sebesp | 2017. február 23.
     
Megvalósult Steve Jobs egyik legnagyobb álma: nyáron teljesen kész lesz a cég második székhelye, amit korábban Campus 2 néven emlegetett a cég. Az űrhajót mintázó, üvegfalú óriásépület végleges neve Apple Park lett. A dolgozók már áprilisban elkezdhetnek beköltözni a szuperdrága komplexumba.



Steve Jobs halála előtt négy hónappal mutatta be Cupertino város közgyűlésén az Apple Park nevű épület terveit, amit nemcsak az Apple központjának, de a tudomány és a kreativitás fellegvárának is szánt. Az alapkövet 2013 novemberében rakták le, az ötmilliárd dolláros épület munkálatai pedig nemsokára lezárulnak négy év építkezés után. A parkosított területeken még nyáron is folynak majd a munkálatok, de az épület átadásra készen áll.

Az első pár dolgozó áprilisban költözhet be Tim Cookkal együtt, de októberre már szeretnének mindenkit átköltöztetni. Az Apple új központja több mint tizenkétezer dolgozónak biztosít helyet, kör alakú, üvegfalú kialakítása révén pedig leginkább egy földre szállt űrhajóra hasonlít. Méretei a Pentagon épületének nagyjából a kétharmadát teszik ki.

A 260 ezer négyzetméteres főépület a világ legnagyobb olyan konstrukciója, amely hajlított üvegből és panelekből készült, oldalfalait egy padlótól plafonig érő gömbölyded üvegfal borítja. A közel 710 ezer négyzetméter összterületű telket még a Hewlett-Packardtól vásárolták meg, a főépületen kívül több mint kilencezer fát telepítettek be, emellett egy nagy rét, gyümölcsös és tó teszi természetesebbé a környezetet és tölti ki a hatalmas területet.

Az épület teljes egészében megújuló energiaforrásokra támaszkodik, és Tim Cook szerint talán a világ egyik leginkább energiahatékony épületét sikerült felépíteniük. A tetőre napelemeket szereltek, amelyek képesek árammal ellátni az egész komplexumot. Emellett teljesen természetes szellőzést használ majd.

Steve Jobs február 24-én ünnepelné hatvankettedik születésnapját. A cég előtte tiszteleg az Apple Parkban található előadóteremmel is, amelyet Steve Jobs Theater névre kereszteltek. A terület legmagasabb pontjára, a domb tetejére épített terem ezer főt képes befogadni, innen páratlan kilátás nyílik a telek egészére. Az épület speciális szénszálas erősítésű tetőszerkezetet kapott, bejárata hat méter magas, geometriája gyakorlatilag  egy 50 méter átmérőjű üveghenger.

Az Apple Parkban lesz egy látogatóközpont, egy Apple Store és egy kávézó is, valamint egy 9300 négyzetméteres fitneszcenter, bár utóbbit csak a dolgozók vehetik igénybe. A jelenleg használt Infinite Loop nevű, két-háromezer embert fogadni képes székházat használni fogják a jövőben is.


Forrás: Origo.hu

A szerző legújabb cikkei:
Masztaba épült Londonban, lebeg a Serpentine tavon
Serpentine 2018: Betoncserépből szőtt kosár
Ez év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése
Elkészült a világ legnagyobb U alakú üveghídja Kínában
Ismét leégett a glasgow-i art nouveau mestermű
Itt a világ legfenntarthatóbb irodaépülete
Richard Rogers-ék tornya is elkészült a World Trade Center helyén
Breeam Excellent (Kiváló) minősítést kapott a budapesti Danubio lakoház tervezési fázisban
Év Balatoni Háza 2018 – pályázati felhívás
Nem kibickedik tovább a rapper, ezután inkább maga is házakat tervez
A tervek szerint halad az Olof Palme Ház felújítása – videó
Nem gáz ilyen luxus egy gáztárolóban?
Leonardo pironkodik... mert ezt nem ő találta ki



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -2 (1 szavazatból)