hír épületek Budapest Dagály

Majdnem kész a Dagály Úszóaréna


sebesp | 2016. december 28.
     
A 2017-es FINA vizes világbajnokságnak otthont adó Dagály Úszóaréna szinte már teljesen, azaz 95 százalékig elkészült, két hónappal a tervezettnél korábban. A helyszín átadása január első felében kezdődik.

A Dagály Úszóaréna december 23-ig szinte teljesen elkészült, a komplexum 95 százalékos készültségi szinten áll. A Market Építő Zrt. szerint nagy siker, hiszen két hónappal korábban, ráadásul a költségkeret túllépése nélkül sikerült elérniük ezt az eredményt.

Ehhez összesen 601 munkanap, 3 075 000 munkaóra és több ezer ember munkája kellett. A kivitelező szerint a hatékony belső kommunikációnak, a precíz munkavégzésnek és a jó szervezésnek köszönhető, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült majdnem teljesen befejezni.

A 253 cég bevonásával megvalósuló világszínvonalú projektet végig szoros együttműködés jellemezte a tervezők és a kivitelező, valamint az alvállalkozók között. A kivitelező azt mondta, a jó előkészítés és szervezés, a precíz, kitartó, szaktudáson alapuló munka, valamint az elkötelezett és profi beszállítók mind hozzájárultak a Dagály Úszóaréna sikeres megvalósulásához.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: "A helyszínen csúcsidőben dolgozó 852, összességében pedig több ezer ember kemény és kitartó munkájának eredménye, hogy a Dagály nemzetközi színvonalú komplexum lett, melynek építését világrekord-gyorsasággal sikerült megvalósítanunk.
A professzionális tervezésnek köszönhetően a határidő betartása és a költségkeret túllépése nélkül készült el a világbajnokság emblematikus létesítménye. Örömünkre szolgál, hogy a projekt során mindvégig elköteleződést és szenvedélyes munkavégzést tapasztaltunk. Mindannyian azért dolgoztunk, hogy megmutassuk a világnak: képesek vagyunk az ígéreteinket az elváráson felül teljesíteni."

Cornel Marculescu, a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) ügyvezető igazgatója is azt mondta pár hónappal ezelőtt, még nem látott olyan létesítményt, ami ilyen gyorsan épült volna. Valóban már csak finom munkák vannak hátra, apró javítások, kisebb pótmunkák, a gépészeti beüzemelés, a próbaüzem elindítása, de nagy építkezés már nincs.

A vizes világbajnokság fő helyszínén található a műugró-medence és az 50 méteres versenymedence, amihez egy mozgatható fal is tartozik. Így a medence alkalmas arra, hogy megfelezhető, kétharmadra bontható, vagy bármilyen méretben megosztható legyen.

A lelátókon jelenleg 15 ezer szék található, amely tartalmazza az extra részt is, amit a világbajnokság után elbontanak, a székeket pedig máshol hasznosítják újra. Az építésnél figyeltek arra, hogy a lelátó legtetején ülők is tökéletesen rálássanak a medencére.

Van egy szintén 50 méteres bemelegítő-medence is, aminek az alját egy géprendszerrel meg lehet emelni, ez tanmedence is lehet. Készült gyerekmedence is, de külön érdekesség a 25 fős jacuzzi, amit a MOME dizájn csapata tervezett és mozaik csempékből raktak ki. A Dagály másik különlegessége a VIP terasz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik.

Az épület külső homlokzata különleges borítást kapott, ami különböző színűnek látszik, attól függően, hogy épp milyen szögben esik rá a fény.

Az alábbi videóban egy drónfelvétel látható a Dagályról, amiben szerepel egy éjszakai világítási próba is, ahol különböző színű fényfestéssel borították a külső homlokzatot.

Videó:


Forrás: http://www.origo.hu

Előző cikkünk

A szerző legújabb cikkei:
Arculatfrissítés indul a Vörösmarty téren és környékén
Gondok vannak az új Nobel központ épületével
Hamarosan átadják a Mill Parkot a Soroksári úton
Ez állati! Építünk nektek lakótelepet, de aztán semmi malackodás!
Megnyílt a Fővárosi Állatkert legújabb fejlesztése, a Holnemvolt Vár
Kutyajó élmények – Átadták a kutyás élményparkot a Ligetben + videó
Kistelegdiék nyerték meg az elektromos autót
Fenntarthatósággal küzdenek a városrobbanással Indiában
Három szuperkórház-pályázat jön
És mégis forog ... – videó
Függőleges falu épül Párizsban
Az XTU építészei amorf, algával borított tornyai - videó
A pályázat nem sikerült, sebaj, megismételjük!



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 6 (3 szavazatból)