindezekkel együtt a tervezési koncepció orvos-technológiai szempontokat helyezi előtérbe, az építészet ezek kiszolgálásának szerepét kapja meg. A Szent István Kórház területén egy teljesen új épületegyüttes születik, mivel a 150 éves épületek jelenleg nem alkalmasak az elvárt modern orvosi technológia alkalmazására. A bejárati pavilon megőrzése mellett a létesítmény két fő egysége az intézmény fogadó tereként funkcionáló Campus-kert és az intézmény főépülete lesz.

A zöldterületként kialakított központi park mellett a főépület egy központi műtéti-diagnosztikai tömböt és hat hozzá kapcsolódó épületszárnyat foglal majd magában. A központi tömb mindenhonnan könnyen elérhető lesz majd tágas folyosókon keresztül, a hat toronyrészen pedig a többi osztály helyezkedik majd el. Szintén a központi épületrészen egy zöld tetőkertet is kialakítanak.

Az Üllői úton keresztül is elérhető kórház megközelíthetőségét a tömegközlekedési kapcsolatokon kívül 1200 parkolóhely kialakításával is fejlesztik majd.

Forrás:magyarepitok.hu (Szabó Ákos),  Zoboki Építésziroda

Címkék: Budapest, Dél-pesti kórház, Zoboki